|
|
|
|---|---|
 |
|
| Az álmok még mindig nem hazudnak | ||||||
| Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?. De most mit tehetek én, ha kezd elhagyni a remény? Újra feljött ma a hold, visszatért, mi régen volt. Lecsuktam én a két szemem, s szenderedni kezdtem. Ismét visszatért az én álmom, újfent az, kire vágyom. Megint az a szép leány, kit láttam már egyszer, talán. Újra volt egy szerelem, de rájöttem, csak ?t szeretem. Ez most az én gondom, kár, hogy ezt csak így mondom. Azt értem én ez alatt, mit a lány biz nem tudhat. Nem értem mi az, mit ? mutat, tán majd más kap szabad utat. Miért is szenvedek most én, miért ?rzöm ?t szívem rejtekén? Mi lenne most talán, ha ? mindent tudna? Ez jár most az agyamban, gondolkodok magamban. Lehet az élett?l egy tréfa, s más ér majd el?ttem célba. De vajon mi is az a cél, amiért él bennem a remény? Nagy dolog az bizony, mert a szerelme kell nagyon. Bárcsak már rég így lenne, én lennék az, ki a kedvére tenne. Hisz nekem nem kell most már más, tán nem ér majd mélységes csalódás. Legyen az, mit ? akar, ha mást szeret sem lesz az baj. Csak egy a lényeg nekem, az, hogy boldog legyen. Megérdemli már ? is bizony, hogy szép legyen az élete nagyon. Benne is élnek még remények, nem csak velem kemény az élet. Nem zárult le még most az álom, csak jár az agyam a lányon. Mára talán ennyi volt, s holnap is feljön majd a hold. | ||||||
| ||||||
