|
|
|
|---|---|
 |
|
| Úgy szeretem . . . | ||||||
| Úgy szeretem a tél első lehét! a tarka
tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász: szénától illatos réten leszáll a szarka, a tüzet éleszt ölén a régi úriház. Városi évszak ez . . . még emlékszem tavalyra mikor megjöttem és láttam megint száz tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füsttől takarva, (és hallom még, amint a postakürt traráz). E szürke napokat szerettem és a Szajnát, ezer lámpás alatt fekvő királyi szajhát! A télhez jöttem én. És hozzád életem! Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen, hogy szíve, asszonyom, kihűlt ily hirtelen. | ||||||
| ||||||
