|
|
|
|---|---|
 |
|
| Ó, hasztalan remények . . . | ||||||
| Ó, hasztalan remények, balga vágyak
és szüntelen szakadó sóhajok, s ti, folyton folyvást buzgó patakok, mikt?l szemem forrása majd kiárad! Ó, kegyetlenség! szeme sugarának égi fénye, mely megvet?en ragyog! Friss szenvedély, melyt?l a szív sajog, embertelen kínom növelni vágysz csak? Próbálja rajtam Ámor vad nyilát bár, marjon új t?z, perzseljen új parázs, tomboljon, üldözzön még hevesebben: egész lényem, egyetlen kínmarás, s rajta annyi ép helyet sem talál már, ahol vesztemre, újabb sebet ejtsen. | ||||||
| ||||||
