|
|
|
|---|---|
 |
|
| Dal a szirénhez | ||||||
|
Arcomra barázdát szánt a kín, A kötél a húsomba vág, Nyugodt a tenger. Odakinn Elcsendesült a világ. Matrózaim ? tudatlan-boldogok - Bekötött füllel járnak. Nem hallják ?rjít? dallamod, Csodáját e tájnak. Tán sejtik, mi ez a rémület, Melybe létem belereszket; H?sök, kik hallották éneked, Egyt?l-egyig odavesztek. Jómagam még élek. Vitorlásom messze jár, Ám bennem a megperzselt lélek Sosem lesz a régi már. Néhány áldott pillanat Új létezést teremt, Hallottam szirén-hangodat, S most meg?rjít a csend. ?Forduljunk vissza gaz ebek!? ? Üvöltöm eszem vesztve ? ?Hallanom kell az éneket, Vagy feszítsetek keresztre! Mert kidöntöm a f?árbocot, Ha kötelem nem oldjátok, Fordítsátok vissza a hajót, Vagy szálljon átok rátok!? De hiába küzdök. A kötél er?sebb, Az árboc is kemény, Hiába minden ég? seb, Elfogy a vak remény. Elfelejtesz. Új hajók jönnek, Te énekelsz tovább, S én nem hallom többé életem legszebb Szirén-dallamát. | ||||||
| ||||||
