|
|
|
|---|---|
 |
|
| H?ség | ||||||
| A nedves, átizzadt póló
A mellkasodra simult. Meleg volt, nagyon... Néztem az elkínzott, Szép arcot, fájt érted A szívem, nagyon, Nagyon... Tudtam, ennyit nem Dolgozhat ember, ki Élni még szeretne egy Csöppet... Megindult arcodon a Forró verejték és egy Csókkal levettem azt a Csöppet... Nem volt sós az íze, Édes, furamód, mint Egész magad, párologva, Elkínozva, bántva, még Jobban szerettelek, Jobban akartalak... Bennem dobolt, hogy Nem foglak gonosz Er?k karmaiba tenni, Nem adlak vissza, Vigyázok rád és könnyed, Verejtéked én fogom Eztán mindig törölni... A sok, megkönnyebbült Könnyedet, mit a kegyetlen Élet után végre kiborít Bel?led az örök jóság... Altatlak - gondoltam, Fürdetlek - gondoltam, Etetlek - gondoltam, Csakis együtt halunk meg, Gondoltam... Nem kellett neked, A rosszba visszatértél, Mint álságos, mazochista Messiás, kit?l kínját Számon nem kéri senki, Mert akarattal tolakszik A keresztfára menni... Így elküldtelek és nem fáj. Nem is fájhat, mert a nincs Csakis nincset teremhet. Amim van, el viszont soha, Soha nem veheted... Az átforrósodott ing édes Illatát, a b?röd kedvességét, Arcod ritkán ?szinte Mosolyát... Eltettem a fiókba, mi nincs Bezárva, csak úgy betolva Éppen, kihúzni balgaság, Nem is értem, mit csodálnék A halott kincseken... A halott kincsek itt vannak Velem, nem oszthatók, el Nem vehet?k, vissza nem Perelhet?k, mert azon az Erdei ösvényen bennünket Összeadott, maga a fiatal, Sokat szenvedett isten és Ha miránk gondol és f?leg Terád, könnyes lesz édes Arca, mert nem érti, még ? sem tudja, miért Nem... | ||||||
| ||||||
