Nem vágytam soha pénzre, gazdagságra.
Csak igaz szerelemre, egy ?szinte társra.
?szinte szeretet nem múlhat a pénzen.
Szeressenek így-így koldus szegényen.

Aki pénzért szeret vagy csak számításból.
El fog az hagyni, ha több pénzt lát máshol.
De ha szegényen is szeretni tud engem.
Tudom enyém szíve, és ? maga egészen.

És ha homlokomat ellepik a gondok.
Tudom, hogy ?reá mindig számíthatok.
Minden pillanatban ott áll majd mellettem.
Nem halálom várja és lesi a pénzem.

És ha elmúlik majd a lángoló szerelem.
Akkor is vigyáz rám és aggódik értem.
Én is fognám kezed, míg élek Tenéked.
Mert én is így szeretlek koldus szegénynek!

...

Csak néznélek mindig
Örökké, míg élek
Mert ember e földön
Nem látott íj szépet.

Te a fényt árasztod
A boldogságot nékem
Mutasd hát utamat
S legyél örök fényem.

Drága szép szerelmem
Életemnek párja
Virágos kertemnek
legszebb virágszála.

Áldjon meg az Isten
Téged minden jóval
Hogy soha ne találkozz
Se gonddal, se búval.

S ha Isten majd elszólít
Halálom óráján
Az fáj majd legjobban
hogy itt hagylak árván.

A túlvilágon drágám
Imádkozok érted
Hogy majd a másik is
Igy szeressen Téged.

...

Szép volt, ha szépnek mondható
az Éj, a mély álomba bágyadt,
akinek Michelangelo
vetett komor kriptában ágyat.

Jó volt, ha jó a durva kéz,
amely futtában dobja vissza
mit ád, míg isten félrenéz, -
s ha lelketlen pénz alamizsna.

Gondolkozott, ha gondolat
pengése dallamos szavaknak,
melyek mint surranó patak
üres csobogással szaladnak.

Imádkozott, ha szép szemek,
melyek hol rút férgek kísérnek,
hol ég felé tekintenek,
neve ima, istendícséret.

Mosolygott volna, hogyha zárt
kelyh? virág tárulni tudna
a szélnek, mely borzongva száll
fölébe és otthagyja futva.

Sírt volna, ha szívére tett
h?vös keze izzóra váltan
érezte volna, mint remeg
az égi könny a földi sárban.

Szeretett volna, ha a g?g,
hiába gyújtott gyertyaképpen
fekete koporsó el?tt
nem virraszt magtalan szívében.

Meghalt, - s nem élt ostoba.
Csak úgy tett, mintha élne. Gyönge
kezéb?l most kihullt a könyve,
amit nem olvasott soha.

...

Isten veled, szerelmem tárgya, mely
magára vonta szemem sugarát,
édes tartása szép ruhát visel
s szép fegyverekkel ékíti ki magát.
Nincs szemsugár, mely szebb alakra szállt,
mint az enyém. Isten veled, merészség!
Nem ismernék jobbat, mint ezt a bájt,
ha nem tudnám szépséged annyi vétkét.

Isten veled, okos beszéd, amely
ill?, de mégis bölcs ereje szárnyal,
az ellenségre villámlik, ha kell,
de nyájas és szerény a jóbaráttal.
Isten veled, hang, hangsúly, vad varázzsal
gy?ztél le engem, fényes értelem,
és szavadért, mely zeng, mint víg madárdal,
halálosan epedve fáj szívem.

Isten veled-et mondok már kezének,
amelyet bízva érintett kezem,
tudtam, a tisztesség ellen se vétek,
ha kezemet kezébe helyezem.
Most ellenség lettél. A szerelem
kegyetlenségre váltotta hitét.
Isten veled, te kéz, már nem lelem
rajtad a h?ség s becsület jegyét.

Isten veled, régi "Isten veled".
Hányszor mondtam, nagy útra indulóban!
Isten veled, te h?ség, amelyet
ígértél és melynek hitét megóvtam.
Álnokság rejt?zött a régi szóban.
Titkos szándékát most már láthatom.
Isten veled, "Isten veled"", te szótlan,
az emléked is csupa fájdalom.

Isten veled, te szív - nekem mit adtál?
Te ültettél biztos halált szívembe,
megölte vak hite s örök szerelme
és többet írni er?m nem maradt már.

...

Mért ver uram engemet
szegénykét?

Semmi rosszat nem teszek,
soha nem is nyelvelek,
épp csak hogy mást szeretek
elég rég.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

Hogyha nem lesz jobb napom,
úgy, ahogy én akarom,
kimondom, hogy megcsalom
személyét.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

Tudom is már, mit teszek,
bosszút rajta mint veszek,
az ágyamba viszek egy
legénykét.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

...

Nantes város tömlöcében
ül egy szomorú rab,

kit csak az ?r leánya,
más nem is látogat.

S?r?n meglátogatja,
visz ételt és italt.

-Sorsom fel?l mi hírlik?-
szól egy napon a rab

-Azt mondják, még ma reggel
életed megszakad.

-Ha már közel halálom,
oldozd ki láncomat!

"Márki, vajon ki ez a n??
Megmondhatnád nékem?"
A márki azt felelte: "?,
uram, a feleségem.

"Neked jobb márki mint nekem,
hogy asszonyod ilyen szép!
Ha nekem adnád, szívesen
gondvisel?je lennék."

"Ha nem vagy, uram, a király,
ezt százszor meglakolnád.
De minthogy te vagy a király,
parancsod várja szolgád."

"Márki, ne vedd zokon, hiszen
kárpótlást kapsz ezért te!
Megteszlek minden seregem
f?marsalljának érte."

"Isten veled, élj boldogul,
szívemnek szép virága!
Elhagyjuk egymást, mert az úr,
a király így kívánja."

A királyné csokrot kötött
szép liliomvirágból.
Megszagolta a márkiné,
s meghalt az illatától.

...