TANQ –ban írta meg a szerzőpáros…

Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.

*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...

Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”

...

Jó lenne már játszani Anett!
De nem olyat, mint egy kis-liget!
Adjuk módját nagynak,
Párnák közt a fagynak.
Tálalj már kis fagyit, hideget.

Jó lenne játszani, de mivel,
Mi van az ember köszvényivel?
Térdelni és állni
Se, hát még csúszkálni…
Ágyban… parázás jószerivel?

Jó lenne kicsit veled… Anett!
Ketten megfognánk a lényeget.
Mindenki ítéltet,
Ha elhagyta véget!
Ne illantassuk el a szépet!

Vecsés, 2019. április 12. – Kustra Ferenc – anaforás, romantikus LIMERIK csokor.

...

Képzeletem….

Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát
Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.
Éjszaka is mindenki tovább vívja –állandón- saját harcát,
Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.

Csak ücsörgők a kertem padján, bámulok bármerre,
De nem látok semmit ebben a sötétben, semerre…
Vaksötét, mint óriáskígyó, ölel tekeregve.

Még kora délután itten torz lelkű, nagy és veszélyes vihar volt,
Mit lehetett vad, elszabadult dühéből eszetlenül kisrófolt.
A holnapra várt hangulatok, még távoliak emberi létben,
Holnap majd csak emlékszünk, visszagondolunk, mi volt itten ma délben.

A pad, amin ülök, már megszáradt, a levegő meg olyan frisses,
Így csak ücsörgők egyedül, meditálok, közben éj, oly’ légies.
Gondolataim kavarognak, tolongnak, végül mind csillagdíszes.

Felhőket nem látok, sok-sok csillag villódzik, meg úgy hunyorog rám,
Szólnék közben, mostan bárkihez, de nincs itt senki, sem az én babám.
Stráfkocsi megy az úton, megzavarja csendem, zörög a makadám.

A sötét-zörgésben, bennem -lassacskán- minden feledésbe merül,
Fáradok, a lecsukódó tekintetem az ég felé szenderül.
Csillag csapat, feketésbe borul, tudatom semmibe penderül…

Elgondolkozok, hogy melyik csillagban melyik ősöm lakhat…
Sötétben ő sem lát, ha néz, engem sötétben nem pillanthat…
Szívesen beszélnék egy jót velük, mert bennük van a múlt és jövő,
És a nagy tudásuk elvesztésével, mi itt mitől leszünk dicső?
Nekem nem tetszik, hogy a sok bunkók mindent modernizálnak, mert ilyen nincs,
A régit primitívek átalakítják, mi marhaság, hogy ez lesz a kincs…

Halványan rám pislognak a csillagok,
Felhők már elmentek, a nagy vándorok…
Vihar zaja is elült már a távolban is,
Így már éledezik a még álmos remény is.

Most kellene egy jó kis vitapartner, kivel a témát jól kivesézhetnénk,
És talán együtt és egyetértve, a biztos eredőre pontot tehetnénk…
A világ ennek persze nem-igen kedvez, most is csak sötétségbe mehetnénk…

Nem kell azért tán’ feladni, legalább mi ne tegyük!
Volt délután is vihar és nagyon ki is tolt velünk,
De lesz holnap újra reggel
És majd ébredünk reménnyel.

Vecsés, 2015. június 30. – Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút, Közel-Keleten egy másikat, -majdnem- világháborús világhelyzetet…

(leoninus trió)
Istenem! Adj még nekem hitet az útra… A szomszédban háborúznak újra.
Még van nekem hitem, ahogy megyek, de ki tudja… meddig leszek?
Öregségemre, ej, ilyet megérni… de most már a békéhez kéne hozzáférni!
Esetlen a sors és igy érzem, már több évtizede, mára kihalt a harcos szelleme.

Úristen, pedig most kéne erő és sokaknak nem nevetve várni, mikor halál jő!
Nagyon régen a test a testel harcban állt, sőt volt, hogy becsület parancsolt álljt!
Ma már a háború is csak egy kocsi derék pénzt jelent, gazdagok… mind eszement.
Régen még föl sem találták a kazettás bombát, mára meg betiltották használatát.

Mindig jő, előjő valami mocskos dolog, sorozatvetők hangja meg égen dohog.
Pedig gazdagoknak is vannak gyerekei… frontra Ukrajnába, van hely bőven neki…
Vajon háromszázezer halottat, hol temetik? Sírjukon a kecskéket legeltetik?
Ember! Irányítók! Parancsosztók! Ti hisztek magatoknak, hogy nem vagytok önpusztítók?
*
(senrjon)
Ki lesz majd itt segítség?
Ki lesz majd itt segítség, ki segít egyedüli árván?
Halálokozó?
*

(bapeva)
Hitem,
Életem
Tartós legyen,
Kérlek Istenem,
Adj erőt holnapra,
Segíts jó útra érni.
A testek közötti harcban,
Majd épségben vissza is jutni,
Változzon sorsom szépre, csodásra,
Áradjon kegyelmed az életemre.

Vecsés, 2023. júl. 17. – Arad, 2023. aug. 16. – Kustra Ferenc József - a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban. Az alapot én írtam. A bapevát, Ghica Izabella Iasmina szerző társam

...

Fenyők koszorúzta völgy ölén,
Aranyszavú madár ül fészkén.
Dala ó, de szépen szétterül, pörén,
Öröm neki, mert ez laka lévén.

Nyissatok is legott ablakot,
Hogy hallhassátok hangot…
Tárjátok ki neki szeretettel,
Magyarszó terjedjen élettel.

Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!

Magyar szótól égbe nyúló fenyők
Zúgnak és nagy életörömmel.
Isteni aranymadár, hogy hoztak a felhők,
Édes otthonod, lakd be örömmel.

Dalolja madár és zengd át ezt a tájat,
És fakadjon virág, Te meg éleszd bájat.
Csendesen reppenj, telepedj le sorba,
Menj is el egy havasipásztor kunyhóba.

Zárjátok be magatokhoz az édes magyar szót,
A nekünk föltétlenül állandót… örökké valót.
A magyar szót a bércek, mint kincset rejtegetnek,
A magyar szó a magyar szívben, belül dédelget!

Tűzzetek lobogókat a bércek ormára,
Lengessen zászlót valamennyi fenyő…
Figyelni kell az aranyszavú madár hangjára,
Az zengje, magyarban még van őserő…

Csengj még Te magyar szó madárdalban is,
Áraszd patak zúgását meg erdő susogását is,
Meg a völgyben zugú harang kongásába,
És az újszülött dajkájának altató dalába.

Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott; Pósa Lajos (1850 – 1914) azonos c. verse átirataként. Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító (február 26 2023)

...

Lehet-e a vaksorsban?

(Bokorrímes)
Nagyon szép reménybe vakon bízni,
De, vajh’ ki fogja teljesíteni?
És nem tud magától teljesülni?
*

(10 szavas trió)
Lehet a remény, akár bármelyik,
Közben… nem felel meg akármelyik.

Bármelyik reménnyel kerülhető mocskos helyzet?
Akármelyik remény, hívás esetén megfelelhet?

Uralkodik lelkemben vakon a remény,
De sajna ez illúzió, kelevény…
*

(Septolet duó)
Reménykedő,
Hihetetlenkedő,
Fásult, lehet… árvult
Élete elmúlt…

Kétségbeesett, kétségbeejtő
Helyzetben, kétségbeesésben szenvedő!
Ingyen-levest merő!
*
Ábrándkép, fantomkép,
Álomkép!

Árnykép fénykép,
Rémkép!
Ab óvó, aberráció,
Hinni… jó!
Remény teljesülj, hahó!
*

(10 szavas duó)
Elcsüggedt-életunt, reménybe is belefáradt, már elfásult,
Elkáprázott mindentől, kozmáltra barnult.

Van ki komor lelkében kiégett,
Meg van, aki kilátástalanul kétségbeesett.
*

(Bokorrímes duó)
Lehet a végtelen remény, akár végtelen önáltatás,
Az nem győztes remény, de jókora, nagy, csaló önámítás
Kinek sok-sok reménye nem teljesül… élte örömtelen,
Lelke elrozsdásodik, lassan vértelenül... menthetetlen…

Olyan is van, aki realistán rémlátó,
De benne is győz… végzetes rezignáció!
Aki sok csalódástól lett lassan vészhitű,
Ezzel, már elérte… állandóan rosszkedvű!
Ki csak mindenáron bízik a reményben, oly' menthetetlen,
Ha soha semmi nem teljesült, az élete reménytelen…

A bánattól, sikertelenségtől, hogy a remény, vágy kineveti, lehet pesszimista,
És a jövőben, hiába bízva vágyna, ha egyszer már a reménye nem perspektíva…
Van, aki nem adja fel, mert az élete, a vágya, a bősz reménykedés,
Továbbra is eszelősen bízik, hogy eljön a remény kiteljesedés!

Vecsés, 2020. február 10. – Kustra Ferenc József – [Vajh’ nincs semmi elveszve, míg a remény él? Vagy csak nem tudunk lemondani, elengedni?] Íródott, Alloiostrofikus versformában.

...