Betévedtem a Csipkerózsa honába,
Titkos, elátkozott kertbe visz utam...
A keresztutnak nyiló rózsasága
Fejemre hajlik, a csacsog a folyam.
- Csipkerózsa zöld mohán alussza álmát,
Rózsalevelekkel dúsan beborítva,
Harmattal takarva arcát... szemét...

A s?r? galy közt csak remegve lépek,
S ugy félek, hogy csak álom a varázs...
Hogy csak egy pillanatig lesznek ilyen szépek,
S el kell majd hagynom a rózsák honát.
Hogy fölcsókolják majd Csipkerózsát,
S majd elém tárul a sivár való...
Hófehér éjszakák megfagyott álma,
S nem cseng a dal, a b?vös... altató...

Ugy félek az éjt?l, amely ködbe vonja
A fölötte kékl?, ragyogó eget...
Hogy az éji szell? a Holnapot hozza
És durván riaszt föl két nagy éjszemet.
- Didergek, hogyha lépteim neszére
Megzörren egy-egy elszáradt levél...
S a százéves álom büvös örömére
Rideg valóság fuvalma kél...

... Oly jó mámorosan, tilos utra kelni,
Ahol elvarázsolt lelkek alszanak...
Dideregve, félve, s mégis kéjjel járni,
Amig fojtó légben csókok hangzanak.
Mikor Csipkerózsa alussza az álmát
A titokzatos erd?k rejtekén...
És a lemen? nap aranysugarai
Kacagva játszanak sz?ke fején...

Betévedtem a Csipkerózsa honába,
Jártam az erd?k titkos utain...
Elkábulva értem a ragyogó várba,
S tapostam illatos rózsák szirmain.
- Zöld mohán alvó Csipkerózsa álmát
Száz hosszu évig hiven ?rizém...
S a sötétzöld ágak egymásba fonódva
Reánk borultak, hogyha jött a rém.

...Most ujra itt vagyok álmokat keresni,
Királyfira várni.. csöndben.. nesztelen...
S a keresztutnak nyilo rózsaága
Fejemre hajlik büvös reggelen.
-Csipkerózsa most is alussza az álmát
S a fák ujra zengnek föltámadást...
Rózsalevelekkel dúsan beboritva,
Csillogó szemét és aranyhaját...

1914

...

Dideregnek a haldokló gyertyák,
Titokzatos, síri csend honol...
Szeretnék rejtve lenni csendben,
Lehunyt szemekkel, mélán..álmodón...

Estbe borult a borongó alkony,
Fakó illatok árja rezeg felém...
Szeretnék sírni, zokogva siratni
Az elmúlás gyászos reggelét.

Valaki kacag... Valahol sírnak...
Valaki a nagy éjszakába lát...
Valahol messze reám is gondolnak
S én elfelejtem lelkem bánatát.

1914

...

Csak Te vagy

Te vagy a Nap, aki miatt gyorsan elillan a hajnal.
Te vagy a virágokon a harmat, ragyogsz, mint egy csillag.
Te vagy a langyos szell?, mely cirógat, simogat lágyan.
Te vagy a Nyári es?, amely oltja tikkasztó szomjam.

Te vagy a Mez?, annak illatos tarka virága.
Te vagy a Hegy, aki szerelmünket emeled magasba.
Te vagy a Vulkán, amelynek lávája tart t?zbe engem.
Te vagy a Völgy, ahol együtt repülünk oly sebesen.

Te vagy a folyó, amely forró testemet h?ti le.
Te vagy az Éden, ahol megnyugszik lelkemnek kincse.
Te vagy az, aki miatt boldogan énekel szívem.
Te vagy, akiért dalra fakad lángoló szerelmem.

...

Ahol én vagyok, nincsenek álmok,
Kopár kietlen, kihalt a világ...
Az élet hideg, a sors kegyetlen,
Ahol én vagyok, nincsen boldogság.

Ahol én vagyok, a lombok sárgák,
Virág se nyilik, a madár se dalol...
Tavasz soha nincs, mámoros, édes,
Ahol én vagyok, örök tél honol.

Ahol én vagyok zord temet? van,
Az álmok álma hamar véget ér...
Örökös éjben, csillagok nélkül,
Igy b?nh?döm meg b?nös multamér...

Ahol én vagyok, a viz vérré válik,
S a kacagás is zokogásba ful...
Ahol én vagyok, ott kétségeknek
Örökös, véres, vad csatája dul.

Ahol én vagyok, rohanjatok onnan,
Rózsákat ide az élet nem hozott...
Itt csak tövisek és kórók teremnek,
Ahol én vagyok, minden átkozott!...

1914

...

Itt nálunk már ?szvirágok nyilnak,
Végig tarlott mez?kön söpör az ?szi szél...
-Valahol messze, sziklabércen, rónán,
H?söknek homlokán vérrózsa kél.

Itt nálunk elsárgult levelek hullanak,
Beboritva hosszu, tétova utunkat...
-Valahol messze, srapnelek nyomán
Lángoló, ég? vérrózsák virulnak.

Itt nálunk sápadtan dereng a hajnal,
S zörg? haraszt kiséri a lábunk nyomát...
-Valahol biborra vérrózsák festik
H?si napoknak fáradt alkonyát.

Itt nálunk már ?szi fuvalom rezdül,
És száll el messze népek imájával...
-Valahol elvegyül vérrózsák illata
Sebesülteknek hörg? sóhajával.

Itt nálunk mindig örök a remény,
S örök hittel nézünk eléje a napnak
-Amikor messze, vérrózsák nyomán
Diadalvirágink újra kifakadnak!...

1914

...

I

Ha csak szeretsz, bár viszonzatlan,
De térdelhetsz h? áhitatban
Bálványod lábai el?tt,
S hogy végtelen szereted ?t,
Hogy érte élsz, bevallhatod:
E sorsodat még áldhatod.

De ha szeretsz, s nincs egyéb vágyad,
Mint Neki e forró imádat
Elmondani egy pillanatban
És azután meghalni ottan, -
S még ezt is tiltja csillagod:
Hogy mi az átok, tudhatod.

II

Nem birok már a szivemmel,
Úgy teli van szerelemmel.
Ha valahol ki nem öntöm,
Maradásom nincs e földön.

Elmegyek a zöld erd?be,
Bekiáltok a sür?be,
Vigasztaló szóra várva;
De hiába, mind hiába!

Fái némák a vadonnak,
Szelid ?zek szánakoznak.
S útjain a rengetegnek
A verebek kinevetnek...

III

Sugalmas, rejtelmes éjjel.
Kéjt?l rezzen a bokor.
Fönn az égen b?vös fénnyel
Robban el a meteor.

Ámulattal nézve rája,
Elmerengsz, gondolkodol.
Bölcs, tudós ki nem találja,
De szivem rég sejti jól.

Csillag az, fut végzetétül,
Mely, mint kárhozat, sötét.
Szív, melyben reménység nélkül
Olthatlan vágy tüze ég.

Lény, kit egy kimondhatatlan,
Elviselhetlen titok
Addig égetett, mig ottan
Darabokra szakitott...

...