A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Két napig erősen szeles, viharos volt az idő,
És a felhőalap alacsony, nem elkerülhető.
Addig barakkban kártyáztak, az időt eltöltendő.

Közben meg már i is volt függesztve a parancs: „Ahogy kitisztul,
Öt repülőből álló, harci patrouille megalakul!”
Fel kell venni velük a harcot,
Irtani kell a martalócot.

Elsőnek megint kapitány gépe szállt fel,
Mögötte Jean zászlós, megfigyelővel.
A raj háromszögbe formálódott,
Elment harctérre, venni revánsot.

A zászlós, mint "újonc" még nem ismerte a repülés részegségét,
A vad szél elkábította, élvezte motor, zúgó lélegzetét.
Az ég magányában repülve, büszkeség csak feszítette mellét.

Reménykedve, mohon itta be tekintetével az egész űrt,
Bízva abban, hogy meglátja ellenséget, aki arra repült.
Boldog várakozás tudata áthatotta és peckesen ült.

Várta a pillanatot, hogy végre meglássa a fekete-keresztes szárnyakat,
De a drágakő tisztaságú, szikrázóan kék ég továbbra is üres maradt.

A táj szemléletébe merült a lövészárkok hálózatával,
Mit a felkelő nap, lassanként megtöltött sárgás hullámaival.
Keresésben elmerült, míg nem szembesült a gép hullámzásával.

A gép hirtelen lefelé ereszkedett,
Előtte, egy vörös füstfelhő leledzett.
Utána függőlegesen fogva ment a föld felé,
Majd, gyorsan és hirtelen lendülettel tört ég felé...

Mikor a gép egyenesbe került, a kapitány, mosolygós arccal,
Hátramutatott egy repülőre, vele birkózott, de nem harccal.

Thélis hirtelen oldalvást fektette a gépet,
Jean meglátta, mélyen lent, a repülőgépet…
Nyomjelzőkből látta, hogy jól eltalálta léget…

Pilóta és gép ismét egy gyors fordulót csinált,
És a zászlós csak egy újabb ellenséget kívánt.

Mikor leszálltak úgy tűnt a többi gép már ott várta őket.
Jean meg egy „semmi nem volt”- al leszerelte kérdezőket.

Közben még egy repülőgép csak előkerült,
Pilótája kiugrott, és mint egy megkergült,
Ordított, hogy ki volt az, az ökör, aki majdnem lelőtt engem?
Jean csendben-ijedt volt… "jaj, majdnem társat lőtt le a fegyverem"?

Vecsés, 2015. augusztus 13. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak….

Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.

Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.

Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.

A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.

Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A Reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak…
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.

A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége…

A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.

Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret…

Vecsés, 2015. július 18. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József

...

Sorsom, mint kiszáradt folyó medre,
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.

A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.

Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.

Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

...

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
Ha senki nem vagy, úgy mond hová tartozol?
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
*
(Septolet)
Ó, énbennem
Van félelem,
Nincs értelem…
Bűnös késedelem?

Jelenben ész
Jövőt remélsz,
Múlttól félsz?
*
(Senrjon)
Múltad nélkül semmi vagy,
Legföljebb csak bús, kivagyi vagy…
Öntagadó vagy!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg,
De megszülettél, így tenmagad vagy fergeteg…
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg.
•
Jövőbe menni minek, ha nem is tudod megfogalmazni?
Múltból fakadsz! Identitásod nem tudod megfogalmazni?
Mi vagy Te? Születésekor már el is veszett ember?
Szedd össze magad, légy élő múltadból való ember!

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
Ember! De tartsd a szemed a múltadon, mert onnan mész…
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
*
(Bokorrímes)
Ember! Légy ember, állítólag annak születtél.
Ne degradáld magad, balga, ha már ember lettél!
Tudd a konkrét helyed, ha már a Földre születtél!
*
Emberfia, légy inkább alapos, pedáns, mélyen hova tartozó,
Ne higgy az olyannak, ki erős erények híján, vadul szajkózó!
Emberfia járd a magad botladoztatón rögös útját, fáradhatatlanul,
Ne állj be tömege-sorába csak, hogy mégse láss semmit, végeláthatatlanul.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe…
Légy ember, tartozz jó-öreg identitásodhoz, ne higgy nékik semmibe…
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe.

Vecsés, 2021. február 27. – Kustra Ferenc József - az identitás megléte vagy hiánya is dolgozik…

...

(Tíz szavas)
Jól bekasztlizott a karmám
Bár jó lenne más… úgy ám!

(Bokor rímes trió)
Sorsom megírva, azt el nem kerülhetem,
És hogy ez így van, az nem csak egy vélelem.
Hatvannégy év alatt oly’ sok mindent történt,
Mi tőlem függetlenül, kavarta örvényt.

Visszagondolva rí, pityog a lelkem magamba,
Bár arra gondolva, elmúlik élet, agyamba,
Átgondolva a saját történelmemet, rínék… már minek.
Ebben a korban, lehet, hogy már nem is hiányzok senkinek.

(Tíz szavas)
Születésemkor, bekasztlizott a karmám.
Jó lenne más... ha lehetne, választhatnám?

Vecsés, 2012. október 19. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás!

...