Életem értelme

A Szeme Barna mint a fának a törzse,
A Haja fekete mint a sötétség,
A B?re barna mint a csokoládé,
Az Érzései tiszták és igazak.

Vele minden olyan egyszer?,
Nincs annyi perc,
hogy elég legyen veled.
Szeretlek.

Csak akkor engedlek el,
ha te akarod.
Fogom a kezed,
S nem engedem el...
IMÁDLAK<3

...

Álltunk ott a megállóban
sárga rozsdás fény alatt,
akartam én valóban,
hogy a csókunk elmaradt
meginni a vállaidról
azt az ?szi lanyha estet,
mit a kordválladra festett
a fel-le öltöztet?, feslett
gondolat, és csak húzott-vont
magához a tested,
míg a szemed lestem,
azt a barna puha plédet,
istenemre mondom,
nem láttam még ilyen szépet,
ahogy rám néztél,
a pléddel ölel?n betakartál,
akkor azt hiszem, akartál
te is, nemcsak ott állni
a buszra várni,
hanem összefolyni, összezárni,
de menjünk csak vissza
a szemeidhez Drága, mert issza
?ket ám az én szemem
olyan vágyó, olyan tiszta
mi bel?lük sugárzik át a huncutságon,
hogy órákig csak nézném,
ahogy nézel velük
- ki nincs velünk, az ellenünk! -
ölelkezzünk gyerünk, gyerünk
itt a felgyúlt platán alatt
felgy?lt a sok gondolat,
meg zsebre dugott érzést
bújtató kérdés,
hogy hogyan is állunk
mi most voltaképpen, nahát!
beszélget a vállunk,
amíg a buszra várunk,
mert a szánk a szóra ráunt
úgy maradtak csonkán,
ahogy megcsókoltál
a sárga rozsdás fényben
a Kolosy téren.

...

Rémet álmodtam. Szépet, mit elvett a sors.
Záport, erd?t, friss harmatot,
mire ócska kerék csúf sara felcsapott.
Cseng? nevetést, mit gonosz kacaj túlordított.
Szivárványt, barnát, feketét,
Édes szívet, mit emészt a fekély...

Gyöngyöket, mit vörösre festett a vér,
Édes álmot, mihez démon keze ér.
Kék szemeket, sárgát, vöröset.
Egy lágy hangot, mi méreggel megetet,
Láttam édes arcokat, most zöldek, gonoszak...
Mi béke volt egykor... most megnyugvást nem hoznak.

...

Két gesztenye elbujdosott
Barna lomb mögé,
Bújócskáznak nevetnek ott
Rejtekem felé.

Földön ülve mezítelen
két szép kis bogár,
mind a kett? engem figyel,
kerget?zne már.

Libben-lobban könny? fátyol,
zúg a vízesés
T?zzel, vérrel elvarázsol,
Valós és mesés.

Földre ránt az égi álom
Mellé húz a vágy,
B?re illat, elsimítom,
lángol, hangja lágy.

sóhajt, mikor szíve dobban,
s egy a két világ,
teste mámor, lelke roppan,
körme belém vág!

Fájdalom, most kéjes ária
másodperces ár-apálya,
reszket, robban ? s a párja,
S zúg a bársony éj.

...

Aludj, bús kedvesem! A rózsás este már
mindjobban elvegyül a közelg? homállyal;
megjött, bégetve, és pihen és hallgat a nyáj;
utat s visszaült port éj és köd barnája árnyal.

Szálljon le a szender szép, szárnyas angyala, s
vigyen magával egy más életbe! Kegyetlen
napjaimban barát ? már rég és vígasz -
aludj, aludj: t?le nem féltelek, szerelmem:

feledést csöpögtet a szív sebeibe,
tovarebbenti mind, ami jaj, ami emlék,
ami csak gyötör, és láthatatlan keze
átveszi reggelig lelked szomorú terhét.

Ellenséges szavak s szemek csaptak feléd,
kimerített a nap, bels? harc, sok galád vád...
Aludj el, gyermekem; az álom majd közéd
s közéjük engedi irgalma tiszta fátylát.

...

Egy csendes kis faluban leszállott az este,
Csak egy szomorú lélek sétál a sötétbe!
Szíve összetört s bánatában könnye hull,
Sétált csak sétált már a falun túl!
Tudta hova viszi célja s merre fut,
S hamarosan a gaja patakra jut!
Barna kislány leült a partra,
S nem tudta ki hallja,de szíve bánatát elsírta!
S ezt kérdezte:
-Istenem én minek élek?
-Miért kell,hogy ennyit szenvedjek?
De kérdésére nem kapott választ,
S a lányka nem talált vigaszt!
Csendes gaja parton éjfélt üt az óra,
S egy szomorú barna lányka t?nt el a habokba!!!!

...