Kész vagyok meghalni, kérdés csak az mikor
Most életem tavaszán, vagy ha eljön az aggkor
Nélküled az életem csak kín, lakhatatlan a világ
A legszebb mez? is csak csupa k? és elhalt virág

Megfojtott álmokkal van kirakva sorsom rögös útja
Míg élek nem fogy ki irántad érzett szerelmem kútja
Küzdelmes napok várnak rám, hiányod szinte éget
Álmomban csak Te vagy, mely soha nem ér véget

Érzem illatod, de nem látlak sehol Te gyönyör? n?
Ahol régen élt a természet ott ma már csak gaz n?
Nélküled nem vagyok egész, Te vagy, ki éltet még
Az életben nálad értékesebb kincset nem is kérhetnék

Félek a holnaptól, mert talán utoljára látom arcod
Meghal lelkem, mert már nem bírja a fájó kudarcot
Így vele halok én is, már fáj, hogy nincs visszaút többé
El?tte még végignéznem miként válik a Remény köddé

...

Ugye nem csak csalóka álom a jöv?, és nem csak tréfa mi múlt,
szerelmed irántam lehet tán múló, de fájón ég mi bennem kigyúlt.

...

Tudod mi a bánat?
Hát elmondom neked
Szívemb?l kívánom
Hogy te sose tudd meg!

Akkor is szeretni,
Ha játszanak veled
És tudod, hogy játszik
De mégis szereted.

Szeretni valakit
Ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni.
Mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot
Soha el nem érni
Csalódott szívvel
Mindig, csak remélni.

Megalázva írni
Könyörg? levelet
Sírdogálva várni
S nem jön rá felelet.

És egyszer belehalsz.
Mélyen eltemeted.
Szívedben a sajgó,
Fájó emlékeket.

Elhagyod szerelmed,
s megmarad társnak
Mi elkísér, míg élsz.
S úgy hívják bánat.

...

Minden éjjel gyötörnek a rossz álmok,
Minden éjjel bánt amit látok...
Sosem marad abba mindig ugyan az az álom,
Lehet,hogy nem sokára megtörténik velem ez a rémálom?
Vagy csak a fejemben létezik amit látok,
Rémes rémálmok...félek t?lük!
Minden éjjel látom magam vérbe fagyva,
Látom, hogy meghalok percek múlva...
B?röm hófehér és jéghideg,
S bánatos szemeimbe látszik a vég...
Arcom meggyötört és gyenge,
Nem tudom ki tehette ki a kést belém eresztette...
Tudom, hogy ezek csak az álmaimban léteznek,
Rémes rémálmok...félek t?lük!
Álmomban azon t?n?dök, hogy mért kell meghalnom,
Egyedül fekszek a földön s nincs semmi vigaszom...
Kezeimmel a fájó sebemet szorítom,
S meleg vérrel van tele a markom...
S mikor valaki felém közeledne,
Én felriadok az éjszaka közepette...
A késsel megszúrt helyet szorongatom,
S egy nagy sóhajt veszek, hogy "csak álom volt"...
Tudom, hogy csak álmodom ezt az egészet,
De minden éjjel ugyan ezt semmi többet...
Tudom, hogy csak álom,
De mi van ha a jöv?be megtörténik velem?
Addig én minden éjjel sírva ébredek,
Rémes rémálmok...félek t?lük!

...

...megbántott életemet,
mint egy tarka sz?nyeget.
Ne a keservek foltját lássad,
feledkezz bele a színek,
árnyalatok, csodákat
ígér?, puha bolyhok
sokaságába, ne gondolj
most már semmi, semmi
másra, kit?l mit kaptunk
és mennyit...
El?szoba volt az életünk,
eddig, s most kiléptünk
egy napfényes teraszra,
omlik a millió virág rajta,
minket ünnepel minden
kis bimbó, s levél...



Elkezdtünk élni, ne sajnáld
a fölösen lefutó id?ket, most,
épp csak most markolj meg
minden szépet, akár a
könnyet is, mely a boldogságtól
az arcomon végig lepereg...
Sósan is édes, hisz minden
tiéd már, tündökl? mosoly,
mely csak téged talál, s az
öröm könnye, mely miattad
hull le, mint barna levél,
?sszel a fáról, sz?nyeget
terítve boldogságból
eléd...



Megleltük egymást, mint
fájón, véletlenül, bután
elvesztett, kedves holmit,
mit pótolni nem lehet,
mert csak egy van bel?le,
az az egyetlen egy...
Értéke az egyetlensége,
semmivel nem váltható ki,
semmi nem adható érte
cserébe, helyette valami
más nem nyugtat,nem
vigasztal...


Minket, egymás mellett,
tér, s id? marasztal, mert
másik felünk nélkül bénán,
félszegen, iránya vesztett,
képtelen, élet nélküli lét
jutna nekünk...
Együtt, egészek, mi leszünk
a nyom a éji sétányon, mibe,
ha jót akar magának, mindenki
beléphet, hogy varázsunk
által megigézett, teljes létezést
kapjon ? is, ki még ma
boldogtalan...


Mindenkinek szívesen adjuk
a stafétát tovább, hiszen mire
lenne jó egy boldogtalan
világ, szomorú, lehajtott
fej? emberekkel telten...
Mi egy felütéssel zenére
hangoljuk a néma szíveket,
mert ilyen, mint nekünk,
másnak is bizton lehet,
ha tiszta a szíve, s él benne
ezernyi, r?zselángos vágy...


Megmutatjuk, hogyan épül
téglánként a boldogság, ha
megszenvedetten, méltón
felkészülve várunk rá, mint
karácsonyfára, nagy szem?
gyerek...


Többé soha nem engedem el
a kezed, ha te is
engeded...

...

Általad, miattad lettem boldoggá kedvesem,
Már nem is tudom hogyan, miként kezdjem levelem.
Bár teszem, pedig magamnál sem vagyok tán, - érzem,
Ámde nem is tudom, hiszen olyan boldog lettem,
Azt tudom, hogy boldogságérzetem mily szertelen.

Jó, amit leveledben leírtakkal okoztál,
A keser?ség helyzetéb?l kimozdítottál.
Felébredtem, érzékeltem a különös vágyat,
Sóvárogva vártam a hozzám írott szavakat.

Íróasztalom felé nyúltam, gépet kapcsoltam.
Nem titkolom, képzeteimben a Te személyed,
Szeretett drága lényed kavargott, csakis Téged,
Mint aki eszét vesztette, benne kerestelek.

Semmi sem érdekel, mindenben Téged sejtelek.
Mit ad Ég, mert akarhattad Te is, megleltelek.
Képzelheted sejtelmemet, hogy mit érezhettem,
Amikor megpillanthattam végre üzeneted.

Meghittség árasztotta el testemet, lelkemet,
Szívemet markolta az izgalom a rettenet.
Milyen hírt hallok t?led, tartalmát nem ismertem,
Amit szép kezed alkotott, megnyíltak el?ttem.

Boldoggá lettem általad, miattad életem,
De mennyire ugyan, ezt igazán hidd énnekem.
Megértelek, amiket írtál komolyan veszem,
Gondolhatod azt is, hogy komolyan veszlek Téged.

Amit írsz drága kincsem, hiszek én mindent neked,
Nincs is mit megbocsájtani, hiszen én értelek.
Újszülött édes Angyalom, édes kicsi szépem,
Elmondhatnám neked, hogy én mennyire szenvedek.

Álmok, kétségek, bennem vad viharokként dúlnak,
Mint a magyarázat nélküli széles fogalmak.
"Ez tenéked reménytelen, állj csak félre, ne tedd!"
Igen, - vet?dött fel bennem a fájó "gondolom".
"Amit hajszolsz - ifjúi vágy, - nem a te hajnalod!"

Budapest

...