Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




« Első oldal
1
Elszáll a nyár
Elszáll az éj, mint vándor madár,
Jő a hajnal, s vele a boldogság.
Kelteget fel a napsugár
Maradjon így, legyen mindig nyár.

Delet kopogtat az ablakon át,
S bevilágítja az egész szobát.
Végig néz fáradt arcomon,
Felnevet, s szívembe mosolyt lop.

Simítja lágyan két karom,
Nyugalmatlanság már nem ostoroz.
Kettőt arrébb lép, táncba hív,
Közben sokszor szemembe tekint.

Szememen keresztül lelkembe néz,
Felkapcsolja legbelül a reményt.
Békésség száll a házra miatta,
Süss, melegíts még napocska.

Múlik az idő, fénye máshová halad,
Ereje gyengül, ölébe nem kap.
Jő az éj, s levél hullik már
Elszáll a nyár, s vele a boldogság.
...
Lévai Mónika
Mikor fáradtan


...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szellő is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, szűk
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legelsőt, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én őt szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
őrlődtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment tőlünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesítő, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem belőled a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
előttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom előtt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el tőlem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkettőnket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kettősen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egytől kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...



...
Szeretet,
Elfáradtunk
Elfáradtunk

Elfáradtunk drágám, fejünket letenni végre,
testünk összefonódva,két kezünk összeérve
örökre elengedhetetlen köteléket képezve
vágyunk egy szebb életre.
De tudjuk, azt majd talán unokáink engedhetik meg
Mi dolgozunk a kis szürke hétköznapjainkon serényen,
bízván hogy nem felejt a gyorsan elröppenő élet ,
s fáradozásaink gyümölcse kellőképp beérhet...

Elfáradtunk, talán egy kis szünet nekünk is jár, elvégre
küzdöttünk eleget az élet kifürkészhetetlen útjaira térve.
Családi kötelékeink szemünk előtt lebegése,
állandó jólétének megteremtése
a feladatunk, ezért robotolunk,küzdünk,harcolunk reménykedve
bízva-bízván,hogy egyszer révbe érve
a világegyetem a sok jót figyelembe véve,
próbál segíteni rajtunk,minket jókedvre derítve.

Elfáradtunk, s mint minden évben
ha tehetjük nyári pihenőre térve
próbáljuk regenerálni fáradt testünk,mint éden
rengetegében patakot kereső tikkadt emberi test fénye,
pislákolva ugyan,de még kapaszkodva a reménybe
próbál világítani erősebben..... a sötétben......
de ereje gyenge, ki-kialszik a fénye
s próbál pihenni a világ tengerében.

Pihen,pihen, de közben a kerék csak forog,s nem tétlen,
nem hagy nyugodni: pedig mindkettőnk vétlen.....
A sors így próbál jelezni hogy mindig légy résen,
s ha netán pihenni mennél is állj mindig készen,
készülj,hogy menned kell, s váratlan feladat soha ne érje
pihenni vágyó lelkedet és testedet meglepetésképpen.......
...
Tudd meg!
Már elfáradtam s tudom én vagyok a vesztes,
Már nem bírom ezt a fájdalmat amit nélküled keresek!
Kidobtál egyik napról a másikra ,
Mint egy szemetet a kukába.
S én most már nem küzdök érted,bármennyire is szeretnék.
De még ezt had mondjam el:SZERETLEK KEDVESEM MINDÖRÖKKÉ!!!
...
A szíved egyre lankad.
A szíved egyre lankad

A szíved egyre lankad
Mind fáradtabbak az éjjelek
Elképzeltek, unalmas csókjaink
Csak az égben lebegnek

Öleljük a vágyat, a semmit
A megtört kívánságok nyomát
Találkozásunk egyre késik
Nem várlak, megyek tovább

Lehetnél örökre az enyém
Az örök csak álmodás
A szívünkre mért büntetés
Egy végtelen nagy számadás
...
Carissima Fidelissima 01.
\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol először láttalak,
a félhomályt,
a billegő kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete bőrkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az erőt, ami Belőled árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van erőd mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátnőddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s tűntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem őszinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad őrültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gyűlöltelek és gyűlöltem a szegedi éjszakát,
gyűlölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gyűlölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-ízű
ébredéseket.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó