Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme?
Menekvés előle nincs? olyan beste.

Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.

Ahogy a fény-sötétet nézem, oly? ferde?
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.

Merengve, tán? lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad?
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad?

Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
?Sötét? lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan? visszavonhatatlanul?

Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.

Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.

Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak? csak fekete lyukká porlad?

Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.

Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ? zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.

Vecsés, 2013. március 03. ? Kustra Ferenc József

...

Finoman sárga a fény, ha megindul a napfelkelte,
Gyúló fénye átfesti a természetet nagy remekre?
Fárad éjnek sötét színe, mint levetett pelerinje?

Reggel van, felébredtem, kávéztam, túl vagyok az őrült álmokon,
Elmúlt, már nincsen, mi éji rettenetes örvénybe visszahúzzon
Kimegyek, és az udvarban nincs, de el ücsörgők egy ködzsámolyon.

(3 soros-zárttükrös)
Álom gyötörte lelkem vészterhes, nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt,
Az éjjeli emlékeket tartsa melegen? Még azokat is, ami fájt?
Álom gyötörte lelkem vészterhes nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt.

(Septolet)
Hajnal burokban
Éled, azonban
Felébred életburokban.

Egyenes út
Mára kihalt!
Peng a csend,
Esend?

(HIAQ)
Hajnalban nyomorog
Lelkem: éjjel volt gyötrelem.
Szép nap sárga hajnal!

(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Az új, sárga fényben, erdős sötétben bolyongok,
Az új, sárga fényben, magányomban csak bolyongok.
Az új, sárga fényben, vaksötétemben bolyongok,
Az új, sárga fényben, még emlékekben bolyongok!

(Senrjú)
Gyönyörködök én
Mai szépséges napban.
Nap-sárgult világ.

(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Finoman sárga a fény, sem felhő, de, még köd nincsen,
Finoman sárga a fény, köd- takarta felhő nincsen.
Finoman sárga a fény, sajnos, boldogság se... nincsen!

Vecsés, 2016. július 1. ? Kustra Ferenc József ? Alloiostrofikus versformában íródott.

...

Nem tudok nélküled élni,
Nem fontosabb nálad már semmi.
Nincs már szó, se mondat,
Csak hallgasd most a dalomat:

Mint csillag az égen,
Kellesz már régen.
Érzelem éltet,
Érzem a léptedet.
Lelkem úgy virrad,
Úgy ahogy megírtad.
Mint kristály a fényben,
Úgy ragyogsz nékem.
Szeretlek téged,
Kérlek ezt értsd meg!

...

Álltunk ott a megállóban
sárga rozsdás fény alatt,
akartam én valóban,
hogy a csókunk elmaradt
meginni a vállaidról
azt az ?szi lanyha estet,
mit a kordválladra festett
a fel-le öltöztet?, feslett
gondolat, és csak húzott-vont
magához a tested,
míg a szemed lestem,
azt a barna puha plédet,
istenemre mondom,
nem láttam még ilyen szépet,
ahogy rám néztél,
a pléddel ölel?n betakartál,
akkor azt hiszem, akartál
te is, nemcsak ott állni
a buszra várni,
hanem összefolyni, összezárni,
de menjünk csak vissza
a szemeidhez Drága, mert issza
?ket ám az én szemem
olyan vágyó, olyan tiszta
mi bel?lük sugárzik át a huncutságon,
hogy órákig csak nézném,
ahogy nézel velük
- ki nincs velünk, az ellenünk! -
ölelkezzünk gyerünk, gyerünk
itt a felgyúlt platán alatt
felgy?lt a sok gondolat,
meg zsebre dugott érzést
bújtató kérdés,
hogy hogyan is állunk
mi most voltaképpen, nahát!
beszélget a vállunk,
amíg a buszra várunk,
mert a szánk a szóra ráunt
úgy maradtak csonkán,
ahogy megcsókoltál
a sárga rozsdás fényben
a Kolosy téren.

...

A napod legyen szép,
Nem mint az Enyém.
Legyen benne der? és fény,
Nem mint az Enyémben.

Napjaid teljenek meg fénnyel,
Mi boldoggá tesz Téged.
Az én napjaim már nem fénylenek,
Mióta nem lehetek Veled.

Nem bízom már a fényben,
Mi még körbe fonhat Engem,
Hisz a fény Te voltál Nekem,
Elhagytál,
Így ez a fény megsz?nt létezni bennem.

...

A sötétségben a fényt te adod nekem.
Az életem boldoggá teszed azzal,hogy vagy nekem.
A sötétségb?l a kiutat Te mutattad meg nekem.
Így fényben élhetem boldog életem veled!

Nem kérdem, mit érzel, nem kérek semmit, csak azt, hogy ölelj
A sötétségben a fényt te adod nekem.
Az életem boldoggá teszed azzal,hogy vagy nekem.
A sötétségb?l a kiutat Te mutattad meg nekem.
Így fényben élhetem boldog életem veled!

...