Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme?
Menekvés előle nincs? olyan beste.

Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.

Ahogy a fény-sötétet nézem, oly? ferde?
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.

Merengve, tán? lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad?
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad?

Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
?Sötét? lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan? visszavonhatatlanul?

Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.

Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.

Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak? csak fekete lyukká porlad?

Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.

Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ? zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.

Vecsés, 2013. március 03. ? Kustra Ferenc József

...

Már üres a nyomor, a meghatottság,
Ránk lőcsölték, nincsen jó megoldottság.
Hajnalhírre fény szűrődik a leplen,
Ez a mai világ és ez végtelen?

Fényesség nincs, így már betelt az idő.
Fényesség nélkül epedünk, ez minő?
Az ég küld-e még üzenetet vagy már,
Mert a zordon tömeg, már árnyékként jár.

Bízzunk benne, hogy nem csak az Úr a lét.
Bízzunk, elmúlik az iszonyú sötét.
Nem jó nekünk, hogy oly sivár az élet.
Tegyünk és változtassuk, e nemlétet.

Az idő már eltelt és már be is telt.
Az idő adjon fényt, sötétség letelt.
Én már látom az Urat és hajnalpírt.
Én már várom az utat, mi nem pikírt.

Vecsés, 2009. június 1. - Kustra Ferenc József

...

Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

játsszunk szerelmet és ne kérj, ne adj kegyelmet,
legyen igazgyöngy a könny ha beléd mar a múlt
és felszakadnak a behegedt sebek, a halott szerelmek
néznek rád mosolyogva és újra nyújtják kezük,
hogy megkapaszkodj, s beléd-kapaszkodjanak,
hát ne lökd el karjukat, kulcsold ujjaid ujjukra,
vagy kulcsold kezed imára és írd újra hited,
jöjj hát, mosollyal arcodon, játsszunk szerelmet,
játsszunk lebben? szell?t nyári h?ségben,
csillagfényt a titkokról hallgató sötétl? éjben,
simogató szép muzsikát a monoton csöndben,
egy érintést a b?rön az érinthetetlenségben,
játsszunk ölelkez? párt, izzadt testünket fedje
jótékony homály, hálás mosolyod én lássam és
én köszönjem meg kitárulkozásod, hogy
magadba fogadtál, játsszunk hát, játsszunk
boldog embert, kiknek az ég egymást adta ajándékba,
játsszunk hát szerelmet

...

Te vagy nekem a fény, te vagy nekem az élet.
Te vagy nekem a rejtély, a sötétség.
Te vagy a megnyugvás, a tiszta gondolat, ?szinte szeretet, béke, s harc.
A harcban gy?zni kell, s te vagy nekem a segítség.
Nélküled elbuknék elvesznék...egyedül maradnék.
Nélküled elvesznék a sötétségben, s többet nem találnám a fényt.

...

A sötétségben a fényt te adod nekem.
Az életem boldoggá teszed azzal,hogy vagy nekem.
A sötétségb?l a kiutat Te mutattad meg nekem.
Így fényben élhetem boldog életem veled!

Nem kérdem, mit érzel, nem kérek semmit, csak azt, hogy ölelj
A sötétségben a fényt te adod nekem.
Az életem boldoggá teszed azzal,hogy vagy nekem.
A sötétségb?l a kiutat Te mutattad meg nekem.
Így fényben élhetem boldog életem veled!

...