Hétköznapi pszichológia…

(Szakvers 6 sorban)
Az élet folyton a közel-távol múltba merevedik
De, nekünk az élő múltunk!
Bárhogy is van, vastag totemoszloppá egyenesedik,
Míg
Lelkünkben tovább él múltunk!

Sötét némaság és fénytelen sötétség, deresedik?

Vecsés, 2017. június 17. – Kustra Ferenc József

...

Mindent összevetve,
Jobb az állhatatos álom.
Keserű ébredés…
*
Gondolat, megújít.
Hiúság, oly’ állhatatos.
Reggel, álom vége!
*
Álmomban olyan szép
Gondolatok hullámzanak.
Enyém, ami enyém.
*
Álmomban szerelem
Sem hagyott el, együtt éljük…
Ébrenlét fene-rossz!
*
Ébrenlétben viták,
Uralkodó a szürke szín.
Folytonosság, sárban.
*
Álom gondolatim
Fölöttébb élvezetesek.
Álomban: szabadság.
*
Ébren, árokparton,
Léphetetlen zeneszóban…
Tücsök csak hegedül.
*
Az ebéd utáni
Szunyókálás álommal jár!
Igazán ott élek…
*
Reggeli ébredés,
Egy tiszta, új napba mesés.
Csipám szúrja szemem.
*
Élet súlya alatt
Körben bedől felhőtlen ég.
Várom, hogy aludjak.
*
Álmomban szerelem
Sem hagyott el, együtt éljük…
Létünkben… messze jársz!
*
Öregségem tarol,
Új szerelmem biztos nem lesz…
Őrá még vágyódok!

Vecsés, 2019. január 7. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, önéletrajzi írásként.

...

(Anaforás, 3 soros zártükrös, háromszoros belső rímes)
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok,
Nincs mese, sokszor lejátszottam már fejben, de csak a koldusa vagyok…
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok.
*
(Bokorrímes, belsőrímes)
Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak,
Oly’ az egész, mintha a reménység alagútjai csukódnának…
Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak.
*
(10 szavas)
Az alagút sötétje, milyen reményt adhat?
Lelkem, milyen reményt kaphat?
*
(Bokorrímes)
Alagút sötétjében ropognak lábam alatt, sóder-kavicsok,
Bár én inkább göröngyöt rugdosnák, de itt, ha vennék is nem kapok…
Bőszen taposom kavicsot, félek, hogy sötétben, pofont is kapok.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes.)
Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg,
Hangja behatol az agyamba csak azért, mert egyedül benne hetyeg…
Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg.
*
(Septolet)
Hogy szemet ne nyissak,
Mit se lássak?

Nyafogjak?
Sírjak?
Alagút… remény,
Te kemény
Eszmény…
*
Fényre sóvárgás értelemtelen,
Alagút kijárat? Értelmetlen.
Ha jól hallom a hegyoldalban röhögcsél a halál,
Ebből már tudom, hogy várja, mikor éltem már elmáll…
Reményalagút falán kitapogattam, ott olcsó képek…
Meg vannak giszszobrok is, mint sötétben nem is élő lények.
*
(Senrjon)
Kapuk nem nyílnak már meg,
De mögöttem, záródik élet!
Remény alagút?
*
(Senrjú)
Életem romlás,
Szürkeség és papolás.
Vaksötét egy lét…
*
KÍNAI= ’Vágyódás délre’: Tizenhat szótag "Shiliuziling"; 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végte-len)
Már
Én nem jutok ki hamar…
Vakablak,
Értelemzavar.
*
KÍNAI=’Vágyódás délre’: Huszonhét szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Mint, rideg
Sírban, nincs fényben…
Koldus vagyok, lepelben,
Morzsák! Vad könyörgésben…
Elfoszló ködben?
*
(Apeva)
A
Setét
Nem múlós!
Remény nyúlós…
Hitvány az éltem.
*
(HIAQ)
Pókhálós alagút
Szeretetet, nem-igen ad…
Remény is kifakad.
*
Ebbe a remény-sötétbe, sötét rongyba tekert, sötét létem van,
Azt persze nem tudom, hogy elmeséléssel, most akkor igazam van?
Ha-ha! És még mennyien vannak, akik errefelé kóricálnak,
Ők is az én sorosomat élik, hogy még kicsit éljenek mának…
Kilátástalan a remény labirintusa, sötétbe csak jobban belemerülők,
Itt kapálózok sok mássokkal együtt, de ez nem vigasz, én lassan beleőrülök…

(Anaforás, önrímes)
Érzem már, hogy a remény a hitem meggyalázója, pedig én hű voltam,
Érzem, hogy zsibbadt szám tovább is csak imázik, pedig föltétlen hű voltam!

Vecsés, 2016. szeptember 5. - Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Melléfogtam hajdanán…

Én hajdanán, nagyon pozitívan a hegyre indultam,
Mire fölértem, szembesültem vele, meddig jutottam,
Ez csak egy kis lankás dombocska! Lelkesen följutottam!

(Sedoka)
Domb! Csak egy lapos
Emelkedő! Caplatok.
Itt már nem lesz hegymenet.

A hegyek között
Mint ellaposult fennsík!
Unalmas bejárni is…

(3 soros-zárttükrös)
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal,
Vártam a távolsági járatot, mi erre soha nem járt… elsápadt arcommal…
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal.

Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél,
Engemet a lét valósága tartott fogva! Nekem, nincs élettér…
Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél.

(bokorrímes)
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,
Messzire innen nem láttam, mert egy nagy-erdő volt az útba…
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,

Közben meg az elkopott hatékonyság áporodott levegője lengett körbe,
Lehet, hogy hagytam magam, mint barom és ezért rúgott folyton belém az ökörbe?

Vecsés, 2018. január 2. - Kustra Ferenc József

...

Nem tudom az élet miért olyan mint egy dzsungel?
Másnak nem? Én érdemeltem e jót? valamivel?
Folyton fába, bokorba, vadállatba ütközők,
Kerülném ezeket, de? csak beléjük ütközők.

Az élet tengerén nekem is van álomhajóm,
Mi kivezethet a viharos vízből, ezt szomjazom.
Mondják az élet üstökös, enyém csak trükkös,
Nekem már minden döfős, göcsörtösen tükrös.

Keresztre feszít a létem, ezzel kész?
Tekintetem mereng, sűrű ködbe vész.
A vérem majd belep és paplanként eltakar?
A jótékony lombfüggöny örökre betakar?

Ahogy a távolba merengek könnyeim peregnek,
Meditálok léten, belőlem síró szemek kinéznek.
Erőm lassan elhagy? miért hagysz el Istenem?
Már bizony csak szenvedek, megszakad szívem?

Óriás boa átölel, de nem kellek már,
Csontomat majd lerágcsálja a jaguár.
Nyíl méreg béka lassan átmászik rajtam,
Harcom véget ér s egyedül maradtam.

Még azt mondja a jaguár, látom, nem mozog az ajkad
És látom, hogy végigfut a félelem, borzongás rajtad.
Azt gondolom én, hogy igen jól látod bundás,
De az élet nem egyszerűen csak így sommás.

Elátkozott az én életem,
Mert közösségi ember lettem.
Nem születtem én falkavezérnek,
Rabszolgája lettem a létemnek!

Ha fáj a szó és lúdbőrös a hátad, vigaszt vársz,
Nem vágysz mesékre, törékenyen csak egyedül állsz.
Gyermekkori álmaim? olyan szépek,
Elmúlóan tündöklő álomképek?

Zúgva-bőgve robbant fel a láva? és hol még a vége,
Elsodorja erdőket, bujt állatot? mi ember léte.
A keserűség hatalmába kerít,
Valószerűség, hogy lelkem meg vonít.

Csöpörgő esőben ázok? de fázok!
Nincs esernyő, mi megvéd, hát átázok.
A halál a koronatanú a daloló múltjáról.
Mosolya, vidámsága, az öröme, eltűnt útjáról?

Jóm nem sok volt még ó, ezen a földön
Bár szivárvány ragyog, égen és földön
Alulról a lomboktól nem látom? Ó, de régen
Aprócska koromban volt ilyen, vágyó élményem.

Ez van? én így éltem életem zömét,
Nekem ez jutott, az örök félsötét,
Sőt, a tévedésből belém lőtt sörét!

Nem vagyok én szabó? álmot már nem varrok magamnak.
A vadállatok mik? belőlem harapni akarnak.
Tengerész sem vagyok, mégis kint vagyok az élet tengerén
És tán úgy végzem, mint hajótörött, lassan, jól elmerülvén?

Arcomat borítja a vér és a halálveríték,
Neszezés nélkül múlt az élet, dzsungel a teríték?
Itt csak döghalál van? itt sehol nincs senki,
A dögcédulámat? ki az, ki letépi?

Vecsés, 2012. május 26. ? Kustra Ferenc József

...

Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhít bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!

Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; a MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímel-jen! Ha több soros, akkor minden sorvég rímképlete = A. Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.

...