Sokszor járt kézenfogva
A vágy, és én,..mi ketten itt
Nem fejtheti meg senki
Úgysem a sziv ...titkait

Nap napot követ, percek telnek múlnak,
Emlék foszlányi peregnek a múltnak
Hiszen ha becsukom a szemem is jól látom
Pillantásod olyan akár egy álom.
Izgatóan csábos,csodálatos szépek
Amint szemedben megtörnek a fények.
Hogy mondjak el neked dolgokat mit nem rég
Úgy gondoltam talán el se mernék.
Szeretem a hajad ahogy a szemedbe lóg bele
Izgatóan bársonyos csillogó kelleme
Mosolyod mikor rám veted te drága
Átrepít engem egy másik világba
Gyengéd érintésed a kezemhez nyúlván
Lágy dallamot penget szívemnek húrján
Ujjaim pediglen fürtjeit hajadnak
Simogatják ahogy közötte szaladnak
De semmi sem hasonlit arra az érzésre
Mikor mi ketten járunk kéz a kézben
Olyankor az id? mintha megállt volna
És a pillanat csak kett?nkhöz szólna
Ez l?n az érzés ami nem válogat
Felülkerekedik, nem szab határokat
A szív érdeket nézi nem figyele másra
Tán csak arra hogy azt soha meg ne bántsa
Nap napot követ percek telnek múlnak
Let?nt órai ezek csak a múltnak
Egy pillanat mégis a jöv?be réved
Számlálom a perceket míg nem látlak téged

...

Mi bennem lapul egy nagy dolog,
Mit?l szinte mindig zavart vagyok.
Mi az oka ennek az érzésnek,
Tán az, hogy magam tartom vétkesnek?

De miért vagyok én vétkes?
Amiért a szívem még most is mérges.
Az egy olyan dolog mit nem szabadott volna megtennem,
Az, hogy pillanatról másikra eldobtam szerelmem.

Balgaság volt ez a tett, már bánom,
Bánni fogom életemben míg el nem ér halálom.
Felel?tlenségb?l tettem, mit tettem,
S soha nem bocsátom meg magamnak tettem.

De nem csak én vagyok így ezzel, hiszen itt van még ? is
Ki nélkül mérges és durva még a friss leveg? is.
Kihez hasonló nincs még egy a világon,
Kit elhagytam én balga, s már nagyon bánom.

Szegény egyetlen drágaság mit szenvedhetett ezért,
Mit bár nem kívánt, de mégis rászakajtott az ég.
Kinek a világon b?ne nem volt soha,
Kiért még ma is az életemet adnám oda.

De sajna a dolgok nem ily egyszer?ek,
És a gondolataimba kell most bele?rüljek.
Hisz ott ahol abbamaradt, folytatni nem lehet,
Nem lehet pótolni az elveszett éveket.

Nem lehet úgy tenni mintha nem is lett volna,
Elrejteni mindazt mit az ember mondana, gondolna.
Nem lehet eltörölni azt a sok szenvedést,
Nem lehet a bánatnak rendezni egy végs? temetést.

Hosszú még a jöv? és id? is van elég,
S a jósok szerint is a beszéd a menedék.
Találkozni most újra egy ismer?ssel a múltból,
Ki talán még a szívemben egyszer hatalmas darabot pótol.

Csak úgy összefutni mintha véletlen lenne,
Elbeszélgetni úgy egymásközt mint Isten két gyermeke.
Csak megszólítani és majd lesz mi lesz,
Csak úgy egyszer?en, de vajon mi lesz?

Próbálom most leírni a cselekvést,
De nem szoktam meg nagyon a tervezést.
Nem is tudom igazán, hogy meg mernék e szólalni,
Ennyi sok év után csak úgy egyszerre kibontakozni.

Hisz sok év alatt oly sok lánnyal találkoztam,
De még egy ilyen szeret? lányt egyikben sem találtam.
Volt köztük ki akart, sok közül engemet,
De sajna csak akarta, s nem a szívemet.

Volt kit én szerettem volna, de a sors még is,
Eszembe juttatta, hogy volt sok szép emlék is.
Kerestem a lányt ki olyan mint ? volt,
De nem találtam meg soha mert olyan csak egy volt.

Csak egy volt és még van is mert él és virul,
Remélem az életben is szépen boldogul.
Elfeledte már azt mit feledni nem lehet,
Boldog most és vidám, s feledett engemet.

Mert ha nem így van most ? is szomorú és magányos,
S az ? élete is bonyolult és meglehet?sen talányos.
Folyton jár az esze, hogy mi lenne ha?
Mi lenne ha még azóta is velem volna?

Hol lennénk mi már ennyi év után?
Szép házunk és autónk is lenne talán?
Beteljesült volna mit együtt terveztünk?
Az, hogy majd egy nagyvárosba költözünk?

Sok kérdés járná át a gondolatait,
S azok közt próbálná megoldani mindennapos gondjait.
Sok volna az mit elmondani nem lehet,
Ezért írok én is inkább verseket.

Csak biztos lehetnék abba, hogy egy hangyányit még szeret,
Ha tudnám, hogy nem akar vízbe fojtani engemet.
S ha már ebben megbizonyosodtam felkeresném egyb?l,
S elbeszélgetnék vele err?l a kis versr?l.

Csak legyen úgy ahogy az élet akarja,
Táruljon ki felénk az Isten jóságos két karja.
Teljesüljön mit néki szívemb?l kívánok,
Hisz megérdemel mindent mit az Isten ádott.

Búcsúzom most és véget ér a versem,
Örülök, hogy megírhattam mit érez a lelkem.
Nagy titok volt ez benne mindmáig,
Ameddig én ?riztem, nem tovább mint idáig.

Remélem e pár versszak nem okoz majd gondokat,
Nem lesz bántó senkinek a fejemben lev? sok gondolat.
Megadatik a boldogság majd néki és nekem egyaránt,
Ha együtt, ha külön de ne szenvedjük el a magányt.

Hisz mindenkinek szüksége van örömre és boldogságra,
Nem a távoli de mégis közeli megváltást jelent? halálra.
Kell a szerelem az életbe mi átsegít a bajokon,
Legalábbis a jelen helyzetben most így gondolom.

Talán nem csak most, s?t biztos, hogy örökké,
Még akkor is szeretni fogom ha nem is lehet szívemé.
Mert megfogadtam s így lesz ez örökre,
Hisz bezártam ?t halálomig az üres szívembe.

...

Titkos barátságot kötött velem a szerelem
nem kell hogy megtaláljam már nem is keresem.
Verejtéktöl gyöngyözö testem a hideg rázza
izgatott de boldog szivem a tiédet várja.
Add hát ide a két kezed,
érintsük meg együtt a kék eget.
Te vagy a ragyogás te vagy a fény nekem,
te vagy az ki diszited életem.


Titkos barátságot kötött velem a szerelem
csodás emlékeinket a szívemben viselem.
A szemeidben látom a reményt a világot,
szükségem van rád ezt te is látod.
Ébressz fel álmomból,nyugtass ha reszketek,
hiszen a valóságban is veled lehetek.
Te vagy a mindenem te vagy az életem
a titkos barátságból született szerelem.

...

Hagyj itt ha tudsz,
Ha gondolod hogy van hozzá er?d,
Ne szólj, ne ints, eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!
Nagyon vigyázz nehogy egy lázas éjjelen
A múltból valami visszatérjen,
Egy szófoszlány, egy csók emléke csak,
Mert akkor rájössz: megölted magad.
Lásd békésen fogok veled kezet,
Hiszen szerettél és én is szerettelek,
Utadba többé nem állok,
Nem tartalak vissza, minek?
A sors parancsol itt mindenkinek.
Ha lankad már a varázs,
S helyében nem maradt más mint h?lt parázs,
Ha majd többé nem világít, és nem vakít,
Akkor rájössz, hogy megöltél valakit.
Szeressenek, szeress, légy boldog könnyen,
Segítsenek, hogy hamar elfeledj!
De most, most ne várd meg míg kicsordul a könnyem,
Eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!

...

Nantes város tömlöcében
ül egy szomorú rab,

kit csak az ?r leánya,
más nem is látogat.

S?r?n meglátogatja,
visz ételt és italt.

-Sorsom fel?l mi hírlik?-
szól egy napon a rab

-Azt mondják, még ma reggel
életed megszakad.

-Ha már közel halálom,
oldozd ki láncomat!

"Márki, vajon ki ez a n??
Megmondhatnád nékem?"
A márki azt felelte: "?,
uram, a feleségem.

"Neked jobb márki mint nekem,
hogy asszonyod ilyen szép!
Ha nekem adnád, szívesen
gondvisel?je lennék."

"Ha nem vagy, uram, a király,
ezt százszor meglakolnád.
De minthogy te vagy a király,
parancsod várja szolgád."

"Márki, ne vedd zokon, hiszen
kárpótlást kapsz ezért te!
Megteszlek minden seregem
f?marsalljának érte."

"Isten veled, élj boldogul,
szívemnek szép virága!
Elhagyjuk egymást, mert az úr,
a király így kívánja."

A királyné csokrot kötött
szép liliomvirágból.
Megszagolta a márkiné,
s meghalt az illatától.

...

Néha úgy érzem, hogy nem is létezem,
Csak a földön lebeg szépen a lelkem...
Néha úgy érzem, hogy egyedül vagyok a világba,
Csak sötétség van körülöttem s ott állok mint egy elveszett lányka,
Senki nem nyújtja felém a kezét,hogy segítsen,
S így örökre ott maradok a sötétben...
A világ közepén állok mint egy angyal ki megbukott,
S még mindig vakul kergetek egy álmot...
A szívem vérzik s én sírok csak írok,
S nagyon szenvedek hiszen már haldoklok...
Napról napra nehezebben bírom,
De egyszer elmúlik a fájdalom...
Ha eljön értem a halál akkor meg sz?nök létezni,
De itt hagyom e verset, hogy tudjatok mire emlékezni...

...