Öreg testben öreg lélek,

Elmeséli mostan néked.

Hogy kergette szíve vágyát,

Hallgasd meg hát balladáját.



Ifjú délceg gondolt egyet,

Nem telhetnek így a percek,

Órák, hónapok s évek,

Hogy e balga fukar népek,

Nem lelik mi szívet éltet.



Szép szavakat nem hallott már rég,

Bókra s udvarlásra nincs is már igény.

Bántotta lelkét e puszta tény,

Hogy az emberb?l kihal a szenvedély.



A csók mi régen szerelem pecsétje volt,

Ma játék s tisztasága zord.

Boldogságot tárgy okoz csak,

Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.



De álj! Hol marad a tiszta lélek!

Példát adok majd ti néktek!

Nem kell ide pénz se gyémánt,

Hogy a lelked szépen széttárd!



Elkezdte hát hosszú útját,

Szétszórta a bókok bókját.

Öntözte az élet fáját,

Szerelemnek violáját.



Tette ? ezt nagyon bátran,

S hogy ember jobbá váljon.

Teltek múltak hosszú évek,

Egyre n?ttek a remények.



Példa ím volt: hajolt bókolt,

minden hölgynek kezet csókolt.

Tépett szívet összezavarta,

Szava a lelket simogatta.



De volt ? neki titkon vágya,

Meglegyen az ? mátkája.

Kereste is szüntelen,

Járt poklon s egen.



Korszak ellen fogott kardot,

H?sként vívott lélekharcot.

Ámbránd lelke nem sejthette,

Hogy saját maga lesz a veszte.



Volt közel s távol, határon innen és túl,

E történetre mégis, bús végzet borul.

Kinyílt a szem, hogy e rút században,

Mit ér a szív, ha páratlan.



De a vagyon többet ér másnak,

Minden vágyat el is áshat.

Mivel neki kincse nincsen,

vesztes lett az életringben.





Nem akadt e földön kinek szíve kell,

Így a halál magányosan ragadta el.

Szíve megszakadt......

S a tanulság mi néktek megmaradt,

Egy fecske........... nem csinál nyarat!

...

Egyikünk se sejti, meddig árassza ránk sokiz? illatát az
élet
és milyen hosszú az út, amit magunknak kell kitapossunk.
Kérlek,
gondolj arra, nem tudhatod meddig ölelhetsz, szerethetsz lustán vagy minden ?r?lt
hévvel.
Gondold meg hát, mi számít, mi emel fel, mi csillan fel melletted olyan édes
fénnyel?
Mi az, ami észveszejt?en káprázatos és nemcsak múló
szeszély?
Ami vállal ezer megprobáltatást és milló veszélyt
érted!
Én tudom jól mi az, kusza hálójából, keresem de nem találom a kiutam és most is,
érzem!
Tudom hogy mi az...? Az irántad érzett szerelmem, a kavicsdobáló kisgyermek, ki megtöri a tó sima tükrét.
Belém véste, mint egy fába minden álmodat, olykor áldásával simogat, de néha fájóan belém vájja tövisét...

...

Feküdtünk az ágyban, szenvedéllyel szeretkeztünk.
Együtt, a félhomályban, ahogy még senki el?ttünk.

Megcsókoltam a nyakát, melynek íze akár a méz.
Megcsókoltam az állát, ? mélyen a szemembe néz.

Metsz? kék tekintetével, úgy tekint felém.
Hihetetlen szenvedéllyel, végre az enyém.

Gyönyör? teste, egybeolvad az enyémmel.
Örökkön-örökké, kéjes szenvedéllyel.

Gömbölyded keblein, pihennek sz?ke fürtjei.
Negédes ajkain, Bacchus sz?l?erdei.

Vérvörös húsos ajkai, forrón izzanak a számon.
Vele szeretkezni, maga a megvalósult álom.

Hosszú feszes combjaival, köbeöleli a csíp?m.
Gyengéd kecses kezeivel, megölel félt?n.

Mélyen a szemebe néz, egyszer csak megremeg.
Hirtelen felnyög, s érzem ELMEGY.

Enyém lett hát végre, teljesült a sorsom.
Minden áldozat megérte, ?t szeretni isteni irgalom.

Megpihen rajtam, hosszú haja az arcomba ér.
Kábult voltam, hirtelen minden véget ér.

Nem akarok menni, mert ?vele csodálatos,
De érdemes volt várni, mindez oly varázslatos.

Itt kell hagynom számomra mindennek vége.
Jön az alkony, szememen a Révész bére.

...

Távoli kedvesemhez! ( Kelemen Zsóka 2011-08-18)

Kedvesem ki úton vagy
Gondolsz néha rám?
Eszedbe jutnak-e, a szerelmes éjszakák?
Gondolatban elkísérlek a messzi útra téged,
Hogy én legyek ki mindig nyugalmat ád néked!

Én vagyok a szell?, mi simogatja arcod!
És én vagyok a felh?, mi takarja a napod,
S én legyek a víz mi h?síti tested, s szomjadat oltja,
Mint, szerelmesed forró csókja a lelked vágyát oltja!


S ha eljön az este, fejedet ölembe,
Mint, puha párnára gyengéden hajtsd le.
Pihentet? álmod, nyugalmad vigyázom
S míg alszol kedvesem, szerelmedre vágyom!

A te álmod is kísérje a szerelem vágya,
S én legyek a te vágyaidnak álma!
Szeress! Hogy én is szerethesselek!
Ölelj, hogy ölelhesselek!
Két karom téged vár a hosszú útról vissza.
S boldogságom így lesz veled teljes és tiszta!

...

Hosszú ideje vártam már valakit,
kerestem azt, aki a szívemen segít!
Nem hittem volna, hogy megtalállak,
személyeddel ennyire megbabonázhatsz!

Lelkeddel megérintetted szívemet,
szíveddel magadhoz láncoltál engemet!
Nem hittem volna, hogy ez megtörténhet,
hogy én valakibe ennyire beleszeressek!

...

Szeretlek és azt kívánom mindörökké így legyen,
kereslek de nem talállak merre vagy ó Istenem.
Ha nélküled felébredek csak szenvedés a pillanat,
id? múlik hiányodnak t?rdöfése megmarad.
Felemészti lelkemet ha nem fogod a két kezem,
árnyék vagyok jól tudod fény nélkül nem létezem.
A remény hal meg utoljára most a könnyem elszaladt,
legyél te ki megtalálja kösd össze mi elszakadt.
Álmaim vad mámorában boldogságot képzelek,
a valóságnak kapujánál a kulcsot tartja két kezed.
Múló testem rabjaként a létezésem önmagad,
nélküled a szívem tép? fájdalomtól megszakad.
Ölelj át ha hiszel bennem én vagyok ki kell neked,
együtt kezdjünk újra el egy boldog hosszú életet.
Bocsáss meg ha vétkeztem az utam nem a kárhozat,
a világ oltárán büntetés örök ember áldozat.
Ünnepek a pillanatok ha mellettem vagy kedvesem,
ketten egyként tehetünk hogy virágozva szebb legyen.
Ajkadnak édes csókja tépheti el láncomat,
feltekintek hát az égre lesz e aki megragad.
Hullanak a csillagok ha kívánod én itt vagyok,
ragyogjon a boldogság suttogják az angyalok.
Kifejezni enyhe lenne szavakkal hogy hiányzol,
mindörökké szeretlek a lelkemre te vigyázol.

Szerelmünk gyümölcsének zamata lett végzetem,
édenképek gy?r?jében tiszta lelkem meztelen.
Nesztelenül feléd száll és megérinti arcodat,
arra kér hogy adj er?t hogy megvívja a harcokat.
Nézz magadba most is ott van érezheted lényemet,
soha ne sírj benned élve érzem azt hogy létezek.
Észveszt?en szeretlek és hiányzol ó annyira,
szenvedéllyel kívánlak úgy ahogy más még soha.
Egybeolvadásra vár a láva látva testedet,
igaz gyöngy a gyönyörök közt utánad így tespedek.
Fogy az id? vele együtt sorvadok az ég alatt,
életingoványban küzd?k körülöttem sírfalak.
Éppen ahogy süllyedek a miatyánk most rám nevet,
reménytelen gy?zelmet csak az mond aki nem szeret.
Válaszolj hát tiszta szívvel azokkal a szavakat,
amit csak a lélek súghat magabiztos alappal.
Megnyíltam és megnyitottam el?tted most mindenem,
feltörted a pecsétet mit rám nyomot az életem.
Angyalom én jól tudom hogy elvesztetted szárnyadat,
de fürkészem fent az égen megjelen? árnyakat.
Hullanak a csillagok ha kívánod én itt vagyok,
ragyogjon a boldogság suttogják az angyalok.
Kifejezni enyhe lenne szavakkal hogy hiányzol,
mindörökké szeretlek a lelkemre te vigyázol.

...