Repülnek a varjak a hideg légben,
Jól kirajzolódnak az ég, kékjében.
Sokan vannak, szinte fekete felhő…
Az ég-kékje… csak néha, de előjő.

Nagytestű madarak és sokan vannak,
Határban keresik a barázdákat.
Ők is a hideg elől vándorolnak
És küzdenek, így tán’ éhen nem halnak.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Teraszon ülünk csendesen,
Eszünk, borozunk rendesen.
Csendben, némán beszélgetünk,
Felrémlik előttünk életünk.

Később szó kerül jövőről,
Én lemondok a desszertről.
Inkább anekdotázgatok,
Így derűs perceket okozok.

Van sikere másnak, nekem is.
Eldöntjük az élet szép, vagyis
Azt inkább, hogy éljük életünket
Ha már megkaptuk létünket.

Lassan telik az ember ideje,
Lassan ránk száll a csendes este.
Békesség, szeretet leng körül,
Társaság emészt, csendben ül.

Hessentjük a szúnyogokat,
Topogtatjuk lábainkat.
Ezzel verjük taktust, ütemet,
Sorra vesszük sok éneket.

Ez kéne most is, mit oly’ rég
Ez gyermekkoromban történt még.
Sajna békés idők elmúltak
S ezek ma már csak vágyak.

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy?
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.

Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.

Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.

Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.

Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.

Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Elmeséli a poéta…

Nekiindul az én cerkám, a tartalmas szavaknak,
Így adok értelmet, a felbuzduló gondolatnak…
Lesznek majd rímek is, felcsapnak, mint pocsolya az út szélén,
Bennük nem fog szunnyadni a szó, majd vigyázok a sor végén…

Nem fogja uralni versem... az ürességet mutató aszály,
Hogy Ti is jól szórakozzatok, nekem, nektek írni… így muszáj.
A tarka virágos rétből nem vehetem el csak az egy kéket!
Ha már írok, ekkor meg kell jeleníteni a mindenséget.

Szeretném az ízlelő bimbótokat kinyitni,
Közben meg nézem a tél, mit tesz... hogy van odaki…
Fejemben a gondolat, csordogál, mint búvópatak,
Ha olvastok, remélem, nem kiabáltok, hogy attak!

Gondolataim sorjáznak elő, mint halk fuvallat,
Fura szépségük van a papíron, a tollam alatt!
Saját gondolatom nem zavar, így ezért osztom meg veletek,
Estefelé, nap sugárzása enyhül... olvasóim legyetek.

Van itt egy-két, illanó gondolat, de elkaptam és leírtam,
Ezek már belülről nem gyötörnek, én ide legott beírtam.
Kettesben vagyok a tollal és a papírral, ők nekem egyek,
Pihenésképpen, felállok, sétálok udvarban... egy kört megyek.

Megosztottam én veletek gondolatokat,
Most már elhallgatok! Várom az újabbakat...

Vecsés, 2014. november 7. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Hazánk ékköve vagy!

A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.

Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…

Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…

A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.

Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel

Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.

Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József

...

Ez itt a hideg fehérség sivataga…

Aki ideérkezik, hamar megtudja, a tél nem hidegtelen,
A mínusz negyvenkettő fok elképesztően lélek-könyörtelen…
Vannak, kinek ezt végleg túlélni, nem-egyszerűen lehetetlen.
**
Vicsorog a szél,
Szikrázva fütyörészik.
Jeges lehelet!
*
A szél haragja,
Ha lassan is de múlik.
Hideg, nem mozdul…
*
Pihenő szélben,
Dermesztő-nagy a hideg.
Szikrázó napfény.
*
Kint vad hidegben
Dalol a szél, térdig ér.
Csönd sem válaszol…
*
Vad ciklon futkos,
Úgyis zord tájat ural.
A Don-parton hó!
*
Szürkén közönyös
Az éjjeli hófúvás.
Reggelre befed…
*
Hófúvásba a
Magány is belefáradt.
Itt nincsen kiút.
*
Innen, nincsen hová menekülni, háború hidege körülvesz,
Ebben a rettenetes hidegben fáj, ha, ember lélegzetet vesz.
Ide a Don-kanyarba, nagyon is befészkelte magát a tél,
Az anyag határán a lélek is besűrűsödött… már nem fél?

Rettenetes az idő, meg a járása ott a lövészárokban bévül,
Az ember könnyen a fagyhalálba találja magát, ha kicsit elrévül.
*
Imbolygó jövő,
Ködben cselszövő, hazug.
Remény, szűkmarkú!
*
Szavak elhaltak,
Láthatók vérző sebek.
Sírás oskola…
*
Rettenetesen dermesztő, libabőrt öltő a januári reggel,
Keménykedő a tél benne a levegő, mínusz legalább negyvennel…
Van kilyukadt sisak, fekete lábak, orr-fül mik nem bírtak hideggel.
*
Ilyen hidegben
Elaludni… a halál.
Pár percnyi a lét!
*
Hideg úgy tarol, mintha évezredek taposnának minket,
Ó lélek, ne menj, ne hagyd a testet, ne hagyj itt veszni mindent…
Mentsd meg Uram a magyar hont, gyermekeidet… összest, mindet.
*
Szélvihar kereng,
Vastag hóréteg felett!
Kezdő hóesés.
*
A háború szabályait is megszegik az irányítók, hihetetlenül!
Te meg benne vagy ott ahol lelőhetnek, várakozol és tehetetlenül!
Menekvés nincsen, a sorsod nem tudni mit hoz... biz' végzetet menthetetlenül!
*
Tél ölelése,
Nagyon is rideg-hideg.
Köd itt nem enyhít.
*
Itt, most januárban, vért is dermesztő a reggel,
Köpenyem alá furakodik jég-lehelettel.
A fájdalmas nyögés, a megfáradt imája,
Főleg, ha nincs több… az élete kosarába.
*
Szél fúj… hó esik,
Lét már avarban lapul.
Fagyok zordonak.
*
Akármerre nézek, látom, a halál szánkázik a hóra fagyott jégrétegen,
És ez a hómező nemcsak vastag, hanem amerre-bármerre nézek, végtelen.

Egy magyar baka, hős harcos, minden módon helytáll,
Egyébként is parancsot teljesít, így nem hátrál!

Tűrted a nagy jéghideg-fájdalmakat,
Egy harcos… semmiségért nem hátrálhat!
Volt parancs is mihez tartottad magad.

Fázósan didereg a hó mellvéd is,
Lemehet ez, mínusz ötven fokig is.
Nyári egyenruhánk nem bírja a havat,
Mit villanón kemény fagy vasfoga marat!
*
Dermesztő reggel,
Kezembe lehelettel…
Avar, mint beton!

Vecsés, 2017. február 3. – Kustra Ferenc József – történelmi visszaemlékezés a Don-kanyarban veszett katonáinkra. Íródott: alloiostrofikus versformában. (Vegyes versszakokban...)

...