Semmivé kell lennem!
A nemlétel hív.
Gémberedj meg bennem,
Roncsolt szív!
Jobb, hogy a dögférgek
Szétmarcongjanak,
Mint e bels? mérgek
Rágjanak.
Óh, miért születtem!
Vagy miért szerettem!
Vagy mért élek!
Jaj, fuss a szépekt?l,
Mint a tigrisekt?l,
Jámbor lélek!
Én is egyszer képzésemnek
Meghódoltam,
Két hihet? szemnek
Rabja voltam.

Válj bennem epévé,
Hajdan édes hang!
Gyúlj pokol tüzévé,
Kedvelt lang.
S akiért így élem
Bús világom még,
Vágd ki együtt vélem,
Bosszús ég!
Mért kívánjak élni?
Élni s nem remélni? -
Hogy búm n?jjön? -
Nem! - s ha halni mégyek:
Hogy magam ne légyek,
? is j?jjön!
Hogy ott csalfa praktikáját
Kitruccoljam
És hitszeg? száját -
Megcsókoljam.

...

A semmiség örök tavába
Ifjúkorod javát hiába,
Szép húgom! óh ne hánd;
Úgy éld virágit a tavasznak,
Hogy majd ha mellyeden megasznak,
Elveszteket ne bánd.

Ne higyj a nyájasan mosolygó,
A gráciák kertébe bolygó
Lepkéknek, óh ne higyj!
Ezek csak új rózsákra futnak
És hirtelen vénségre jutnak;
Ne hidd, nem tart ez így.

Én is neveltem egy virágot,
Kit lopva egy hernyócska rágott,
Emésztvén édesen;
De végre lepke vált bel?le,
S újabb virág után el?le
Elt?nt negédesen.

Óh, mennyi bút láttam miatta!
Már lelkem elcsüggedt alatta,
A szívem öszvetört;
Kedvet haszontalan kerestem
Másutt, mihelyt attól elestem,
Ki édesen gyötört.

A szép napok hosszak valának,
Az éjszakák nem nyugtatának,
Hogy ? máshoz hajolt,
Szétnéztem és sehol se láttam
Azt, akit oly híven imádtam:
S egész f?ld puszta volt.

Most is, ha foly könnyhullatásom,
Csupán ez egy vígasztalásom:
Hogy ? a hitszeg?!
A tiszta szívet megvetette,
Ki ?tet oly forrón szerette,
S reám méltatlan ?.

...

Ámor egy narancshéjacskán
Fel s alá kormányozott.
S egy szívbe e kis vasmacskán
Kikötni szándékozott:
De a sors szelet indított,
Tengert, mindent rázúdított,
A kis vasmacska eltört,
S szegény Ámor hajót tört!

...

Múzsám, ne csüggedj! bár vak irígyeid
Kancsal szemekkel rád hunyorítanak,
Múzsám, zsinatjokban az ország
S a tudományok eránt ne csüggedj!

Lát'd! a magános berki homály alól
Míg a babérszál halkal emelkedik;
A nyári gyanták durrogási
Szent tetején magosabbra rázzák;

A téli szélvész mérgei közt örök
Z?lddel virítván, fája tövesbedik:
Te is kevély megnyúgovással
Bírd magadat, ha sikólt az aljnép.

Lát'd! integetnek tiszta barátaid;
Nevednek oltárt a maradék emel:
Megpukkad annál a kajánság,
És a halál elalél el?tte.

...

Minden érez gerjedelmet,
S én ker?ljem a szerelmet?
És csak én legyek hideg?
Hát a szépet
S a faképet
Nem külömböztetni meg?

Mért adott ízlést a szemnek,
K?lcsönös b?bájt a nemnek,
E világnak b?lcs Ura?
Hogy szeressük
S félrevessük? -
Éj, az ám a ha-ha-ha!

Még az ifjúság szememben
Csillog, és virgonc eremben
Véremet jól érezem:
Hát ha ennek
Lángba mennek
Zsúrolási,vétkezem?

Három ember volt, barátom,
Mind a hármáról a fátom,
Hogy ne éljen, már teve,
Hókus, Bókus,
Pellidókus
?kegyelmeknek neve.

Ők az ifjaknak t?zér?l
És ledér természetér?l
Sz?ntelen zsorváltanak,
A világnak,
Dámaságnak
Kancsukái voltanak.

Szint' a hatvant érte Hókus,
Hitvesét féltette Bókus,
És magáról egy se hitt.
Pellidókus,
Mint a mókus,
Játsza önnön farka... csitt!]

...

Szeme nem sír, mégis nedves;
Képe ráncos; foga redves;
Horgas lába tittyen-tottyan;
Sovány fara egyet lottyan.

Mégis, noha hidegvette,
Legényes a szedtevette:
Óh, Uram! ?rizz meg ett?l
A vasorrú kísértett?l! -

Vén ugyan, vén a kurvanyja:
De van ezüstje, aranyja,
Amelybe ha markolhatnék,
Hozzá jobb kedvet mutatnék.

Csak pénzében lennék vice;
Megölelném histórice,
Férje lennék az erszénynek,
E' kén a szegény legénynek!

...