Előre… én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én… nekem is új élet fakadt?

Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim… vajúdásuk szinte lehetetlen.

Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.

Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!

Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.

Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más…

Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből…
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?

Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...

Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!

Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá… beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!

Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.

Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...

Vecsés, 2016. november 22. – Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- háborús világhelyzet…

Éljünk végtelen
Hosszún, hajnal még messze.
Mikor lesz új nap?
*
Lenyaklik világ,
Büdös disznó trágyába…
Mit számít új nap?
*
Komolyan búsló
Gondolatok élednek.
Pazarolt idő!
*
Pazarolt évek,
Hónapok, évszázadok!
Idő meg csak megy!
*
Pusztán mozdulat
Lett a szépség beszédből?
Kormánytag hebeg!
*
Hol vannak dicső
Idők… árnyék sem régi!
Mind átváltozó!
*
Lenyaklik világ,
Mint részeg… fa tövében.
Nincs, aki segít…
*
Háború dühöng,
Kímélet nem várható.
Ágyúlövések!
*
Háború végén
Özvegyek társadalma…
Gazdag gazdagabb!
*
Hazám, a világ
Menthetetlenül nyaklik!
Csak a pénz számít!
*
Lettlégyen bár rom!
Hazát lehet szeretni?
Házakat sittre…
*
Gyerekek boldog
Élte még lehetőség?
Halott az apja!
*
Gazdagnak saját,
Biztos óvóhelye van!
Kinek és miért?
*
Világvezető
Volt már egy hetet fronton?
Piszok egy lógós…
*
Vinni kéne a
Családját is… Tudják meg!
Mit él át harcos!
*
Igyák, halottak
Már rég kifolyt könnyeit!
Fegyverével meg…
*
Nagypapáink még
Kézi puskával lőttek!
Milliók haltak…
*
Háborús árnyék
Mindenen, mindenhol van!
Itt nincs menekvés!
*
Párdon, tévedtem!
Irányítók estélye!
Nagy mulatságok!
*
Busló gondolat
Már az úr! Sírás fojtja!
Nincs már senkije!
*
Honnan is lenne,
Mikor akna széttépte!
Temetés sem volt!
*
Halál lekaszál,
Gazdag meg nyerészkedik…
Újjáépítés!
*
Minél tovább tart,
Annál nagyobb kaszálás!
Ez mocskos bagázs!
*
Édes világ már
Menthetetlen? Végleges!
Mind már pária…
*
Háborús gazdag!
Hol laknak a gyereket?
Te! Nem törődőm.
*
Háborús gazdag!
Hova lettek férfiak?
Te! Nem törődőm.
*
Háborús gazdag!
Hol vannak az özvegyek?
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
A házunk… már a sitten!
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Ez százéves háború?
Te bűdös állat!
*
Háborús gazdag!
Ködben élünk… béke hol…
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Állampolgár most ki lesz?
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Gyerekek apa nélkül?
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Gyerekek anyag nélkül?
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Gyerekek iskolája?
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Most mi lesz a világgal?
Te! Nemtörődőm.
*
Háborús gazdag!
Mi lesz a Föld… lakókkal?
Léleknélküli!

Vecsés, 2023. július 8. -Kustra Ferenc József- íródott; senrjú csokorban, a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. És egész nap láthatjuk, minden híradóban a videókban…

...

Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…

Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!

Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.

Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.

Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.

Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.

Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.

Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.

Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.

Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.

Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.

Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.

Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***

Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!

Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.

Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…

Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott.

...

A holdfényt, TANQ –ban örökítette meg a szerzőpáros…

Öreg Hold aluszik,
Napsütésben semmit sem lát.
Most még, napfény az úr!
Kedvesem a Nap, alant jár,
Ásítva szívem estre vár.
*
Este olyan derűs,
Felhő nincs, meleg még maradt.
De, már Hold is látszik.
Nyári est meleget áraszt,
Sarlóm ezüstös fényt fakaszt.
*
Jól beesteledett.
Tóban víz, kissé hullámzik.
Szép holdfényárnyékok.
Sugaram tó vizén siklik,
Árnyékom tovalopódzik.
*
Magányos és sötét
Az éjszaka, holdsugárral.
Izzadós lett… este.
Felhő eltakarja arcom,
Harcolok, izzok, nem hagyom.
*
Holdfény sugara, csak
Úgy befesti a kerteket.
Halk-halvány árnyékok.
Ezüstport szerteszét hintek,
Kertek ezüst-kékek lesznek.
*
Az éjjeli holdfény,
Az erdőbe bekukucskál.
Holdsütötte tájak.
Fénylábam erdőkig nyúlik,
Faágon bagoly ocsúdik.
*
Egy gyors hullócsillag
Nagy huncutul, csak elrohan.
Hold, meg ezüsttel fest…
Kishúgom mellettem suhan,
Csak tudhatnám hová rohan?
*
Fűtenger özöne,
A holdfényben úszó tájban.
Vaddisznó már fekszik.
A mezőt csillámmal hintem,
Füvét harmattal díszítem.
*
Fénylők a csillagok
És patakban türköződnek.
Holdsarló is látszik.
Ezer kistestvérem úszik
Tótükrén, árnyékuk látszik.
*
Ég türkizkékes volt…
Hold, ezüsttel átfestette.
Felhők, most nincsenek.
Derűs éjben hátam mögött
Végtelen kékkel, ügyködök.
*
Öreg Hold csak ballag,
Mint létnek harmóniája.
Sok-sok ezüst fényt szór.
Jó itt fenn, csak szépet tenni.
Késő, búcsút kel inteni.
*
Kezd már pironkodni
A hajnal, csendesen ébred.
Holdfátyol, eltűnik.
Elfáradtam, el kell mennem,
Ébred kedvesem... Reményem.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Hold voltam egy nyári éjen”.

...

(Bokorrímes)
Létünkről -nagyon hamarosan- az emberek már nem beszélnek,
Nagyjából unokák életében ismertségek véget érnek…
Ezt sokszor végig gondoltam -az éber éjszakákon- álmomban
És a lehetőségekkel keményen vitatkoztam kánonban.

(3 soros-zárttükrös duó)
Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni,
Mert e modern világ erre nem alkalmas, de okos telefonozni…
Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni.

Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók
Meg ismerősök, rokonok is felejtenek, életviharban elsodródók…
Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók.

(Bokorrímes duó
Gondold meg, Te is a rokonokat végleg elveszetted,
Emlékeid meg kopnak, más nem festi újra helyetted!
Egy ötvenéves távlat, emberi létben már ősidő,
Job b emlékezéshez újabb muníció nem lelhető!

{… önrímes}
Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad,
Jelen, holnap már múlt lesz, az új nap a jövő, de hiányos a hatalmad…
Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad.
E tág kérdéskörben a saját akaratod mit sem számít, nincs hatalmad.
Nincs olyan, hogy a köd egyszer csak átlátható lesz, nincs hatalmad.
Nincs olyan, hogy vaksötét éjben egyszer-csak látsz, ha nincs hatalmad.

Vecsés, 2021. február 1. – Kustra Ferenc József

...

Könnyben fuldoklik
A szél és nagyon süvít.
Emlék ül, kövön…
*
Sírkő csendesen
Csak fekszik padom mellett.
Elhunyt őseim…
*
Álmaim, vágyaim, ma már mind, távol kóborol,
De szép emlékképem van, képzeletben valahol,
Ez a novemberi reggel, nagy titkokat takar,
Kutya fekszik egy sír mellett, hasán egyet vakar.
A novemberi hajnal érzelem hegyeket mozgat.
Nagy a felhőség felettünk, de könnyeket nem hullat.
*
Sírkertben is köd…
Csendes levélmorajlás.
Ringató halál…
*
Képzeletben visszamegyek én a mától nagyon riadtan,
Emlékszem még, hogy milyen voltál, mit szerettél, megfáradtan.
Te nem vagy már meghaltál, minthogy élj miattam föltáratlan.
*
Folyódba lépni
Újból már, biz’ nem lehet.
Csónak elúszott.
*
Víznél sem az már
A fodor mi régen volt.
Hullám is elhal.
*
Itt most gondolatban pár kortyot iszogatok veled,
És enélkül túlvilágon, a helyed, hogyan leled?

Lelkem itt most, ki is buggyan,
Sírodon nagyon is koppan.
Hallod-e, hogy az ész roppan?
*
Sírok, fénylenek
Sok mécsesnek lángjától.
Felemelően.
*
Szívem kalimpálva ver, oly' nagyon emlékszem rád,
Hogy beszélgessünk, gyakran én is elmentem hozzád.
Billiárd lett a vége, nejed, „sört vágott” hozzád.
*
Az emlékkapuk
Nyílnak, szépség kitódul.
Jó a társaság…
*
Te már a megnyugodott lelkek templomában vagy,
Én már fázok, megyek is, ha feltolult emlék hagy.
Sírod lesz még hidegebb is, most még nincs itt a fagy.
*
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek.

Vecsés, 2016. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

...