Édesapám kertjében
kinyílt az orgona,
ahány madár a földön,
fészkelni tér oda.

Sz?ke babám mellett
ó, de jó, de jó, de jó,
sz?ke babám mellett
szunnyadni de jó.

Ahány madár a földön,
fészkelni tér oda,
fürjecske és pinty?ke
és bubos babuta.

Fürjecske és pinty?ke
és bubos babuta
s az én kedves galambom,
ott súg-búg a dala.

Az én kedves galambom,
ott súg-búg a dala,
énekel minden lánynak,
kinek még nincs ura.

Énekel minden lánynak,
kinek még nincs ura,
nekem már nem dalolgat,
a párom katona.

Nekem már nem dalolgat,
a párom katona.
Meséld el szép menyecske,
? merre ment, hova?

Meséld el szép menyecske,
? merre ment, hova?
Hollandusok elfogták,
nem engedik haza.

Hollandusok elfogták,
nem engedik haza.
Mit adnál, szép menyecske,
ha jöhetne haza.

Mit adnál, szép menyecske,
ha jöhetne haza.
Versailles-t és Saint-Denis-t és
Párist adnám oda.

Versailles-t és Saint-Denis-t és
Párist adnám oda,
a Notre-Dame két tornyát
és falumét, biz' a'.

Sz?ke babám mellett,
ó, de jó, de jó, de jó.
sz?ke babám mellett
szunnyadni de jó.

...

A kastély grádicsán,
a kastély grádicsán
oly szép lány lépeget le,
oly szép lány lépeget le...

Kér?je annyi van,
kér?je annyi van,
vaj' melyiket szeresse
vaj' melyiket szeresse?

Az egyik péklegény,
az egyik péklegény,
a másik gróf kegyeltje,
a másik gróf kegyeltje.


Egy kis csizmadiát,
egy kis csizmadiát,
ért végül a szerencse
ért végül a szerencse.

Varr is neki topánt,
varr is neki topánt,
finom holland selyembe,
finom holland selyembe.

S ahogy fölhúzza rá,
ahogy fölhúzza rá,
úgy kéri meg remegve,
úgy kéri meg remegve:

-Szépleány, akarod-e,
szépleány akarod-e,
hogy együtt feküdjünk le,
hogy együtt feküdjünk le?

Vár ránk egy szép nagy ágy,
vár ránk egy szép nagy ágy,
fehér gyolccsal bevetve,
fehér gyolccsal bevetve.

Az ágy négy oldalán,
az ágy négy oldalán,
négy zöld bokréta lenne,
négy zöld bokréta lenne.

És az ágy közepén,
és az ágy közepén,
mély folyó fut keresztbe,
mély folyó fut keresztbe.

A király ménese,
a kiály ménese,
mind itathatna benne,
mind itathatna benne.

S alhatnánk benne mi,
alhatnánk benne mi,
míg világ lesz örökre,
míg világ lesz örökre.

...

Május havában hosszú már a nap,
kiszáll a várból mind a jó lovag,
Raynaut vitéz is jó lovára kap,
száguld csapatja Erembort alatt,
de fel se néz, de büszkén elhalad:
édes egy Raynaut!

Erembort lánya ablaka mögött,
térdén a sz?ttes hímesre szövött,
látva látja a büszkén érkez?t,
látja Raynau-t a szép sereg el?tt,
fennen kiáltva így szólítja ?t:
édes egy Raynaut!

Raynaut, Raynaut, feledve már a nap,
hogy vágtatásodban a vár alatt
búsultál, ha nem szólítottalak?"
"Mert ismerem már csalfaságodat,
mert elfeledtél engem, gyöngyalak"-
édes egy Raynaut!

"Uram, Raynaut, hallgas meg engemet,
a szent keresztre esküvésemet,
tanúm száz sz?z és harminc hölgy velek,
hogy mindig csak téged szerettelek,
higgy szómnak és jöjj, hadd öleljelek,
édes egy Raynaut!

Raynaut a lépcs? kanyaraiban
szalad sudáran, vállban vállasan,
csapódik sz?ke fürtje bodrosan,
lovag szebb nála nincsen csakugyan,
Erembort lánya fölsír hangosan:
édes egy Raynaut!

Raynaut lovag már a toronyszobán,
ott ül virággal-írott nyoszolyán,
leül mellé Erembort szép leány
szeretik egymást úgy, mint hajdanán,
édes egy Raynaut!

...

Karcsú kócsag, cellofánköpenyben,
álldogál a kislány, villamost vár.
Ostromolja s?r?-s?r? zápor-
bánja is ?! Nem haragszik érte.
A köd-füstös városszélen végig
szólogatják acél-donjuanok.
Két toronydaru siet utána:
-Megengeded, kislány? elkísérünk!
S közrefogják
és eldicsekednek:
- Ezt a házat, nézd, én építettem!
- Én meg, látod, azt a kultúrházat!
Nevet a lány:
-Pompás fiúk vagytok!-
Aztán gyorsan befordul a sarkon,
visszaint még, hogy:
-Tovább ne gyertek!-
All a két toronydaru magában,
két özvegy legény. A lány meg lépdel,
csapja s?r?-s?r?-s?r? zápor.
Fénylik cellofános karcsúsága,
fénylik pilláin ezüst es?gyöngy,
fénylik homlokán a tisztaság.

...

A békamotívum fenyegetve el?retört:
a lány remeg?n bagyulálta magát a mocsárba,
tétova r?t alak állt a sinek el?tt ?rt,
mozdony dohogott szemrehányó bodrot okádva.

Forró, mérges g?zökön át a hártya-azúrba
rontott be a szélmazurka vadul;
testemet, járdát, július lángja kigyújtja,
rá cigaretta-csikkek: csókok raja hull.

Hagyd a várost, hagyd az ostoba házsorokat,
menj a mez?re: hajoljon rád napfény aranyága.
Szívj melled szivacsába mámorító borokat,
záporozzon a csók orcád izzó parazsára.

...

Alázatos jajszavak tanítottak
A válás tudományára. Barom
kér?dzik, várni kell... városiaknak
végs? víg órája ez... mormolom
szertartását a kakasszavú éjnek-
az úti bánat a vállra terült,
kisírt szemek a messzeségbe néztek,
a múzsák dalába n?sírás vegyült.

Ki tudhatja, mikor azt mondja - válás,
hogy mi vár rá, mekkora szakadék,
hogy mit jövendöl a kakaskiáltás,
mikor az Akropoliszon t?z ég,
valami új életre virradóra,
mikor mélán rág almán a barom,
hogy a kakas, új élet hírhozója,
mivégre verdes a városfalon?

Szeretem szövedékét a szokásnak:
csónak cikázik, orsó duruzsol.
Nézd, nézd csak mezítlábas Déiádat,
repül feléd, akár a hattyútoll.
Az öröm nyelve mily sivár, szegényes,
ó, életünknek csenevész töve!
Volt már minden, ismétl?dik csak, édes
csupán a felismert perc öröme.

Hát legyen úgy: az agyagcsészealjat,
mint kiterített mókus teteme,
beborítja egy áttetsz? alakzat-
egy lány hajol a viasz fölibe.
A görög Ereboszról nem mi jóslunk,
asszonynak viasz, vas a férfinek.
Minekünk csak a harcmez? a sorsunk,
nekik - jövend?t mondva halni meg.

...