Lehet, hogy én tévedtem és rossz vonatra szálltam?
Megszülettem az „állomáson”, vonatom vártam…
Jött is éppen arra egy életvonat
Ez volt mi… határozta holnapokat…

Felsírtam… anyám biztosan azt hitte, hogy örülök,
Jött egy pőre kocsi, rádobott… én belekövülök.
Vert az eső, beterített hó, szemembe vágott a szélvihar,
Volt még menetszél, szemembe a mozdony füstje… ami betakar…

(Senrjú)
Kicsi élet csak,
Megjő és semmibe megy…
Életkitöltés.
*
Vad életvonat
Robog a semmiken át.
Utas, mit tehet?
*
Utas bóklászik
Saját életvonatán…
Nézi jegyét… más!
*
Zuhog az eső,
Könny, így nem látszik arcán.
Bánattakaró!
*
Embernek bőre
Pőre kocsin, cserzett lesz.
Szépség múlandó!
*
A kidöntött fa
Síneken, útakadály.
Mozdony átgázol?
*
Pőre kocsin Te
Csak pőre utas lehetsz.
Nincsen védelem!
*
Ha megszületsz, feltesznek vonatra… nem boldog hullámvasútra,
Indulsz azonnal, húz a mozdony… de nem kellemes „társas útra”.
Menetközben ezért úgy érzed, élet maga a hullámvasút,
Azt meg már tudod, hogy ez nem... a valódi, kacagós társas út!
Egyszer bizony lent és egyszer meg fent van, így robog a vonatod,
Bár látod, hogy a sín egyenes, sőt, kinézel és te is tudod!

Hatvanhét éve meditálok, hogy vajon jó vonatra szálltam?
Mit nem tudok, hogy előző életemben és épp erre vártam?
Hosszú menetben van bőven, sínek, kitérő, mozdonyfordító,
Nagyon tűzött nap is, vert eső, volt hideg is… farkasordító!
Biz' leszállni, átszállni, lemaradni állomáson nem lehet,
A vonatom velem együtt utaztatja a megírt végzetet…
A vonatom magányos, bár pőre kocsin, néha sok az utas!
Ők jönnek, mennek, állomáson átszállnak… van ki meg társutas.
Van még potyautas, fiataluras, én meg... az öreguras.

Éjszaka, ott látok, ahol, van rendes kültéri világítás,
A nappal meg rendben van, mert akkor a napsugár a fényforrás,
De nem nekem, mert fejem felett nagy, vastag esőfelhők vannak.
Napfény sem világit, csak a más vonaton ülőnek, csak annak...

Ha leugranék, futnék, én, magamat utolérni sem tudom,
Mert arra nincsen vasút, nincsen sínek, arra nem megy… vonatom.
Kinek milyen vonata jött, amikor rádobták,
Olyan lesz élete, ez lesz, ez az mit... rászabták.
*

(Senrjú)
Éltem már hosszú
Volt, remélem, tart is még!
Én bízva bízok!
*
Éltető remény,
Mi benned, lelket tartja?!
Ne veszítsd magad!

Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban. Önéletrajzi írás...

...

Mikor megszülettem, nagy vár állott,
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.

Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.

Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.

Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.

Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?

Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.

Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.

Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.

Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…

Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József

...

Ha ledűlnek falak,
Romba dől az összes vigasz!
Jő, reménytelenség!
*
Jön a végrehajtó
Visz mindent, lefoglalt a ház.
Költözés, erdőbe!
*
Könnyet akarsz? Sírjál…
Bánat ellen, ez tán’ gyógyír!
Te vagy bús, úgy sírj Te.
*
Vadvirágos réten
Kirándultam, nekem régen.
Üdítő virágok.
*
Erdők, mezők zöldje
Jó kis látvány a szemünknek.
Szemgyönyörködtető.
*
Fehér téli erdő
Vadaknak, nem jó búvóhely.
A bundájuk fázik.
*
Közeleg a tavasz!
A megújhodás ideje…
Ember, megújhodik?
*
Boldog a pillanat!
Néha dereng… tovahalad…
Ennyit kell megélni.
*
Elmúlt emlékeken
Elmerengek, bánatosan.
Tán’ feldereng, remény?
*
Élet, egy pillanat
Töredék, többi múlt… jövő!
Jelenben élhetünk?
*
Levelek hullanak,
Mint egy halott lepkesereg…
Tavasz! Feltámadás!
*
Tó felszínén arcom,
Hullámokon összetörik.
Torzult a képmásom…
*
Lennék tökéletes,
De, a világ nem engedi…
Felmosórongy lettem.
*
Esőcseppek fednek,
Szomorúan vizesedek.
Ázott kutya lettem…
*
Eső veri arcom,
Rám néznek, hiszik, hogy sírok.
Pedig, annyira nem.

Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)

...

Igen fáj sikertelenségem,
De tudom, rossz korban születtem.
Bízok, majd lesz valahogy.

Születhettem volna ez előtt,
Pont száz évvel… sokkal ez előtt.
Bízok, majd lesz valahogy.

Úri világ volt... és kellemes,
Magamfajta benne sikeres.
Bízok, majd lesz valahogy.

Ott számított ész, úri modor,
Ki lehetett ugrani sorból.
Bízok, majd lesz valahogy.

Ma társadalom csak széthullik,
Emberi érték végleg kopik.
Bízok, majd lesz valahogy.

Eldurvult, gépies lett élet,
Megszűnt minden, mi meghitt szeglet.
Bízok, majd lesz valahogy.

Mi tartja össze embereket?
Nem értékeli értékeket!
Bízok, majd lesz valahogy.

Életem igen sikertelen,
PLB, de folyvást rágódók életen.
Bízok, majd lesz valahogy.

Budapest, 1997. november 29. – Kustra Ferenc József

...

Magyarok a Nagy Háborúban…

A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.

Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.

Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.

Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felé nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.

Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.

Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.

Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.

Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.

Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.

Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…

Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Magyarok a Nagy Háborúban! Íródott: Zalka Máté: ’Doberdó’ c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.

...

Előttem tán’ egy hegy, min át kéne kelni?
Ehhez persze, felszerelést kéne venni.
Nincsen olyan, ki ilyet eladna nekem,
Így felszerelés nélkül, van saját hegyem.

Nincsen gurum, vagy serpám, ki segítene,
Akit megcsapna a bennem levő eszme.
No, itt és most ez van, ilyennek születtem,
Vegetálva élem, nyomorult életem.

Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József

...