Szép, szép az élet, Eszti!
A myrtus-illatokban
Ámor s Dióne karján
Be édes élni, Eszti!
Más félje a szerencsét
S a tengerek haragját;
Golkonda drága kincsét
Rakásra gyüjtse öszve,
Villogjon a dics?ség
Polcán Napóleonnal;
Hirdesse gy?zedelmét
Száz diadalmi paeán:
Én véled, édes Esztim,
Véled kivánok élni,
Elrejtve a világtól,
Hol senki nem vigyáz ránk,
Hol semmit én ne látnék,
Csak édes angyalorcád,
Csak téged, édes Eggyem!
Hol mást ne hallanék én,
Csak szád kegyes sugását
S hív szíveink verését.

...

Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
Melynek meg nem sz?nik háborgó küzdése.

India kincsével légyen tömve tárod,
S Caesar dics?sége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.

De te, édes érzés, egek szent magzatja!
Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
S a halandó porból egy félisten lészen.

Te a szerencsének játékát neveted,
Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;
A nagyság álképét mint bábot elveted,
S nem szab semmi földi er? néked határt.

Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak:
Meg nem rémít ég, föld reád rohanása.
Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak
Nézed, s elenyészik rettenetes váza.

Te a szegénységnek mohos kalyibáját
Márványpalotává tudod változtatni,
S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját
A mennyei nektárillatban usztatni.

Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye:
Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!
Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye,
S könnyel ázott kend?d légyen szemfödelem.

...

?sszel az asszonyokra nézni fáj:
Oly elviselhetetlen, milyen szépek...

*

Már ért-e mást is szíven ily bübáj,
Ha ?szi fénnyel langyosul a táj,
Hogy érzi: asszonyokra nézni fáj...

...

Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal ?szi vágyam,
Hervadni-fájó n?kkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!

Ott bíbor-ágyán láttál egy királyn?t,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán n?tt,
S a vágyak bús magvával volt tele -
Ott fényedt?l csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszket? szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...

Menj, Szerelem, n?kkel busongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Guruljon szét ajándékod, ha volt,
- S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú, ?szi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!

G?ggel, kopáran, némán, egyedül,
Hadd lépek így a végs?, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketül,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!

...

A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik egymást,
mint akik nem látták már ezer éve,
dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
szép mozdulattal
testük csodásan-ég? drágagyöngyét,
majd szájukat a csókhoz igazítják,
keresve átkozott-zárt életüknek
a nyitját,
de tétováznak még, várnak sokáig,
eltávolodnak, úgy tekintenek föl
a messze mámor ködbe fúlt fokáig
boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
nagy csillagával, hogy magukra öltsék
a könny? vágyat, mint nehéz keresztet,
és szájuk és szemük és benn a lelkük
reszket.

...

Illat száll a szél szárnyán,
A szívem ?rli a vágy...
Fecske madár az égen,
Vígy el egy vallomást.
Mondd meg annak, akiért
A szív dobog, remél:
Nem hiába vár még rám,
Ki szeret, hisz, remél...
Borba fojtom bánatom,
Mert nem jön a madár,
Tavasz múlik, elmúl a nyár.

Borba fojtom bánatom,
Mert nem jön a madár,
Tavasz múlik, elmúl a nyár,
Az élet oly sivár.
Szeress babám engemet:
A szív aranyszekér.
Nem hiába vár még rám,
Ki szeret, hisz, remél.

...