Oximoronos hétköznapi pszichológia…

Az önmagukat túlzón szerető emberek,
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.

Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.

A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...

A környezeti csend már izgatottá válik,
Látni, a távolban már többször is villámlik…
Én békésen elalszok, csend, javamra válik.

Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,
Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.

Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,
Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető…

Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,
Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.

A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,
Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.

Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,
Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!

Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!
Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban…

A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen…
Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen…

Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,
Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a
Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!

Vecsés, 2019. március 17. –Kustra Ferenc József- Gondolatok oximoronban…

...

Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a megnőtt sóska,
I -áznak már a csacsik, élharcos a ’fiú’ Jóska!
Sürgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.

Annyi kötnivaló bolond jár mostanság még szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok... találkozunk, lényeg oltárán.

De szép és élvezem, versnek milyen zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin ott a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
Ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.

Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, közös dolgoknak, népeknek a világ szép orgonája…

A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… csak úgy, ne játszék!

A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt, akkor meg írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!

Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle, magyar vöröshagymával.

Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg szemközti bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, meg a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény -ahogyan- szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed olyan nagyon nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának okos, merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyek remegése.
Menj Te, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!

És milliónyi arcban légy Te nekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de nehogy Te igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest éledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te meg erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkébe parancsold oda lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni... ez kötelesség.

Légy kard és légy eke, légy vár és légy hazai zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!

Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig csak ember!
Most már elhallgatok, mint célra tartott, már kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…

Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.

...

(Senrjon)
Te a síremlékednél
Többre vágysz, meg tartósabbra is?
Vers légy, ne költő!
*
Emlékezzenek terád?
Legyél szabálytartó, meg precíz.
Magad légy a vers?
*
Maradandót alkotnál?
Gondolatod filozós legyen!
Több vagy, mint senki!
*
Más poétákat ismersz?
Ne légy irigy, segítsél neki.
Mutasd, hogy ki vagy!
*
Te lektorálsz mást?
Úgy tedd, mintha írásod lenne!
Ingyé? segítség!
*
Te a síremlékednél
Többre vágysz, meg tartósabbra is?
Ha Te vagy a vers!

Vecsés, 2022. május 8. ? Kustra Ferenc József ? íródott: senrjon csokorban.

...

Sok tüskéje van a süninek,
Nagy pofája a kis hörcsögnek.
Az elefántnak oszlop lába,
Vízben él, mint hal a márna.

A kígyó teste surran, siklik,
A majom fáról fára ugrik.
Cápa a tenger királya,
Aligátor a mocsár ura.

Naponta öt állatfaj kivész,
Az ember nekik olyan, mint vész.
A természet részei vagyunk,
S erre biz? kéne vigyáznunk.

Budapest, 1997. augusztus 3. ? Kustra Ferenc József

...

Vágtat a holdfény éjlován,
Nekimegy valaminek tán’?
Nyáron jó az éj sötét tán’,
Télen meg köd a paraván.

Nappal pihen sötét lova,
Ő igazak álmát alussza.
Este újra vágta keletről,
Mi őt látjuk sötétből.

Budapest, 1997. június 15. – Kustra Ferenc József

...

Rákos mezején nemes emberek sereglettek,
Hogy Magyarország kormányzójáról ők döntsenek.
Ezernégyszáznegyvenöt, június hatodika,
Hunyadi János lett Magyarország kormányzója.

Hunyadit a hadvezéri képességei,
Vagyona, kapcsolatteremtő ösztönei
És közakarat ültette a hatalomba,
Benne az ország, végre tán' önmagát látta.

Ő volt az ura az egész, nagy délvidéknek,
Szerepe volt ebben, Szilágyi Erzsébetnek.
Volt neki ezer faluja, meg huszonnyolc vára,
Négymillió hold birtoka, ötvenhét városa.

Végre már ismét magyar „királyt” kívánt az ország,
Megválasztották Csákiak és népes rokonság.
Állást foglalt Hédervári Lőrinc a nádor,
Összefogás is megvolt, mint oly régen, máskor.

Ország irányító nemes urak mind ott voltak,
Véghez vitték magyar virtust, mind egyet akartak.
Eddig a hatalmat mások bitorolták,
Most jót, a Hunyadiak legalizálták.

Ezekben az időkben bajba volt az ország,
Szerencsére Hunyadi lett a főméltóság.
Összefogás történelmi tanulság lehetne…
A mai zavaros időkben, szintén elkelne.

Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József

...