Toll-percegtető harcostársak…

Az élet szívja a vérem… tán’ míg elvérzek?
Örökké, vagy csak úgy, soká tart, hogy vétkezek?
A vérem az még biz' nekem kellene,
Törölni a vétkeimet… lehetne…

Erős hit a lélek masszív, esőálló alapja,
És ez belül fáradt lelkemben, eszemet kavarja,
A múltat, a jelent, a jót és rosszat, a várt jövőt,
Mint cselszövő próbálja előhozni... rejtőzködőt.

Mi, mikor fog megtörténni, mi lesz az, ami nagyon soká tart,
Még nem tudom, jövőt nem ismerem, de még taposom az avart.
Ó, Ti poéták, Ti toll percegtető harcostársak!
Olvasóink örömére, percegjenek a tollak…
Vélem, ha ezt tesszük, Istennek nagyon tetsző cselekedet...
De lélekkötelességünk is, pátyolgatni más lelkeket…

Vecsés, 2015. február 04. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
Anyaság? Közreműködésemmel legott kezdődik,
A nő akarja, és mint egy férfi; közreműködik...
Anyaság? Közreműködésemmel legott kezdődik.

(Bokorrímes)
Be is nézek a vak tükörbe; hat órája apa vagyok?
Ha ez jól sikerül, a következőhöz is kedvet kapok!
Ha nőm újra invitál, (Mert sok a segély...) el nem sunnyogok.

(3 soros-zárttükrös)
Családban én leszek a családfő, az apa,
A nőm majd szüli a gyereket, mint egy anya…
Családban én leszek a családfő, az apa.

(Halmazrímes)
Ha család nem lesz, ráadásul bevág egy szeretetlenség?!
Rajtam ne múljon, én nem hagyom, nem pusztul ki emberiség…
A mi családunk, biz’ akarja, ez maga a lét-fényesség!
Sőt, ez maga a lét-feltámadás, ez Krisztusi békesség!

Vecsés, 2019. augusztus 7. - Kustra Ferenc József - Családban a feltámadás… Íródott: Alloiostrofikus versformában.

...

Üres templomban lehet-e a fénybe lépni?
Zárt ajtók mögött, lehet-e oltárt keresni?
*

Bíz’ jó lenne fénybe
Lépni. Oltár dicsőülni…
Csoda is csorbulhat!
*

Bennem a múlt és a majd-jövő csatáznak,
Pedig hívük vagyok „örökké” álmoknak.
Álmomból gyors kiutat sohasem kerestem.
Álmok folyvást uralják a testem, a lelkem.
*

Álma mindenkinek
Van, de nem emlékszik… talán.
Álom uralkodhat…
*

Csata! Jövő és múlt!
Nem mindegy ki lesz a nyerő…
Összevethető ez?
*

Örök titkom a kicsorbult csoda,
Pedig javíttatnám, mennék oda…
Fekete „király új ruhájába” öltözött az én éjszakám,
Sors talán rám adja, de nem szenteli rám… sötét az éjszakám.
*

Még nincs… mit hoz jövő!
Lesz a jövő? Bennem lehet…
Közönyösen várni…

Vecsés, 2014. november 15. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és HIAQ –ban, önéletraj-zi írásként.

...

Másoknak pénz és hatalom kezesek,
Ezek nélkül e földön mit keresek?
Olyan vagyok, mint gát, mit áttör a folyó
Rohama, mert nem volt elég ellenálló.

Énvelem szemben, az élet szeszélyes
És pénz meg hatalom nélkül veszélyes.
Mint nagy, bősz hullámroham, sodródom,
Így nem maradok semmi, csak porom.

Sem a társadalomban, sem a családban
Nincsen helyem, ezen hierarchiában,
Mert olyan rossz a személyiségképem,
Hogy elvesztettem –tán nem is volt- létem.

Az észrevétlenek nagy csoportjába
Tartozok és így nincsen tovább máma.
Továbblépnék valami jövő felé,
Mely az enyém lehetne, így a lété?

A Maslow féle piramis csúcsának
Közelében sem vagyok, oldalának
Simaságán csak visszacsúszok...
Magamban hiába háborgok.

Úgy látszik az én kiteljesedésem,
Hogy elfogadom a sorsom vagy mégsem.
Felismertem, elfogadom, így ez van…
Egyéniségem, életem? Nincs! Ez van…

Budapest, 2000. július 9. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás

...

Vízióm a jövőről…

Az én utam felett boldog gerlék búgnak,
Vadludak vében, csak úgy, előre húznak!
Ők nem néznek a napba, így nem vakulnak.

Az én utam, előttem kanyarog a végtelenbe,
Nem is látom a végét… talán a reménytelenbe…
De biztos, hogy megy tovább… mint eddig az esztelenbe.

Tarkítják a bombatölcsérek,
Ezekben meg csapadékvizek.
Araszolok… minek válldíszek?

Érzem életfáradtságot, utam le fog járni,
Végül is a tócsák közt négykézláb fogok mászni?
Közben majd rám csap a vihar! Így fogok átázni...

Szabad vagyok, mint egy nyüzsgő közlegény a bukott hadseregben.
Földhöz rögzítenek a láncaim, földhöz ragadt marad létem.
Csak lépdelek én a vaksötét éjszaka fekete lépcsőin.
Élek nem létező visszhang, visszavert, élettelen szavain!

De jó fent a boldog gerléknek, hallom, ahogy búgnak,
Szeretik ők egymást, majdnem egymásba belebújnak…
Látom, megvan a sártengerem… ez alap öngúnynak.

Hosszú utamon volt több átrakodó állomás
Meg, látom, mily’ zsírozatlan minden… csodálkozás.
Jól átrakodni nem sikerült, maradt álmodás…

Visszanézek, hátul már nincsen is út, sőt leomlott az alagút,
Elől meg a sok tócsa, meg sártenger, ez aztán nem diadalút…
Jól látom, vagy csak képzelődőm? Kell keresni egy koronatanút?

Hosszú utamat én már bejártam, szívem, szívből sokszor vérzett,
A lelkem jóformán be sem tudna számolni, közben mit érzett…
Mert a sokkoló behatásokra, nem is tudni, hogy mivé lett.

Éjjel sem volt soha enyém, nem pihenhettem, de a hajnal útra kél,
Lelkem a láncain kívül ugyan mit veszíthet, tán’ semmitől sem fél…
Igaz, realista, így tudja, hogy reménytelenül semmit nem remél.

Életutam, maga a langy mocsok volt, csak gáncsoskodás és árulás,
Meg nem értés, ellenállás, ezért lett a végső és örök fásulás…
Minek élni, ha a világ szemét, a kis jóindulat meg álruhás…

Volt nekem is jó-barátom nem is csak egy és mindenik koromban,
De mind „orgyilkos” áruló lett, lesnem kellett, ki van a nyomomban…
Megoldás sosem volt, csak dühöngtem, mint vihar a tengerszorosban.

Rángattam én a vészharangomat, de itt senki… nem is hallották!
A pusztában egyedül? Kik problémát hallották, visszahajtották!
Van, kinek van! Nekem is elkelt volna egy "támogató" jó-barát!

Nincs itt koronatanú, nincs még egy görbült út jelzőtábla sem,
El fogok tévedni? Lehet a sorsom, hogy tócsában végezzem?
Azt sem látom tisztán, mi a jobb, ha tartom magam, vagy vétkezem?

Ilyen gané utat rendelt nekem a sorsom
Ez az örökre kapott, saját életboltom,
De a nagy baj, hogy mindig üres volt a polcom…

Az utam, látom, megy, belevész a ködbe,
Sőt, belevezet valamilyen erdőbe…
De ott nem tudok pihenni, mint erődbe.

Bizony, hogy tudom, mi lesz a vége, eljön, majd abbamaradhat a harcom,
Fájdalmas a lét, hát még a vég, de igyekszek… mosoly díszíti az arcom…

Nem is látok sehol senkit, aki legalább sajnálna,
És csak gondolom, hogy ez a fájós lelkemnek használna!
Senki, senki! Enyém a sáros, tócsás utam magánya.

A vadludak vében, látom, a légi folyóson csak húznak!
Utam felett boldog gerlék, boldogan, szeretetben búgnak…

Vecsés, 2016. március 18. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Melléfogtam hajdanán…

Én hajdanán, nagyon pozitívan a hegyre indultam,
Mire fölértem, szembesültem vele, meddig jutottam,
Ez csak egy kis lankás dombocska! Lelkesen följutottam!

(Sedoka)
Domb! Csak egy lapos
Emelkedő! Caplatok.
Itt már nem lesz hegymenet.

A hegyek között
Mint ellaposult fennsík!
Unalmas bejárni is…

(3 soros-zárttükrös)
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal,
Vártam a távolsági járatot, mi erre soha nem járt… elsápadt arcommal…
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal.

Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél,
Engemet a lét valósága tartott fogva! Nekem, nincs élettér…
Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél.

(bokorrímes)
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,
Messzire innen nem láttam, mert egy nagy-erdő volt az útba…
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,

Közben meg az elkopott hatékonyság áporodott levegője lengett körbe,
Lehet, hogy hagytam magam, mint barom és ezért rúgott folyton belém az ökörbe?

Vecsés, 2018. január 2. - Kustra Ferenc József

...