Várlak langyos sötét éjjel, várlak izzó, vakító nappalon
Minden pillanatban várok rád kedvesem, mert hiányzol nagyon
Merre jársz, hol lehetsz, hozzád száll a sóhaj, minden gondolat
Keserves könnyem vasmarka szorítja kiszáradt torkomat

Ugye tudod, érzed hogy titokban, csak terólad álmodom
Feléd repülök egyre csak, sugárból sz?tt aranyló szárnyakon
S ha már ott vagyok tenálad, bíboros, bársonyos hajnalon
hagyom, hogy csituljon fáradó szívem két er?s karodon

Édes álom harang szavával elfoszlik, szürkül? ködbe száll
Párnámon kezem hiába keres téged, már sehol nem talál
Süket a csend és üres az élet, mert te nem vagy itt velem
Jajgatva cipelem tovább az ezerszer meggy?lölt életem

...

Elfáradtunk

Elfáradtunk drágám, fejünket letenni végre,
testünk összefonódva,két kezünk összeérve
örökre elengedhetetlen köteléket képezve
vágyunk egy szebb életre.
De tudjuk, azt majd talán unokáink engedhetik meg
Mi dolgozunk a kis szürke hétköznapjainkon serényen,
bízván hogy nem felejt a gyorsan elröppen? élet ,
s fáradozásaink gyümölcse kell?képp beérhet...

Elfáradtunk, talán egy kis szünet nekünk is jár, elvégre
küzdöttünk eleget az élet kifürkészhetetlen útjaira térve.
Családi kötelékeink szemünk el?tt lebegése,
állandó jólétének megteremtése
a feladatunk, ezért robotolunk,küzdünk,harcolunk reménykedve
bízva-bízván,hogy egyszer révbe érve
a világegyetem a sok jót figyelembe véve,
próbál segíteni rajtunk,minket jókedvre derítve.

Elfáradtunk, s mint minden évben
ha tehetjük nyári pihen?re térve
próbáljuk regenerálni fáradt testünk,mint éden
rengetegében patakot keres? tikkadt emberi test fénye,
pislákolva ugyan,de még kapaszkodva a reménybe
próbál világítani er?sebben..... a sötétben......
de ereje gyenge, ki-kialszik a fénye
s próbál pihenni a világ tengerében.

Pihen,pihen, de közben a kerék csak forog,s nem tétlen,
nem hagy nyugodni: pedig mindkett?nk vétlen.....
A sors így próbál jelezni hogy mindig légy résen,
s ha netán pihenni mennél is állj mindig készen,
készülj,hogy menned kell, s váratlan feladat soha ne érje
pihenni vágyó lelkedet és testedet meglepetésképpen.......

...

Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat,
mert még hisz a csodákban.

De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ? már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.

Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében.
Már nem fél a megkínzott halott,
de megbánta mégis, hogy t?zben, jeget vallott.

Egy világtalan sétál csak a halott világban,
s Látja, mit nem láthat,
mégsem hisz a csodákban.

...

A sötétség varázslója,
Te átkozott lélek!
Végig kíséred életem,
nyomorulttá teszel de nem félek!
Féljen t?lem a halál ami a nyomomban áll
engem elkerül s végül Rád talál.

Nem vagyok én más,
csak egy fény az éjszakában.
A varázser?imet Te diktáltad.
Állítsd meg a halált és véget ér a harc.
megmutatkozom,nem vagyok más
mint egy boszorkánynak öltözött Angyalarc.

...

Ha csodálatos reggelre nyitod a két szemed
az els? gondolatod engedd,hogy én legyek.
Angyal arcot öltök és kísérem életed,
óvlak mindent?l.
Azért vagyok hogy melletted legyek.
Amikor a sötét eget beragyogják a csillagok,
kísérem az édes álmod,érezd hogy itt vagyok.

...

Ismerem az arcod de mégsem látom,
érzéseid tükörképét a lelkembe zárom.
Mérföldek nyomában követem életed
s mégsem találok rád,elijeszt a félelem.
A sötétség ura áll az utamba
érinti reszketö testem,
szárnyaló t?zmadár vágtat sebesen felém,
szívem kitépi hogy szerelmed elfelejtsem.

Vágtató t?zmadár nem tudod mit teszel,
kitépett szívemmel halott leszel.
A sötétség ura már nem áll az utamba
szívem gyémánttá változott,
a szerelmi zálog jelképére,légy hát átkozott!
S mi lesz tovább velem?
Lelkem a mennyekbe száll
s majd ott örökre a tiédre rátalál.

...