Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.

Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.

Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!

Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.

Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?

Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!

Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!

Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?

Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.

Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!

Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?

Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?

Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!

Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.

Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…

Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.

Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…

A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…

A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.

A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.

Vecsés, 2016, augusztus 17. – Kustra Ferenc József- íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.

...

Nem vagyok senkinek a pártolt embere,
Pedig ez a siker előfeltétele.
Még mindig igen töröm, hajtom magamat,
Állítom, hogy ez a sikeres folyamat.

Ápolgathatna már egy kicsit az élet,
Dönthetne már, hogy feladattal megméret.
Mért jó a sorsnak; éjjel-nappal kesergek,
Példánya vagyok az igazi pechesnek.

Sorsom! Tegnap lejárt a hét szűk esztendő,
Születésnapom volt, mondjuk, hogy évelő.
Ma már az ötvenkettediket taposom,
Ideje lenne változtatni nem? Sorsom…

Vecsés, 1999. május 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi mű 51 év után…

...

Pár kéne lennünk, Szimonetta,
Volna ez boldogság alapja.
Dédelgethetnélek,
Tán' ölelgetnélek.
Figyelném, hogy szád mit akarna!

Nem vagy… magam senkije vagyok,
Pedig csak boldogságra vágyok!
Boldogok lehetnénk,
Életbe mehetnénk.
Nem lesz meg… túl sokat akarok?

Nélküled létembe fulladok,
Nélküled mond, miért is vagyok?
Én csak ábrándozok,
Valót meg nem kapok.
Kávét, magamban… kortyolgatok.

Vecsés, 2020. október 8. – Kustra Ferenc – romantikus LIMERIK csokor.

...

Hogy a megmacskásodott lábaimat kicsit járassam
Életvonatom lépcsője mellé csak úgy leugrottam…
De a korlát fogantyút elengedni egyszerűen nem tudtam,
Így aztán kényszer kapaszkodva egészségügyileg futottam!

Futottam lihegve, sínköveken botlottam, bukdácsoltam,
Elmúlt szereteteken erősen izzadva meditáltam!
Elemezgettem és úgy láttam, hogy itt nem változott semmi… gondoltam,
Életemben mindig hátrányom volt, mert én szerettem és nem molyoltam.

Szó szerint, alig van olyan ember, aki tud is szeretni,
Szó szerint, alig van, aki tud, és nem tudja kimutatni…
Szó szerint, kilencvenhat-hét százalék nem is tud szeretni!

(3 soros-zárttükrös)
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek,
És életemben meg körülvettek a hihetetlenül szeretetlenek…
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt,
Lecsapott az életménkű, feljött a vörös köd anyám előtt...
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt.

Családomnak vége lett! Utóbb kiderült, hogy anyám végzetesen beteg volt,
Apámnak, előttem mondta, hogy most menj el, délutánra gyere ruháidért.
Apám meg elkullogott, holott a fél ház a nevén volt,
Én meg csak néztem, hogy ő ezen eljárást ki nem kódolt...

Letaglózott semmi üressége, ami hevesen rám robbant,
Majd a falnak vágott és szeretetre vágyó lelkem ott robbant.
Közben meg szeretném hinni, hogy nem csak szeretet vesztese vagyok,
Egyszer még eljön az idő, hogy kihirdetik, a győztes én vagyok!
A pech bilincse azonban, hosszú évek alatt bizony, rég rám rohadt,
És nincs is senkim, ki nevetve kioldaná a picinyke zárakat…

Vannak kiknek a hátrányuk utóbb még az előnyük is,
De én? Immár a függöny gördülésem előtt, nem csakis!

(Senrjon)
Megmaradt a hátrányom…
Marad hátrányom, ösztönt élem....
Már ösztönöm sincs…

Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás.

...

Mögöttem a múlás történései állják a sorfalat,
Megint itt van a jó karácsony, biztos lesz otthon jó falat…
Ha már ismét karácsony, akkor ismét számadás,
Bár a legfontosabb, hogy meglegyen a jóllakás…

Őrzőm és virággal szóróm be a múltam útját,
Mindig volt mit ennem, őrizve test egyensúlyát.
Ablakon kinézve, látom minden olyan havas, jeges, tejfehér,
Karácsonykor különösen fontos az étek, tojáshab is fehér.

Jő már az újabb karácsony, szeretteink körében ünneplünk…
Himbálóznak a gyertyafények, asztal terítve, van ételünk.
Lesz, amikor a barátok és senki sem áll majd itt mellettünk?
Karácsonyi asztalnál ne legyen üres hely, ilyen életünk.

Zöld a karácsonyfa és színesek alatta a csomagok,
Vacsoránál együtt ülünk, családtagok és a rokonok.
A fenyőfánkon gyertya serceg, mi régimódiak vagyunk,
Így esik jól az étel, szálkás hallal birkózunk, nyámnyogunk!

Beszélgetünk közben ünnepről és összetartozásról,
De fel lett tálalva, így tovább a harmadik fogásról…
Ajándékot bontja, kiértékeli apraja és nagyja,
Késő lett, jóllakottan, ajándékkal megy mindenki haza.

Ajjaj, milyen küzdelemmel, fájdalommal teli volt az utam.
Most védelmező a konyha tündére, arisztokratikusan.
Mennem kell a jövőbe, az életben nincs már visszautam,
A konyhában van kis maradék, de holnap befalom magam.

Kicsiny szoba rejtek-szegletében szeretetláng tovább lobog…
Konyhánk és a spejz mélyén, az éhezéstől a szemünk nem kopog…
A kandallónk pattogó tüze csendjében, múltról elmélkedek…
Konyha... mosatlanok halmozódva, elmosásban reménykednek…

Adjunk hálát a Teremtőnek, hogy megértük ismét e napot…
Legyünk hálás Teremtőnek, jóllakva láttuk lemenni napot…

Vecsés, 2013. december 15. – Kustra Ferenc József

...

Minden íróember szívében oly' hevesen ég a vágy,
Ez aztán nyugtot egy kicsi-apró percig sohasem hágy!
A vágy is véglegesen él benne, az eszében, a lelkében,
Sírba sem megy, míg „A” művét 'legjobbra' meg nem írta egészben.

A sírok éje, már akár le is szállhat reám,
A legszebb versem, már azonnal meg is írhatnám…
A sírok éje, már akár le is szállhat reám.

Verset megírni nem tudom, lelkemben van könnyekkel írva,
Pedig van papirom, mi témát várja… tenta, írást várja…
Verset megírni nem tudom, lelkemben van könnyekkel írva.

Így aztán a legszebb versem nem olvashatta még soha, senki,
Pedig e költeményem olyan-búsan csodaszép. Versem lelki…
Így aztán a legszebb versem nem olvashatta még soha, senki.

Vecsés, 2023. december 9. - Kustra Ferenc József

...