Elszeretném mondani mennyire szeretlek,
de fogalmam sincs hogyan kezdjek bele.
Talán el kéne mondanom neked,
mennyire boldog vagyok melletted.
Ha veled vagyok minden más,
hogy valaha elhagynálak? Kizárt!
Melletted a gondjaim elszállnak,
és nincs többé se bú se bánat.
A szomorúság helyére öröm lép,
kérlek légy az enyém örökké.
Imádom, ahogyan rám mosolyogsz,
ahogy nézel mindig zavarba hozol.
Nem vagyok a szavak embere,
de abban biztos vagyok hogy szeretlek.
Napról-napra er?södik ez az érzés,
ha elveszítenélek abba tönkremennék.
Ha este lehunyom szemem,
minden pillanatban bízom benne,
hogy ha úja kinyitom ?ket,
még mindig mellettem leszel.
Már egy ideje biztos vagyok benne,
hogy te vagy az az egyetlen,
akivel letudnám élni az egész életemet.
Nem tudom elégszer elmondani neked,
hogy te vagy a legcsodálatosabb ember.
SZERETLEK!!!

/saját/

...

Miért nem jössz már, mit?l félsz?
Mi kell még? Mire vársz oly rég?
Miért nem kell a segítség?
Fogd meg a kezem, mit adjak még a szívedért?

Mit tehetnék még, hisz már, rég mindenem a tiéd.
Miért nem látod ezt?
Miért nem nyitod ki a szemed?
Vedd már észre, csak te kellesz!

Els? voltam az életedben,
Most meg beállítottál a sorba, hogy én is csak reménykedjek.
Miért teszed ezt velem?
Miért vagyok csak egy játékszered?


Látom csak a bosszú vezérel ismét tégedet
Ki az ki elvesz t?lem, ki az ki miatt elfordítod a fejed?
Adtam mindent, amit csak tudok,
Te meg csak a hátadat mutogatod.


Oly sok a kérdés, hát miért nem válaszolsz?
Ha nem kellek már, ne ránts vissza folyton.
Engedj, értem ne lángolj,
Mert ennél még a pokol tüze is kevésbé fájó.



Hibás vagyok belátom, de hidd el nekem kedvesem,
Csak a boldogságodat kerestem.
Keresem most is, de ki az aki neked nálam többet ad?
Mutasd meg és fejemet hajtom el?tte majd.


Megköszönöm neki, mert megérdemled a legtöbbet,
Csak kérlek, ne sírva kelljen elmennem.
Melletted minden sokkal könnyebb,
Miattad még a reggeleim is sokkal szebbek.


Érted értelmet nyert, hogy felkeljek reggel,
Hát miért hagysz most cserben?
Ha szerinted én ezt érdemlem akkor súgd a fülembe,
Neked még ezt is elhiszem.

Mondj már valamit, mert megöl a sötétség csendje.
Ha nem vagyok elég,
Akkor lökj el, ne légy velem ennyire kemény.
Ennyi elég.

Ne kínozz tovább,
Mert lassan a várakozási id? lejár.
Olyan lassan bújtál belém, mint az els? hópehely egy téli estén,
De olyan gyorsan elmész, mint a zivatar nyár közepén.


Ne menj még el!
Ne hagyj magamra!
Vigyél magaddal!
Csak te vagy aki szívemben van.

Sebet ejtesz lelkemen,
Bele vésed nevedet.
Mondd, hát mit akarsz?
Vége van ma, holnap,tán jöv?re, mondd, meddig tart?


Meddig ejtesz fogva reménytelen várakozással?
Van még veled dolgom
valami ezt ordítja belülr?l,
De a távolság közöttünk csak egyre n?.

Látom a szépet,
A jót, mi volt, mi lehetne,
Látom benned azt is amit te csak keresel,
Hát vedd észre!

Be kell látnod neked is, hogy ez így nem mehet,
Csak mond már végre ki, hogy Menj el és vissza ne gyere!
Ne kínozz tovább azzal, hogy tartalékba elteszel.
Várok rád még, nem tudom meddig, de leszek.

Itt vagyok, akarlak, De látom téged ez nem izgat,
Akkor hazugság minden mi kett?nk közt elillant.
Hazugság minden, mit elképzeltem,
Hazug az összes szó és hazug az összes perc.

De legyen hát hazugság, gyötörjön fájdalom,
Csak akkor még utoljára adj egy hazug pillanatot.
Csak egyet és vége, többet nem látsz,
De a sok szép emlék akkor is örökre velünk száll.


Ég? szívem még mindig vár,
Fájó lelkem csak téged lát.
Eszem azt súgja: maradj még,
A szívem is azt mondja, hogy engem kérsz.

...

Elszáll az éj, mint vándor madár,
J? a hajnal, s vele a boldogság.
Kelteget fel a napsugár
Maradjon így, legyen mindig nyár.

Delet kopogtat az ablakon át,
S bevilágítja az egész szobát.
Végig néz fáradt arcomon,
Felnevet, s szívembe mosolyt lop.

Simítja lágyan két karom,
Nyugalmatlanság már nem ostoroz.
Kett?t arrébb lép, táncba hív,
Közben sokszor szemembe tekint.

Szememen keresztül lelkembe néz,
Felkapcsolja legbelül a reményt.
Békésség száll a házra miatta,
Süss, melegíts még napocska.

Múlik az id?, fénye máshová halad,
Ereje gyengül, ölébe nem kap.
J? az éj, s levél hullik már
Elszáll a nyár, s vele a boldogság.

...

Örök nyár van a szívembe\',
mert a lakója, te
itt élsz benne.
Néma ima,\'mely az égbe száll,
meghallgatásra ott talál!

Tavaszt rügyez? hajnal,
tenyérbe rejtett mustármagot
ágyazott be kósza szell?k
szárította víztócsák gödreibe.

Vakító nyár hozott arcunkra
rikítón pírt, s karmolta körmeivel
homlokunkba sötét vonalát,
hisz vakvágányra tettük
életünk vonatát!

A nyári zápor kimosta
sorsunk szennyesét.
Szárító kötélen függött,
mígnem elfújta az ?szi szél.

Gyümölcsillat szédít?
erejét?l, mint köd
oszlott szét a mámor-ittas,
alig szunnyadó szenvedés!

...

Völgy szélén állva
olyan mint,ha repülnék
Elérve mindent
Amit csak szeretnék.

Ha madár volnék
Földre sose szállnék,
Mindig a széllel utaznék
Csak úgy repülnék.

...

Nem tudom, érzed,
hogy mennyire szeretlek én téged,
kevésnek érzem, ha szóban mondom,
inkább sokszor versbe foglalom.

Sokszor érzem, kevésnek véled,
akkor én átölellek téged,
karom megpihen a válladon,
ajkam édes ajkadon.

Szívem feléd kitárom,
lásd meg örömöm és bánatom.
Szavak röpke szárnyon tovaszállnak,
feledés porába belehullnak.

...