Senki szívemb?l Téged ki nem ?zhet.
mióta akkor sorsod, sorsomba f?zted.
mert lelki társad vagyok, már örökre!
az átjárót bezárom, a test csupán anyag!!
ha elmúlt, csak a szellem napfény-fátyla marad.

hogy bús légy, nem hagyhatom, értsd meg!
társam voltál a magányban, ezért kérlek,
alkoss, élj! légy boldog, társas lény.
én melletted leszek mindig, ne félj!

...

halkan suttogva oson a szell? lomhán,
es?cseppek csilingelve utaznak hátán.
pici tócsák fodros habokká n?nek,
felh?k könnyezve fordulnak a földnek.

...

Gombóccá gy?rve eldobtál engem,
szélt?l sodorva utcán hevertem.
kitörni nem tudtam, nem mertem.
Halott fák sötét odvába bújva,
falevélb?l sz?tt köntösben álmodom a szerelmet újra.

...

Uram mi volt a célod, mikor az utamba küldted ?t?
Mikor érzést ültettél szívembe, mely vérvörös virágba n?tt
Miféle nehéz próbatétel ez, mondd meg végre Uram?
Hogy itt állok zavartan, sehol sem találom önmagam

Vezess uram új útra, jöjjenek der?sebb hajnalok
Ha már te sem vagy mellettem, mondd meg, kiben is bízhatok
Suhan felém az áldott, karácsony, adj nyugtot énnekem
Csituljon szívem, sz?njön a hullám viharvert lelkemen

Forró imával kérlek, szent kezed vezessen engemet
Adj nekem új szívet, mely eztán szebben szeret
Templomodnak szelíd szegletében pihenhessek végre
Hálát adó szemmel nézzek majd fel a csillagos égre

Jászladnál tudjak majd b?nömb?l véled újra születni
Tudjalak téged és ?t is szívbôl, és tisztán szeretni
Utánad Istenem, néki szól majd ajkamon az ének
Az oltáron is érted, és érte ragyognak a fények

...

Titkok börtönébe zárva élem az életem
Kínzó érzések acélos bilincse fogva tart
Vágyódom a nyugalom csendes tengerére
Hánykolódó sajkám most éppen merre tart?

Szemem a végtelen szürke semmibe réved
Lelkem békéjét vajon hol, merre lelhetem?
Mondd mért küldött Isten az utamba téged
Átok, vagy mézíz? áldás vagy te énnekem?

Rám borul a sötét éj vasmarkú csendje
Hagyom, hogy födje be vívódó lelkemet
Kába álomba húz a messzi végetlenje
Egekre szárnyalni nekem már nem lehet

Szárnyam összetörtem véres küzdelemben
Harcot vívtam ellened-érted szüntelen
És te nem is sejted mi zajlik szívemben
Hogy nem szeretni téged többé már képtelen

Omlok, fáradok, már er?m a végére jár
Mit sem ér a harc, az ádáz, d?re küzdelem
Rád még új hajnal, fényes ragyogó napja vár
Repülj a széllel messze, nem bánom, engedem?

...

?szbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív h?lni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmib?l, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, b?n szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly er?s, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs er?, mely elmoshatná a köztünk feszül? éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltet? napom, ?rz?m és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól ég? arcodon

De langyos ?sz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könny? levelet, úgy sodor t?lem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet

...