A poéta meditál…

Életperc, végleg belefagyott a párnámba,
Én meg aztán belestem az életármányba…
Most nem is tudom, hol vagyok, mely tartományba?

Lélekhullámaim csapkodják a partomat,
Ilyen párás zajban, nem hallom a hangomat…
Nézek körbe... keresem üldöző vadakat.

Mit ér a poéta ma,
Ha nincs neki holnapja?
Vagy feledett a múltja…

Mit ér a költő, itten és ma,
Ha lélekből, nem is tőr dala?
Enélkül nincsen mesés csoda!

Két-három gondolat megfogan-e
És jövőbe, előre mutat-e?
Toll, leírni nagyon akarja-e?

Volt már olyan, hogy az ihlet bőszen meglátogatott.
Szikrát szórt, a lelkem ettől lobogó lángra kapott.
Tollam meg suhant a papíron, maradandót hagyott!

Lelkemben, szelem kavara,
Tüzem, így nagyon lángola…
Agyam, szavakat kiontja.

Leülök és leírom a sötéten merengő sorokat,
Percek múlva, gyorsan írom viccesre sikerült sorokat…
Életpercek telnek, gondolat-sodrásnak… hagyom magamat!

Lelkem, egyenesen sugárzik, amikor nektek írok,
Lehet, hogy akkor egyben, az Úr kegyeltje is én vagyok?
Most múlik pontosan az életperc… amiben még lakok…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József

...

Az elmúlás mozgalma…

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek,
Látod? Erdei lombok is muriznak, de ők már avarban hevernek…
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek.

Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak,
Már bizony eljött az idő és mindőjük elveszti szép színét, elfakulnak…
Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak.

(Leoninus duó)
Elhallgatta erdőn a madárdal és a közeli temető csendje maga a dal…
Azért a hideg szél, ha futó edzést vesz, visít és a csendtörő önön maga lesz.
Ez a szél, mikor jönöcskél visszafele, az avar lesz, mint halk lépés ellenfele.

Neszt hallok föntről, fejem fölött... emelem fejem, szállnak a daruk messzire… vélem.
Van ez a oly' nagy V betű, tán’ több száz is, nem számolom, van szárny sokkal több... még több száz is!
Micsoda ’emberi hangok', nem győzőm figyelni, mennek... szemmel nem tudom követni…

(Anaforás, haiku trió)
Ősszel igy múlnak
Percek, órák, idő fogy.
Távozó vígság…

Ősszel múlik az
Ábránd, időkerék forg’.
Hallgató vígság.

Ősszel az idő
Ellenfele… szemfedél.
Gyors időkerék.

Vecsés, 2022. október 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Baróthi Elemér (1800. - ???) azonos c. verse átirataként.

...

(3 soros-zárttükrös)
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.

Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.

...

Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.

Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.

A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.

Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre.
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?

Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.

Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.

Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József

...

Lesz még itt, hogy a téllel egybefagynak a nyarak?
Lesz, hogy a tört mondatokban szétesnek a szavak…?
Akkor már nem fogunk az udvari lugasban ücsörögni?
És nem fogunk meleg tűzben nyárson, húsos szalonnát sütni?

Ha a sors ver, védd, szilaj legyél,
Ne add... magad ellen, ne tegyél...
Ha szerencséd van az életkerék, feléd is fordul
A szellőcske eláll, de még lehet… a vihar mozdul…

Lesz még itt jobb világ,
Lesz még itt új világ,
Csak ember teremtse meg
És ne adja magát meg...

Vecsés, 2014. május 12. - Kustra Ferenc József

...

Apevában és versben írt a szerzőpáros…

Juj,
De szép
Az élet.
Öreg mivé
Lett? Mint ódon vár.

Ifjúság, boldogság gyorsan elszállt... csak csalóka ábránd.
Csupán szíved dobog, tested nem mozdul, várod az ármányt.

*
Ha,
Mégis
Minden jó
És szép is volt…
Öregség mért nyűg?

Ám olyan szerencse nem érint, sem öreget, sem ifjút.
A tehetetlenség, gúzsba köti életed, nincs kiút.
*
Az
Élet
Körülmény,
Lehetőség.
Dönteni abból.

Nem csak te hozol döntést, kész tények elé állít a sors.
Sokat gondolkodnod, időd nincs, ne várd, mit hoz a vaksors.

*
Nincs
Olyan,
Hogy jó, rossz.
Lehetőség
Van! Választani…

Nem csak fehér és fekete, mint a sakktábla négyzete.
Legyen élhető... életedből maradt csak egy szeletke.

*
Az
Öreg
Már, okos.
Tudás mit ér?
Nagy készülődés.

Hiába vagy bölcs s van tudásod, ha senki nem figyel rád.
Nem kellesz kutyának se már, lombját hullajtja életfád.

*
Az
Elszúrt
Élet már,
Tény. Végleges.
Idő csak, halad.

Kártyavárat építettél, rá ment az egész életed.
Árnyak szele tönkre tette... romokban a büszkeséged!

Vecsés, 2017. július 6. – Szabadka, 2017. július 10. –Kustra Ferenc József – Az apevákat én írtam, hozzá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ,,Kártyavárat építettél!’’.

...