Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

De vágyom, társaságod Ivett!
Ezzel, elmondtam a lényeget.
Persze kén’ ölelni,
Veszetten csókolni.
Ruhádat lerángatni lehet?

Legott magam alá gyűrnélek
Kihunynának bennem a fékek.
Tennék a kedvedre,
Csókolnék kebledre.
Élvezném… izzadt ölelések.

Veled lenni, olyan jó lenne,
Meglásd, válik ez majd kedvedre.
Jó összeforrásban,
Sok-sok orgazmusban.
Ivett, Te vagy vágyunk kényszere!

Vecsés, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – erotikus LIMERIK csokor.

...

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(anaforás senrjon csokor, félhaiku lánc formátumban)
A hadak útját, hittük,
Hogy már benőte a szép zöld fű…
De nem zöldfülű…
*
A hadak útját, hittük,
Jóember lelkek fölszántották…
Sors, nem jólelkű…
*
A hadak útját, hittük,
Homokozóvá alakítják…
Nem galamblelkűk…
**

(Tíz szavas duó)
A hadak útja pusztulásában hittünk,
De tankok szántják… pedig hitünk…

A világ vezetői jók, ezért hittünk…
Vezetők tanokat küldtek… hitünk?
**

{Septolet)
Gránátok,
Járjátok,
Játsszátok…
Mondják: méláztok!

Menekült családok, gyerekek!
Féltelek; elmegy eszetek…
Hadi út: és veletek?
**

(3 soros-zártükrös)
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja,
Közben meg kiásta magát, a kiismerhetetlenség kutja…
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja.
**

(Senrjú)
Kórházak égnek,
Harckocsik is kiégnek…
Itt; menekültek…
**

(Sedoka)
Iskola nem lesz!
Az már csak egy kőrakás.
Óvóhely nincs… pince se…

Munkahely nincs már!
Az egész egy romhalmaz.
Férfiak; többség elment…
**

(LIMERIK)
Ötven millió volt mindannyi!
Disszidáltak, meghalt; mindannyi…
Nincsen ki dolgozzon,
Nincsen ki tanítson…!
Lakósság fele… csak mindannyi!
**

(Senrjú)
Atomerőmű
Meg véres vita tárgya.
Arra lődöznek!
**

(anaforás, bokorrímes, önrímes)
Mi nem vagyunk vitapartner, csak, mint kicsike, peches szomszédok.
Mi nem ellenségeskedünk… aggódunk, mint itt lakó szomszédok.
Mi menekülteknek segítünk, befogadunk: mint jó szomszédok…
**

(anaforás leoninus duó)
Jön a tél, vajon lesz fűtés? Sok fagyhalál lesz az Európai mély ütés?
Jön a tél és bármi is történhet, ez a sok nép meg már megelégelhet…
Jön a tél, az meg bizony senkit nem kímél, ő a vacogóktól nem fél…

Vannak, akiknek félni kéne... mert a végén, egyszer a nép ítélete
Vannak, akiknek telik, fussa... de talán észbélileg, igen nyurga...
Vannak, kiknek adatott hatalom... de lyukas zsebükben nincs irgalom...

Vecsés, 2022. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi-háborús helyzetéről, alloiostrofikus versformában.

...

(Bapeva trió)
Vagyok,
Már élek!
Ezt nem kérte,
Szülői parancs,
Hogy életre keljek.
Ha már vagyok, nem féltem,
De ennél jobbat reméltem.
Óvodásként, órákon múlott
Hogy nem haltam meg, hogy nem lett végem?
Ifjúságom összetörték, mi végre?
*
Vagyok,
Mert élek!
Már nem félek,
Hogy mi lesz velem.
Napok beszédesek,
Elátkozott vagyok én.
Hetedíziglen, de miért?
Mikor így semmi sem normális!
Ez határozó, uralja létem,
Nem tűrném, tennék bármit, ha lehetne!
*
Vagyok,
Még élek!
Ezt nem kértem,
Szülői parancs
Még annyira hatós!
Életminőségem is
Folyamatosan, de romlik.
Öregségi vágy, nem teljesült,
Már semmi nem fog beteljesülni!
Átokba zárva életem, de miért!
*

(Senrjú)
Élet, csorba kard,
Nem vág, de cipelni kell!
Csend és ködfüggöny…
*
Élet, csorba kard,
De vajh’ mitől csorbult ki?
Csend beszélhetne…
*
Élet, csorba kard,
Ó, mily’ nehéz cipelni!
Ködfüggöny, bezár…

Vecsés, 2020. november 12. -Kustra Ferenc József– önéletrajzi írás: anaforás; bapeva és senrjú csokrokban. A 10 soros „bapeva” az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soron-ként eggyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.

...

Közöny, irgalom,
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kelessz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket tisztára csiszol!
Erényt visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc és sír…
*
Lét húsába vág.
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!

Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjú csokorban.

...

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, már sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!
(Intelem, középkori szóhasználatban…)
Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmi múltunkról: rövid kitekintésben…

...