Régen megtaláltam(?) én az életutam és elvesztettem…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem…
Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem…

Még fut bennem a heves véráram,
A testem a saját életgyáram!
Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma,
De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma?
A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal,
Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal.

Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör!
Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök?
Megöregedtem és már meg is bolondultam?
A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam?
*
Nagyon nagy játékos,
A csontos ujjú! Parádés.
Leveri parasztot!
Ha megszólal, mondja, hogy sekk!
Válaszolok, én nem megyek!
*
Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad…
Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd…
Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad!
*
Nem kapkod a táblán,
Ő az úr, ezen a pályán.
Egykedvű és csak üt!
Csontos kezű, sohse kapkod.
Kaszát, hiába markolod!
*
Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg?
A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg?
Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg?
*
Volt biz’, hogy majdnem matt!
Szép felszálló por a fénybe,
Tekintetem, messze.
Ez meg csak nézi a táblát,
Kopogtatja, csontos sarkát.
*
Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja,
Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta.
Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek.
Ő csak intett így én már mozdulni sem merek.

Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok,
De küzdők és ennek sekkre, nem gazsulálok.
Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen.
Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen.

Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok,
Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok,
De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok…
Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok.
*
Csontos, árad-apad.
Patak legyőzi a sziklát!
Én nem vagyok patak…
Szépek a csillagok, nézem.
Még hadd lássam! Én ezt kérem.
*
Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít!
Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit!
Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai,
Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei.
Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn.
Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn.

Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz,
Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz…
Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat,
Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat!

Elkorhadt bútorok, már rég elavultak,
Szétesnek, az enyészetben széthullanak.
Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak,
Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak.
Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom,
Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom…

Életemben, folyton-folyvást, mentem előre,
Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre.
De állandóan abba helyzetbe kerültem,
Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem.
*
A játszma kétséges!
Mosolyog, és magabiztos.
Van vesztenivalóm!
Jól sakkozni és csak nyerni!
Mattot… végül kap mindenki…

Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és TANQ –ban…

...

(3 soros-zárttükrös duó)
A lassan hervadó fűzek lombja gyorsan aranylik,
A messzibe látom, ha fölkapaszkodok a partig…
A lassan hervadó fűzek lombja gyorsan aranylik

A fenyőerdők zöldje meg, már nagyon is besötétült,
Fúj már folyvást az őszi szél, a kezem is belekékült…
A fenyőerdők zöldje meg, már nagyon is besötétült.
*

(Senrjon trió)
Sárgás köddel vegyíti
Szél az eltakaró foltokat,
Csípős, őszi szél!

Bambulva nézek mindent,
Ábrándozok… de nem tudom min…
Csípős, őszi szél!

Rég jártam erre és jól
Megőriztem fűzek látványát…
Csípős, őszi szél!
*

(Septolet)
Micsoda táj,
Fáj,
Hogy ritkán látom,
Lelkemmel sűrűbben vágyom…

Ősz! Együtt búsulunk…
Elvezet utunk…

Vecsés, 2022. június 4. – Kustra Ferenc József – Íródott: Szergej Jeszenyin (1916) ’Ábrándozás’ c. versének átirataként.

...

Szürkület, eget
Nagyon ural hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Vak-sűrű a köd…
Csöndbe fojtott szenvedély.
Hajnal, nem derűs.
*
Vonuló felhők,
Tán’ tőlük függ a holnap.
Köd-sötét hajnal.
*
A napsütés már
Késik, köd takarja el.
Fekete hajnal.
*
Hajnalban már, a
Félhomály ritkás-ködös.
Nyirkos levegő.
*
Kora hajnalban
Halványsárga napkelte.
Kis köd láttatik.

Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József – íródott, eredeti Baso féle haikuban.

...

A kavics hangja, hogy lábam alatt ropog,
Mint egy régi tangóharmonika, vinnyog.
A kövek kemények, törik a talpamat,
Arcba vág a temetői fuvallat.

Arcba vág a szél,
Halottaimról mesél.
Jöttem... hallgatok.

Gyertyákat gyújtok,
Szél hagyja, biztos érti...
Mégis elfújja...

Megyek egyedül, több sírhoz elcammogok,
Kapaszkodnék, de csak pár mécses... mit fogok.
Kapkodom a levegőt, sőt megmarkolom,
Őszi szél szembe fuj magányos utamon.

Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc József - írtam; versben és senrjúban.

...

A pletykákat az irigyek generálják,
Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.

Rettenetesen nagy a tanulság:
Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?

Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…

Elöntött miattad a mérgem nagyon,
Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…

Vannak, kik rögtön megütik másikat,
Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.

Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!

Aprócska a bökkenő,
Heveskedő a rémhírterjesztő…
Álhír, gyorsan szárba szökkenő!

Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
És képmutatásból, el kell dugni emléket?

Változó a világ, egyre romlik,
Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…

A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
Mint láng, esőben, fenyőerdőben.

Remegve, még ég a mécses lángja,
Lakást, hideg huzat járja…

Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.

Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc József– íródott: Oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

Öreg róka, nem vén róka,
Ő már nem menekül.
Szembenéz a puskacsővel?
Csak néz és leül?

Munkája volt a vadászat,
De már ez sem ingerli.
Vadásszanak inkább a fiatalok,
Őt a békesség érdekli.

Úgy mondjuk, ez volt a sorsa,
Keleten, hogy a karmája.
Élet kereke, lassan elgurul,
Ez is benne van a sorsába.

Evett, ivott, vadászott, megöregedett,
Élt egy kínkeserves életet.
Változtatni régin már nem lehet,
Miért rótt ki sors, ilyen életet?

Vecsés, 2005. október 26. ? Kustra Ferenc József

...