Május a legbájosabb hónap,
Mézes, ízes csókok csattannak.
Illatos fák, bokrok lomboznak,
Szép virágjaikkal pompáznak.

Sétára buzdít a napsugár,
Andalog az ifjú emberpár.
Legénykar öleli a leányt,
Karcsú derekának hajlatát.

Zöld mez? terül, lepke repül,
Fiú és lány selymes f?re ül.
Kaján Nap, illan a pillanat.
Feszül a féktelen érzelem,
Tombol a buja, vadszerelem.

Budapest,

...

A fegyverek és a rózsák harca,
Nem vezethet semmi jóra,
Mind a kett? fájdalmak okozója...
A rózsa kedvesed jelképe,
Kinek csalfaságot látsz a szemébe,
A fegyver ellenséged jelképe,
Kinek csak gy?löletet látsz a szemébe,
Mind a kett? fájdalmat okozhat,
S elhozhatja neked a halálodat,
A rózsa szíven szúrhat,
Mert szerelmed megcsalt,
S lehet, hogy majd nem találsz vigaszt...
A fegyver szíven találhat,
Hisz ellenséged meghúzhatja a ravaszt,
S ha mélyponton eltalál s elvérzel,
Ezért is megtalálhat a végzet!!!!

...

Nini, turbékol szerte már a vad, szürke-gerle,
Rigófütty szól az álmából ébredez? kertbe.
Szeretni vágynak az emberek, a szívek lelkek,
Bimbózgatni fog az új, lelkes izzó szerelem.

Zöldell a táj, a virágok sandán nyiladoznak,
Nyújtóznak a fák, a kék Ég felé kacsintanak.
Rügyeik fakadnak, hamarosan kipattannak,
Kecsesen virágszirmok, zöld levelek sarjadnak.

Fehérbe öltözött a menyasszony a hóvirág,
Koszorús lány lila ruhában, a kék ibolya.
Ó milyen gyönyör? a születés, de milyen rég,
Szép lelkünkbe, testünk-szívébe költözik a lét.

Érkezik, itt van a csodás élet a kikelet,
Itt van a tavasz, itt van újra, ó, de szép is ez.
Érzelmeink fonódnak, gyönyör? szép szerelmek,
Áldásos gyümölcse bájos, - g?gicsél? gyermek.

Budapest

...

Bátorságért kiáltottam, kitartásért énemnek,
Elszántságot kölcsönöztem vágyakozó lelkemnek.
Lesz, ami lesz, meg ne futamodj tettem fel a tétet,
Bizony semmi sem lehet úgy, amint azt elképzeltem.

Ámde, és íme, amint sejtettem s látni véltem én,
Megtörtént a csoda, - amit akartam,"megtört a jég".
Ez már szerelem, - de mit is írok, - nincs itt semmi jég,
Egy mély érzés kapuja nyílt meg el?ttem és felém.

Jóságos szíved, szép lelked, és önzetlen szerelmed.
Vágyad rejtett birtokába bebocsátást nyertem.
Boldog vagyok és büszke Reád magamban nagyon.
Rád azért, mert titkolt, nemes érzelmeid bírhatom.

Csodás érzés, szívedet adtad csupa szív kedvesem.
Megértelek én, - hogyne értenélek meg, de hiszen
Enyém a lelked, enyém a szíved, mert nekem adtad.
Szépeket írtál, több vagy nekem, mint azt Te gondoltad.

Úgy várt leveledb?l éreztem, melegség sugárzott,
Az a t?z, a boldogság, - ami engem is bódított.
Nem is folytatom boldogan rótt soraimat, - várod!
Máris küldöm levelem ezt, ami hozzád íródott.

Légy boldog, aggódj értem, aminthogy én is Teérted.
Ha majd valamiért megbántanák jó és szép lelked,
Vagy a furcsa bánat érzete hatalmába kerget,
Gondolatod felém küldd, hidd, az felvidít majd Téged.

Ha id?d engedi, kérlek, ne kínozzál, írj nekem!
Gondolatban biztos lehetsz, szüntelen veled leszek.
Rám gondolj gyakran sokszor s azonnal, ám gondolj azért,
Érzéseim lángja lobog igaz, h? szerelmedért.
Kedves leveled érkezését mindig várom, lesem,
Mindegy az, hogy mit írogatsz, írjál bármit életem!
Mindig reméllek, számomra Te, - örökké létezel.

Budapest,
1971.

...

Amikor téged minden bánt - nekem ez annyira fáj,
Csókjaimmal törlöm patakzó könnyed - ne sírjál!
Kedvesem kérlek, nyugodj meg már - nekem is rossz lehet.
Mondd el mi lelt, hiszen te vagy az életem, végzetem.

Miért van itt ármány? Ne higgy a cselszövés szavának,
Tehozzád nem való, mert az álnok, hazug gondolat.
Ne véljed, ne hidd, mert egyedül te szenvedsz meg mindent.
Az csak legyint, és gondjaiban ürességet teremt.

Kérlek, higgy el mindent nékem, nagyon szeretlek téged,
Afféle széltoló meg nem bánthatja becses lelked.
Imádd, kedveld ez életet, nagyon boldogan szeress,
Jönnek még napok, mikor vidáman, örömmel nevetsz.

Víg percek a szépremény? hited, boldog életed,
Biztatóra fordít mindent egy új, szabad érzelem.
Bízzál bennem és magadban hidd el, lesz majd jobb minden,
Téged kérlek, tudjál remélni, tudj hinni - Istenben!

...

Hajnal hasadáskor lelkek tükreibe látok,
Mélyen nyugvó álmok, s vágyak mire vártok,
Számtalan néma gondolat, hol kéjjel teli éjjelen
Hullámok hátán sodródó gondola, s vár a végtelen.

Érzelmeim hívó alkonya, oly lassan t?n?dik tova,
Nyugtató fellegvár kapuja, mely lelkem pár sora
Nyomán kitárja magát, suttogó szell?k dallama járva át
Szellemem, álmaim tengerében már látom: Ez kell nekem!

...