Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Múltamban vájkálás…

A múlt, torzó árnyai köz bujkálni…
Kézzelfogható tények közt vájkálni…
Az emlékeket az ebek harmincadjáról visszahozni…

A múlt, mint egy nagy sziklafal, tényeket őrzi még,
Meg régmúlt történéseit is nagyon védi még…
A múlt orma csak éppen-hogy fel a nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját emlék-magányom gyötör…
*
A múltról tudjuk, csak úgy elkezd eltűnni,
Igy már nem emlékszünk, hol lehet vájkálni,
Semmibe veszett emlékeket honnan lehetne visszahozni.

Biz’ hogy volt már, amikor emlékek keletkeztek,
De már biz' nincsenek meg, maguktól jól elmentek…
Múlt fénytelen árnyéka is gyötör a lelkiségemben
És helyzetem csak rosszabbodik… öregség van lelkemben!
*
A múltamból tudom, hogy voltak nekem szép
Színes emlékeim, arra emlékszek, szép
Volt mind féle, de csak a rózsaszínre és kékre emlékszem… szép.

Visszamennék én a ’szépekhez’, együtt tölthetnénk
Pár napot, de ő már fölvette: eltűnt alakot.
Néha kérdezem... ki hangtalanul ismétli nevemet,
Közben, tudja ki vagyok... ismételném saját éltemet.

Vecsés, 2016. július 24. - Kustra Ferenc József- Írtam: az új, ’3-4 soros versszak’ fejlesztésemben. Ezt versszerkesztőben lehet megírni! Önéletrajzi írás!

...

(Septolet)
Csönd pelerinemben ücsörgélve
Bámulok… nézgélve.

Fejem üres,
Vadkutyám rühes.
Létem színpadán,
Lét-létrám fokán,
Örökbe-maradván…
*

(Senrjú)
Tán’ gondolkodnék,
De fejem üres, kutyám…
Színpadon vagyok.
*

(3 soros-zárttükrös)
Lét létrám alsó fokán, vagy… elkárhozva,
Innen már rég’ menekülnék rohamozva…
Lét létrám alsó fokán, vagy… elkárhozva.
*
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
Ugyan kire gondolhatnék, amikor nincsen is kire?
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
*

(Halmazrímes)
Üres az életem, mint egy nagy lyukas kas,
Nekem reggel nem kukorékol a kakas.
Életemet megmászni? Hogy, amikor magas?
Életfámon följebb mászni? Hogy, ha az odvas?

(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra,
Ezt hányingerben letölteti élet hullámzása…
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra.

Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
Most biztos fölvenném, de nincs meg, sosem-volt ködmönöm…
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
*

(Sedoka)
Életbánatom
Mint zászló lebeg fentebb.
Kit érdekel… elegem?

Életbánatom
Folyvást csak körbe ölel.
Ez mért nincs észlelettel?

Vecsés, 2020. február 2. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Hol a kiút?

Eltévedtem!
Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége,
A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege.
Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége,
A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje,
Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege.
Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya,
Mi fáklyaként lobog és világit; az ember sorsa.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Spontán szívvel járok, mit banális fájdalom markol,
Az önvédelem ösztöne lüktet ereimben. Tol!
Űz előre, megszállott! Nem pihenhetek tétlenül,
Megyek előre. Csodálom magam mérhetetlenül.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Remegek a hó puszta magányos iszonyatától,
Hogy szakadjak ki, távolodjak, sorsom viszonyától?
Mikor fény nyalja fel a vaksötét éj tintafoltját,
Van-e lehetőség embernek változtatni sorsát?
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Még ha remegek is iszonyattal, erőt merítek,
Büszkeségből, bátorságot meg semmiből kerítek.
A hajnalpír éltető fényei majd megjelennek,
Vajon addig élek-e és kerestek-e emberek?
Van-e kiút?

Vecsés, 2000. február 20. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Az éj, sötétes, felhős, gyengén holdvilágos.
Csak árnyakat látok… iszonyú, vagy nagyszerű?
Én már a reggelt várom… mikor lesz világos?
Legyen már napfény, éltető és nagy mellényű!

(senrjú)
Ezt tavasz hozza…
Hozza őt új kabátja…
Napfényes tavasz!

Budapest, 2013. szeptember 9. - Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként.

...

Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

...