A mi múltunk, ó, de gazdag…

Kalandozások
Korában féltek minket.
Sokszor mi győztünk.
*
Ezerben István
Alapított országot.
Magyarországot.
*
Ezerkettőszáz
Éveiben tatárok
Dúlták országot.
*
Mátyás királyunk
A Nagy Magyarországot
Kiterjesztette.
*
A mohácsi vész
Ezerötszázhuszonhat!
Így lett hódoltság.
*
Kurucz felkelést
Ezerhétszáz elején
Labanc leverte!
*
A szabadságharc
Ezernyolcszáznegyvennyolc!
Habsburg leverte!
*
Kiegyezés és
Ipari forradalom:
Felemelkedtünk.
*
A Nagy Háború
Tönkretette országot
És jött Trianon.
*
Második Világ-
Háború másította
Meg a világot.
*
Szocializmus
Kezdődött, bár nem kértük.
Majd ötven évig…
*
A szabadságharc
Ötvenhatban fellángolt.
Azt is leverték!
*
Demokrácia…
Új társadalmi rend lett!
Pénzecske az úr!
*
Élünk és küzdünk,
Létért és jobb jövőért.
Ilyen világ lett...

Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokros történelmi visszatekintésben, senrjú csokorban.

...

A hazáról…

Miért hullik a sok könny?
Miért terjed a közöny?

Rongálják a mi lelkünket!
Hogy vessük le félelmünket?

Két évig dúlta mongol az országot,
A török itt élt, sok évig itt lakott.
A labanc jött és ment, így uralkodott,
Jött Trianon és hagyott egy fikarcot.

A Don-kanyarba veszett, sok-sok katona…
Úgy tűnik, ez lett hazánk nem múló sorsa.
Idegen hatalom parancsolt és mi mentünk a háborúba.
Ott vesztek mind legjobbjaink és beájult szívünk a borúba.

Ötvenhatban próbáltunk lábra állni,
Bíztunk, a hatalom ki fog vonulni,
De nem vonult ki, bebetonozta magát.
Ember nem érti… de nem hallatja szavát.

Mi a nagy szívünkkel, mindig nekiállunk a hegyeknek...
Oda, igazi hazafi szívek minket elvezetnek,
Hogyha azt mi megmászni nem tudjuk,
Nekiállunk, messzire elhordjuk.

A harci lovak toporzékolva várják a riadót,
De e helyett a trombitás fújja az il silenziot.
Miért? Miért folyik az a sok könny?
Lesz még valaha, hogy nem lesz közöny?

Hogy vessük le félelmünket?
Ha rongálják a lelkünket!

Miért terjed így a közöny?
Miért hullik… a bánat könny?

Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József

...

Mindent összevetve,
Jobb az állhatatos álom.
Keserű ébredés…
*
Gondolat, megújít.
Hiúság, oly’ állhatatos.
Reggel, álom vége!
*
Álmomban olyan szép
Gondolatok hullámzanak.
Enyém, ami enyém.
*
Álmomban szerelem
Sem hagyott el, együtt éljük…
Ébrenlét fene-rossz!
*
Ébrenlétben viták,
Uralkodó a szürke szín.
Folytonosság, sárban.
*
Álom gondolatim
Fölöttébb élvezetesek.
Álomban: szabadság.
*
Ébren, árokparton,
Léphetetlen zeneszóban…
Tücsök csak hegedül.
*
Az ebéd utáni
Szunyókálás álommal jár!
Igazán ott élek…
*
Reggeli ébredés,
Egy tiszta, új napba mesés.
Csipám szúrja szemem.
*
Élet súlya alatt
Körben bedől felhőtlen ég.
Várom, hogy aludjak.
*
Álmomban szerelem
Sem hagyott el, együtt éljük…
Létünkben… messze jársz!
*
Öregségem tarol,
Új szerelmem biztos nem lesz…
Őrá még vágyódok!

Vecsés, 2019. január 7. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, önéletrajzi írásként.

...

Járom az utam, hegyek-völgyek, folyók vannak előttem,
Ijesztő a perspektíva… nem tudom, hogy honnan jöttem…
Fáradtan járok az utamon, most hegyek állnak előttem,
A túloldalán meg, gondolom ott lesz, síkos, lejtős völgyem.
Annak a mélysége nem vonz, mert lehet, hogy nadrágon lecsúszok,
És mire az aljára érek, ki tudja, lehet, hogy elkopok.
Rémisztő a hegy, a folyó, rémisztő a mély völgy,
Én hiába jajongok, az élet nem úri hölgy.

Lefelé csúszkálva, vagy felfelé is mehetek,
Bízok, valahol meglelem, honnan is eredek.
Megyek az utamon, még a folyó partja is meredek,
Mélysége meg rémisztő, de tudnom kell, honnan eredek...

Megmenekülni… élettől elmenekülni… de nincsen hova.
Lehetőség, az sincsen, de azt tudnom kell, megyek-e és hova?

Vecsés, 2014. november 3. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Magyarságom heveny kínnal éget,
Hordozom, mint dervis titkos vétket.
Őkegyelme a hazugság rám kurjantott:
Tanuld és mondjál Te is, egy nagyon nagyot!
Parancsolta, hogy pór, térdre-porba
Lantodnak nehogy maradjon nyoma…

Szolgám a pénz, a kincs, meg még a szűzies erény,
Becsületem és az életem, minden az enyém!

Fény, a pompa, amit csak nekem adhat a föld,
Minden kicsike cseppet, a serlegembe tölt.
Magyarnak lenni bús ég-vívás, szürke póri sors,
Elindulsz százszor, Te legalább százszor megbotolsz.
A napod viharfelleges, fakó, mint éji hajó,
Ez csak régi gálya, pusztulás tengerén haladó!

Gúnyolhat ármány, sírva mondja meg jövőt a balga jós,
Én maradok a süllyedő gályán, mint utolsó hajós…

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Ölvedi László [1903 – 1931] azonos c. verse átirataként.

...

Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
*

Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…

Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…

Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.

A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.

Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...

Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.

Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.

A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.

Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.

A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.

Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József

...