Locsolom a virágokat,
Megöntözőm szép-lányokat.
Ha nincs tojás, ha nincs puszi,
Locsoláshoz hol egy nyuszi?
*

(Senrjú)
Csillogó szemek
Várják a nagy öntözést.
Nincs is kímélet!
*

(Septolet)
Előkapom locsolóm,
Szép-lányt karolom,
Fúvóm haját feszt,
Mama tésztát keleszt!

Élvezem helyzetet,
Alaphelyzetet,
Testhelyzetet!
*

Ölelve vággyal locsolom a szép-lányt, közben megkérdezem,
Húsvét van, kedvességedet engeded, hogy jól-meg öntözzem?
Egy tincs az arcába hullott és mondta, jó, hogy megélhetem!

Míg a tészta megkelt és megsült, jót beszélgettünk, meg jól be rumos kávéztunk,
Meg, hogy ne feledjem, mama is helyeske, így vele is nagyot locsolkodtunk…
Volt ott terített asztal, csemegékkel, tormaféleséggel... befalatoztunk.
*

(Apeva)
Volt
Bőven
Főtt tojás,
Meg áldomás…
És jó hangulat.
*

(Septolet)
Aztán tántorogva hazamentem,
Leheveredtem,
Várt engem, kerevetem.

Rosszul voltam,
Viaskodtam,
Káromkodtam.
Magamat betegnek nyilvánítottam...
*

(Senrjon)
Így jártam, majd jövőre
Így öregen, óvatos leszek!
Önkiütés volt…

Vecsés, 2019. május 26. – Kustra Ferenc József

...

(Bokorrímes)
Korán keltem, hogy ma vastagon meglocsollak, mert ma van kilátás…
Az első helyen, a kerítésen nem volt megfelelő belátás…

Mentem is tovább, mozgás nem volt, na de majd odább lesz kilátás…
Mendegéltem, odaértem, redőny dolgozott, nem volt belátás…

Jött a tíz emeletes, lift vitt föl és meg hittel, nagyon bíztam, itt most lesz kilátás…
Csengettem és meghallottam: valaki a kukucskálót eltolta, nem lett belátás…

Meglocsolnálak, elfogadnék egy piros tojást, meg kétszer fél páleszt… ez jó kilátás,
De hol van ilyen vendéglátás, meg ahol még a hajlongó kebléhez is van belátás?

(Senrjon duó)
Megszólalt telefonom,
Kis Barátném hít, mikor megyek?
Ez locsolóhely!

Neki is rugaszkodtam
Valótól jól elrugaszkodtam…
Hah, locsolóhely!

(leoninus)
Juj, ott volt a családja apraja-nagyja, de viszont az asztalon főtt sonka, torma.
Volt ott frissen főtt feketekávé, ő meg intett, locsolkodjak, ne legyek már málé.
Ez az, volt ott plusz hét nőszemély, adtam is a hajukba… szemekben villogott a segély.
Kis Barátném utolsónak elém állt, próbálkoztam, de üvegem, már hadilábon állt…

Kétsoros, bokorrímes)
Mondtam is neki, akkor most etessen, itasson, jövőre két üveggel készülök.
Ő meg megmondta, hogy ha ettem, akkor irány-tűnés haza, jobb, ha erre készülök…

Hmm… üveg hiba miatt, lány az idén elhervad,
De jövőre meglocsollak, kapd össze magad!

Vecsés, 2016. január 31. - Kustra Ferenc József

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Mese-mese mátka…

Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!

Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…

Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...

Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.

Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.

El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.

Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…

Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!

Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!

Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?

Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.

Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…

Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…

Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!

Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!

Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz ákombákom…

Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József

...

Öreg a Hold, de köröz,
A Föld körül megmérköz
A gravitációval,
Mint a köldökzsinórral.

Van nekije oly' sok arca,
Középkorban félték vala.
Ha Nap nem süti nem látszik,
Éjszaka meg előbújik.

Szép időben vigyorog,
Körülöttünk kóvályog.
Alakját megmintázták,
Létét sokszor megírták.

Éjszakai sétákon,
Amit látunk holdvilágon,
Azt láthatjuk, mit enged,
Nélküle mereszted szemed.

Van még zöld török félhold,
Nők nyakában arany félhold.
Sós kifli, mint a félhold,
Holdtölte előtti félhold.

Ember járta a felszínét,
Elvesztette a rémségét,
Lakni nem lehet rajta,
Olyan kies a tája.

Holdtölte dagályt duzzasztja,
Éjszakát fénnyel árasztja.
Szerelmesek együtt nézik,
Sátánisták együtt félik.

Innen is látni felszínét,
Árkát, völgyét és a hegyét.
Napsütésben elbujdosik,
Éjszaka meg előbújik.

Budapest, 1997. április 9. – Kustra Ferenc József

...

Az éj sötétjében kuvikok röpködnek,
A fejfák felett meg szellemek lebegnek.
Nem látunk, csak tapogatódzunk sötétben
Bízzunk, hogy szebb jövőt látunk meg reggelben.

Az éj vaksötét, gyertyafény elvész benne,
Bár állítólag sötétnek is van lelke.
Az éj sötét, átláthatatlan és hosszú
Látszólag véget nem érő, oly' mint bosszú.

Ködben úszik a hajnal, pirkadat sejlik.
Bár tudnám, ha felkel a nap, majd mi látszik?
Szemembe tűnik tarolt vidék, mint kóró
Vagy szépre bámulok majd, mint álmodozó?

Vecsés, 2000. március 10. – Kustra Ferenc József

...