Szívem dobog
Csak az boldog
Ezt én nem érzem
Csak remélem
Hogy megtalálom
Ki a párom
Aki nincsen
Hiszen a kincsem
A szeret? szívem
De kit szeressen egyedül
Ha nincs itt legbelül
Csak üres hely
Számodra.

...

Egy barna srácról szól ez a dal,
19 éves még oly fiatal.
Hozzá hasonlót még nem találtam,
Úgy örül a szívem, ha ?t meglátom.
Fáj, hogy ? ott és én itt vagyok,
Ha átölel a csend csak rá gondolok,
Lemondani róla soha nem fogok.
Könnyáztatta arcom eltakarom el?le,
Nevetne - kitellene t?le.
Kergetek egy álmot, melyet soha el nem érek,
Csalódott szívvel örökké remélek.
Nem sírok, ha más öleli át,
De nem tudtam, hogy ez ennyire fáj.
Fájó szívem nem gyógyul meg soha,
S ennek bizony te vagy az oka.
Igazán kár, hogy nem engem választottál,
Hogy úgy gondoltad a szóért is kár.
Te vagy az oka, hogy gyötör a bánat,
Nem gondolok rád, hisz az emlékek is fájnak.
Vedd karodba ki t?lem elrabolt,
S ne tudd meg soha, hogy
Ez nekem egy szomorú lecke volt.
Ma már nyugodtan ejtem ki a neved,
Ma már nem reszketek tekintetedt?l.
S soha senki nem fogja tudni,
Titokban foglak örökké szeretni!

...

Találjon Rád most a szerelem,
Bódítson érzéki dallama,
Selymesen lágy, perg? zenéje
Gyöngéden öleljen át, Téged!

Kívánom, hogy valóság legyen,
Boldog légy kérlek, ámde velem!
Karomba zárlak, ajkunk forrón
A vágytól, szenvedéllyel tapad.

...

I

Az emelvényen, simítványon
Találkozunk minduntalan.
Nézlek sováron, szólni vágyón,
De mindamellett szótalan.

Ha elt?nsz egy-egy pillanatra,
S nem látlak, majd elolvadok.
Szemeidet rám ragyogtatva,
Ajkam, szivem dermedt, fagyott.

Irígylett, boldog átlag-lelkek
Vesznek körül, könny? nekik!
A vallomást, hogyan szeretnek,
Levelez?-könyvb?l szedik.

Mit mondjak én?! - Oh e dolognak
A vége még botrány leszen...
A lábaim már úgy inognak...
Atlas se bírja el szivem!

Kétségbe esve, elbolyongva,
Hol senki nem jár, egyedül,
Szerelmem a sür? vadonba
Vigaszt keresve menekül.

Csöndes, homályos rengetegbe
Egy régi várnak romja, im
Leülök a profán jelenbe
Mélázó omladékain.

Elmélyedek a messze multba,
Mid?n telt szívü lovagok
A szépek lábához borulva
Nyögték: szeress vagy meghalok!

És elég volt a szépnek ennyi;
A lovag is célt ért vele.
Ki nem nevette érte senki,
S a rend?r sem fülelte le...

II

Szegény fejem, mit is viódol,
Hogy honnan e nagy fájdalom?
Hisz tudhatod te azt nagyon jól,
Mi voltakép az én bajom.

Hogy nem tudok szeretni lanyhán,
Csak szertelen, szörnyen, nagyon.
Úgy ég a vérem, mint a kátrány
A tengeren kigyúlt hajón.

Mint a salétromos rakéta,
Mely égbe vágyva, sustorog.
Er?lködését mosolyogva
Nézik le fényes csillagok,

Akiket meg se közelíthet,
S még le sem ért, elég a láng...
Elvesztve üdve az egeknek
S a földi kéjnek egyaránt...!

...

Hiába lettél nagy, dics? h?s,
Padisah vagy orosz cár, dölyfös,
Ki nabucoi érzetében
Nem tudja már, hogy hova lépjen.

Szivedben újuló tavasszal
Találkozol egy gyermekarccal,
Ki rózsaláncot vet nyakadba,
Bár láthatatlant, s meg vagy fogva.

Ki ura vagy a seregeknek,
Kit népek, országok rettegnek,
E szép szemeknek sugarától
Remegsz, a földön csúszol-mászol.

Nyögsz térdre esve, jársz négy-kézláb.
Nyom a fejedre csörg? sipkát.
Csinál bel?led nagy bolondot,
És okosan, mert így vagy boldog.

Ne bánd, akárki vagy, barátom,
Hogy így van itt e szép világon.
Hogy e kicsiny bársony kezecskék
E földön sorsodat vezessék.

Hogy egy parányi, láthatatlan
Szikrában oly nagy hatalom van.
A dinamitnak egy morzsája
Nagyobb úr, mint a Himalája.

Tövébe, hogyha akna fúrva,
Egy öntudatlan gyermek újja
Érintse meg és hurrah, egyben
A Csimborasszo légbe röppen.

...

I

Ha csak szeretsz, bár viszonzatlan,
De térdelhetsz h? áhitatban
Bálványod lábai el?tt,
S hogy végtelen szereted ?t,
Hogy érte élsz, bevallhatod:
E sorsodat még áldhatod.

De ha szeretsz, s nincs egyéb vágyad,
Mint Neki e forró imádat
Elmondani egy pillanatban
És azután meghalni ottan, -
S még ezt is tiltja csillagod:
Hogy mi az átok, tudhatod.

II

Nem birok már a szivemmel,
Úgy teli van szerelemmel.
Ha valahol ki nem öntöm,
Maradásom nincs e földön.

Elmegyek a zöld erd?be,
Bekiáltok a sür?be,
Vigasztaló szóra várva;
De hiába, mind hiába!

Fái némák a vadonnak,
Szelid ?zek szánakoznak.
S útjain a rengetegnek
A verebek kinevetnek...

III

Sugalmas, rejtelmes éjjel.
Kéjt?l rezzen a bokor.
Fönn az égen b?vös fénnyel
Robban el a meteor.

Ámulattal nézve rája,
Elmerengsz, gondolkodol.
Bölcs, tudós ki nem találja,
De szivem rég sejti jól.

Csillag az, fut végzetétül,
Mely, mint kárhozat, sötét.
Szív, melyben reménység nélkül
Olthatlan vágy tüze ég.

Lény, kit egy kimondhatatlan,
Elviselhetlen titok
Addig égetett, mig ottan
Darabokra szakitott...

...