Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Amit én érzek szerelmes szívemben…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.

Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József

...

Élmény (külső indíték +egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték +egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.

A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.

Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.

A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.

Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!

A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.

Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.

A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.

Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.

A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!

A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.

A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…

A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényirásul.

Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.

A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.

A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.

A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!

Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...

Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
[Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.]

...

A rím

Micsoda új divat! Már nem divat a rím,
Azt megírni a költőnek, talán már kín?

Hogy összesimuljanak össze szavak,
Hogy hullámzó lélekben utazzanak…
Mint ahogy a vízben úsznak a halak?

Dehogy is, mert sokan azt értékelik szabadságként,
Hogy azt és úgy ír, ahogy megjelenik benne vágyként…
És sosem tudja meg, benn van versében akadályként…

Ha szabad verset írsz, tévedsz, mert az nem vers,
Azt hinni badarság, csak szótag… elegyes…
Nem vers, mert a vak szó benne nagyon vegyes.

Nem csak rím teszi verset igazi verssé,
Ez csak egy irányba igaz, ha így hiszé…
Sorok, a ritmus felépítése emeli vers hangulatát,
A rím még szorosabbra fogja, sorok testvéri kapcsolatát.

A jó vers, igyekszik megfelelni a ritmus és rím követelményeinek,
És joga van rossz versek közé sorolni, mik pongyola kifejezésűek.

A rím, az utolsó két szótag összehangzását követeli,
De a dilettáns próbálkozó, ezt, lehet, hogy rosszul műveli.
Aki költő, tökéletesen alkot, az már maga művészi.

A sor végén, kényes, fölöttébb érzékeny a szótagrím és
Emiatt magas értékű a művészi megjelenítés.

A sor végén tiszta rím, sorvég össze-csengősség,
A két szótagban van tartalmi különbözőség,
Mondattanilag, amit ez ad, más lehetőség.

Ha két ugyan olyan ragozású szóvég csendül össze, ez ragrím,
Ebbe a csoportba tartozik, a hasonló képző végű szórím…
Két, jó összecsengés keltette hatás, a művészi, a tiszta rím.

A tiszta rím sajnálatos ritkasága miatt használják, mint művészi eszközt, az asszonáncot.
Ez ellentétes megfelelője a törekvésnek, használni a ragrímet, az azonosságot…
Vagyis az a főszabály, használni kell tudni az egybehangzáshoz, rokonejtésű mássalhangzót.

Más esetekben, ha a rokonhangzók helye megcserélődik,
Az asszonanciával, elfogadható rímhatás keltődik…
Vannak, szabadabban alkalmazott asszonáncok,
Bennük az összecsengő hangok, bíz' nem rokonok.

Jó, ha az utunkba kerülő verseket, külsőséges vizsgálat alá vetjük,
Ezek mindegyikét megnézve, értékelve, először a rímeket figyeljük…
Hamarosan rímtudósok leszünk, ha e kényes munkát becsülettel végezzük.

A vers elemek vezetnek az érték megállapítására,
A vers ruházata az élmény formáját, elsőnek mutatja…
A költemény lelke már megmutatkozik a külső házába.

Tanulságos írást publikálj, hogy lenyűgözd az olvasót,
Mert írni csak szépen szabad, ahogy elé tárod a valót…
Fontos, hogy együtt örüljünk, add át, mi… megfogalmazódott.

Ha szabályok nélkül írsz, akkor te lealacsonyítod az olvasót,
Ezért kritikán alul ne írj és nehogy rosszat, lealacsonyítót.
Olyat és úgy írj, amivel fel és magad mellé emeled olvasót…

Az élményhez, melyhez... mi ritmus, a legszebben illő,
A belső lüktetést legtisztább rímmel kifejező,
Művészi forma megalkotója maga a költő.

Vecsés, 2015. november 21. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
[R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Itt a szüret, szedjük,
A szőlőfürtöt letépjük.
Daráljuk és préseljük,
A levét meg szeretjük.
Must lesz az most, finomka,
Murci meg az itóka.
Később érik, bor lészen,
Pohárban áll asztal szélen.
Lehet száraz, fehér, bordó,
Édes, félédes, aranyló.
Van, ki fehéret szereti,
Meg aki vöröset eszi.
Jövőre újra keresztelik,
S már óbornak nevezik.
Finomabb a zamata, íze,
Nézve szebbe lett a színe.
Megkóstolva esik jól,
Töltsünk még a palackból.
Ahogy e kis vers is,
Véget ér az óbor is.

Budapest, 1997. február 11. – Kustra Ferenc

...

(3 soros zárttükrös)
Panaszok szava szép sorban kiül a számra,
Mert létem minden-nappal romlik, az új-mára…
Panaszok szava szép sorban kiül a számra.
*
(Anaforás, visszatérő rímes, önrímes, 3 soros zárttükrös duó.)
Hülye halál, itt csak vacakol, feneget, mintha nem volna más dolga,
Hülye halál, fenegeti ócskavas kaszáját, neki ez a dolga?
Hülye halál, itt csak vacakol, feneget, mintha nem volna más dolga.
*
(Anaforás, kétszeres visszatérő rímes, önrímes, 3 soros zárttükrös.)
Hülye halál, közben látom, fen és közben teli pofával röhög rám,
Hülye halál, közben látom, azt hiszi, hogy ijedelmet így hozza rám…
Hülye halál, közben látom, fen és közben teli pofával röhög rám.

Fixíroz és elhiszi magának, hogy visszatükröző a szemem,
De a marha nem tudja, hogy ez a lelkemben még nem egy elemem…
Fixíroz és elhiszi magának, hogy visszatükröző a szemem,

Lelkiismeret furdalásom sincs, bánni is csak egyet bánok, hogy megszülettem,
Nagy kár volt érte, mert átokban élek és már én vagyok a hetedíziglenem…
Lelkiismeret furdalásom sincs, bánni is csak egyet bánok, hogy megszülettem.

(3 soros-zárttükrös, önrímes.)
Majd röhögő görcsöt kapok, hogy ez a szerencsétlen vehemensen fen a kaszán,
Ha így megy, az idióta, még elvágja a kezét, vagy csak nyél marad a kaszán…
Majd röhögő görcsöt kapok, hogy ez a szerencsétlen vehemensen fen a kaszán,

Már közben nagyon unom is a pillanatot, kimerevedett szemmel nézek,
Én sok holttestnél voltam, és így ha fenésbe beleszakad, akkor sem félek…
Már közben nagyon unom is a pillanatot, kimerevedett szemmel nézek.

(Anaforás, kétszeres visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös.)
Szoros és pengére zárt ajakkal, már lassan düh önti el a szívemet,
Szoros és pengére zárt ajakkal, várom, hogy mikor dönti el végemet…
Szoros és pengére zárt ajakkal, már lassan düh önti el a szívemet.

Ez tiszta hüle’, idejön, fenyeget, izgat és ijesztget,
De látom, nincs felhatalmazása, tovább élem éltemet…
Ez tiszta hüle’, idejön, fenyeget, izgat és ijesztget.

Vecsés, 2018. november 30. – Kustra Ferenc József

...