Amikor téged minden bánt - nekem ez annyira fáj,
Csókjaimmal törlöm patakzó könnyed - ne sírjál!
Kedvesem kérlek, nyugodj meg már - nekem is rossz lehet.
Mondd el mi lelt, hiszen te vagy az életem, végzetem.

Miért van itt ármány? Ne higgy a cselszövés szavának,
Tehozzád nem való, mert az álnok, hazug gondolat.
Ne véljed, ne hidd, mert egyedül te szenvedsz meg mindent.
Az csak legyint, és gondjaiban ürességet teremt.

Kérlek, higgy el mindent nékem, nagyon szeretlek téged,
Afféle széltoló meg nem bánthatja becses lelked.
Imádd, kedveld ez életet, nagyon boldogan szeress,
Jönnek még napok, mikor vidáman, örömmel nevetsz.

Víg percek a szépremény? hited, boldog életed,
Biztatóra fordít mindent egy új, szabad érzelem.
Bízzál bennem és magadban hidd el, lesz majd jobb minden,
Téged kérlek, tudjál remélni, tudj hinni - Istenben!

...

Egy kicsit (érzem estém közelét)
megállanék az úton lemen?be,
e napnyugtában egy órát tün?dve,
édes, míg gyengéd könnyünk hullanék;
jó lenne egy órát maradni még.

Jó lenne egy kicsit maradni még,
a szerelem, hogy az ne érne véget;
az ifjúság halott bár, úgy enyészett,
meghagyta ifjú vágyát és hitét,
jó lenne egy kicsit maradni még.

Jó lenne itt maradni kicsit:
szeret?k lelke más csillagokon,
ki tudja, egyesülhet-e vajon.
Halál arca nem lehet szép nekik:
jó lenne itt maradni kicsit.

Egy kicsit, hogy er?sen tartsalak,
kéz kézben, szív a h? szívhez közel
(ó, Krisztus, szomorú szók: "Válni kell!");
így, míg fény elmúlik, sötét lecsap,
egy kicsit még er?sen tartsalak.

Mikor fény és homály találkozik:
hátul tört éveink, elöl meg a
végs? álom, borzongató csoda-
még ölelnélek, édes, egy kicsit,
mikor esthomály és éj találkozik.

Jó lenne itt maradni egy kicsit;
h? földi szeret?k más csillagon,
ki tudja, egyesülnek-e vajon.
Halál arca nem lehet szép nekik:
jó lenne itt maradni kicsit.

...

Kacagni szeretnék... az egész lelkemb?l,
Nem ugy mint most, kinosan, szomorun...
Nem ugy, hogy verg?djön alatta az ajkam,
És fájjon a szivem, - nem ugy, nem ugy...

Csak szépen, hogy az arcom is kiviruljon,
És piros legyen, mint egy feslett rózsa...
És biboros lángban égjen a szemem,
Mint napbearanyozta esti alkonyóra.

Hogy nem lássák meg titkos verg?désem,
S csak én tudjam, hogy fáj a kacagás...
Csak én tudjam, hogy hiába volt minden,
Botor remény, bús lányos álmodás.

Csak én tudjam, hogy lázban ég a rózsa,
S a láztól csillog ugy a két szemem...
- Csak én titkoljam még magam el?tt is,
Hogy azt a h?tlent mindig szeretem...

1914

...

Az álmai legyenek nagyon szépek,
És hintsék az utait rózsákkal tele...
S ne lássa, hogy én majd elhagyottan
Egyedül sülyedek mély örvénybe le.

És ne hallja meg kinos zokogásom,
És sohase tudja meg, - mi lettem...
Egyedül egy jusson az eszébe néha,
Hogy Magát mindíg, örökké szerettem!..

1914

...

Isten veletek hát sz?ke ragyogások,
Üde gyerekálmok csókoljatok szám...
Elmosódó, régi, lomha álmodások,
S ki tudja, hogy mi j? még majd ezután.

Káprázatos fénnyel még csak mutassátok,
Fehérl? mez?kön, mint egy nagy halott...
És virágmámorba fojtsátok az átkot,
Mint sötét börtönbe a fáradt rabot.

Rejtett bilincsével messze szám?zzétek,
A szívtelent, - a lelki börtön?rt...
S dermedt kezeib?l ki ne eresszétek,
Hogy szivembe döfje a hétágu t?rt.

Fényes glóriával színes álmodások,
Omoljatok lágyan a fejem fölé...
A színetek közt ujra sugártlátok,
Amely játszva hív uj jöv? elé.

1914

...

Hiába lettél nagy, dics? h?s,
Padisah vagy orosz cár, dölyfös,
Ki nabucoi érzetében
Nem tudja már, hogy hova lépjen.

Szivedben újuló tavasszal
Találkozol egy gyermekarccal,
Ki rózsaláncot vet nyakadba,
Bár láthatatlant, s meg vagy fogva.

Ki ura vagy a seregeknek,
Kit népek, országok rettegnek,
E szép szemeknek sugarától
Remegsz, a földön csúszol-mászol.

Nyögsz térdre esve, jársz négy-kézláb.
Nyom a fejedre csörg? sipkát.
Csinál bel?led nagy bolondot,
És okosan, mert így vagy boldog.

Ne bánd, akárki vagy, barátom,
Hogy így van itt e szép világon.
Hogy e kicsiny bársony kezecskék
E földön sorsodat vezessék.

Hogy egy parányi, láthatatlan
Szikrában oly nagy hatalom van.
A dinamitnak egy morzsája
Nagyobb úr, mint a Himalája.

Tövébe, hogyha akna fúrva,
Egy öntudatlan gyermek újja
Érintse meg és hurrah, egyben
A Csimborasszo légbe röppen.

...