Magyar vadászpilóták a keleti fronton…

'41. július hó tizenkettedikén a „Ricsi” század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán… le nem marad.
A „CR-42” –s gépek ósdiak voltak ugyan… de, a levegőben marad…

Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott „Sólymokkal” ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.

Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.

A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat… ezeket lerohanták.

Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos „I-16” –os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembe fordulni… védték, mi saját kötelék.

Szobránczy százados már, kiválasztott egy „Ratát”, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott… bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a „Rata” kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.

Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb „Rata” után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, őmögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került…

A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.

Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ’I-16” után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.

Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tüzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.

Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.

Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé…

Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.

Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.

Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.

Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.

A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!

Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.

Vecsés, 2017. július 22. – Kustra Ferenc József- Kurt Rieder: „Magyar fejlesztések a II. Világ-háborúban” c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.

...

Nincs a reménynek,
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik? olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények?
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények?

Vecsés, 2019. március 27. ? Kustra Ferenc József ? A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".

...

Öreg róka, nem vén róka,
Ő már nem menekül.
Szembenéz a puskacsővel?
Csak néz és leül?

Munkája volt a vadászat,
De már ez sem ingerli.
Vadásszanak inkább a fiatalok,
Őt a békesség érdekli.

Úgy mondjuk, ez volt a sorsa,
Keleten, hogy a karmája.
Élet kereke, lassan elgurul,
Ez is benne van a sorsába.

Evett, ivott, vadászott, megöregedett,
Élt egy kínkeserves életet.
Változtatni régin már nem lehet,
Miért rótt ki sors, ilyen életet?

Vecsés, 2005. október 26. ? Kustra Ferenc József

...

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat,
Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat.
Nincs levegőm, fuldoklom, tán’ a torkomon akad.
Nincs különbség… élet és halál egy tőről fakad.

Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel,
Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel.
Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem.
Itt maradtam gyalog… bármi történhet felőlem.

Elmerengek, kesergek, sírok és csak feszengek,
Sík pusztában fetrengek, a semmiben lebegek.
Tán’ jó lenne ez, ha illuzionista volnék,
Akkor tán’ nem a pokol bugyraiban tüzelnék.

Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József

...

Bűn az élet, mondják nekünk papok,
Én is tán’ hasonlókat papolok?
Nem, dehogy… nehogy ilyennek tűnjön,
Reális vagyok, ez minden bűnöm.

Sötét áradás töri át gátat,
Köveket, sőt életet is mállaszt.
Nemcsak a folyó, élet is ilyen,
Nagy gát kell, hogy ember boldog legyen.

A jó keresztény tízparancsolat,
Minden jóra, szépre utasítgat.
Igaz tényleg, be kéne tartani,
De akkor élet gátját elsöpri.

Azt mégsem lehet, hogy jó az ember,
Közben rossza előjönni nem mer.
A többiek ugyanis keményen,
Eltapossák, lehet véglegesen.

Az ember szép és jó, ez idea,
De helyes, hogy ez az élet vágya.
Micsoda balgaság és dőreség,
Várjuk… nem változik emberiség.

Budapest, 1998. január 8. – Kustra Ferenc József

...

Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme?
Menekvés előle nincs? olyan beste.

Én próbálom és vigyázom a sötétet,
Temetem a nappali keserűséget.

Ahogy a fény-sötétet nézem, oly? ferde?
Mintha nem látna elég jól, ember szeme.
A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony,
Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony.

Merengve, tán? lopva pillantok az égre fel,
Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel.
Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad?
Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad?

Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban,
Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban.
?Sötét? lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl.
Hogy leszek majd láthatatlan? visszavonhatatlanul?

Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon
Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson,
Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet,
Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet.

Utcai lámpák fénye beterül az ablakon,
Beborítja az irathalmomat az asztalon,
Felhangosítja érzésem a múló fény nesze,
Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene.

Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem,
A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem.
Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad,
Eme hő vágyam is csak? csak fekete lyukká porlad?

Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget,
Így van módom átélni a megélt sok keserűséget.
A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk,
Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk.

Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong?
Jó lesz reggel, majd az ébredő világ? zsong-bong.
Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg,
Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg.

Vecsés, 2013. március 03. ? Kustra Ferenc József

...