Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
20
Don-kanyarban… még élő poéta vagyok
Robbanásoktól nem hallom a papír sercegését…

A versenyt futó lövedékek áradatában írok,
Közben meg aknák sorban robbannak… remélem, még bírok…
Itt a kegyetlen valóság az úr! Már, sírni sem bírok!

Sivár, oly’ jeges a Tél-tábornok lehelet,
Átjárja, fáradt, elveszett, fagyott testemet.
Oly’ nagyon bánatos vagyok, hull a sós könnyem,
Mert, mit a sors rám rótt, nem viselem egykönnyen.

Könnyem sós, nem fagy le, folyik csak végig az orcámon,
De bárhogy zokogok is, ez nem segít a harcomon…
Állandóan ég a tűz a pokol kénköves mélyén,
Itt a mínusz negyven éget a föld… feletti részén…

Nincs itt sem penna, sem kalamáris, belefagyott tenta sem,
Csak egy csonka tintaceruzával írok neked, édesem.
Szívem asszonya, a szerelmem lángját hiába lövik!
Te tartasz engemet életben... meg Isten is őrködik!

Mi itt éjjel-nappal egy fehér jeges-havas gyászlepel alatt vagyunk,
Katonasisakból, sohasem kerül elő a kócos, izzadt hajunk.
Csak hull a sok hópehely… szívünkkel is csak emlékekbe takarózunk.

Nem is tudom, hogy írjam le, ami a szívemet nyomja,
Azt, ami az itteni sok embernek keserves sorsa.
Rád gondolva csendben sorvadok el, mint hulló falevél,
Amit leszakított otthonából a kegyetlen, vad szél.

Jéghideg és kékes csillagok őrzik az álmaim helyetted…
Nekem, semmi vágyam már nincs: csak ott lenni, örökre melletted.
Jaj! Orosz KV harckocsi ágyú lövege, most mögöttünk lecsapott,
A jégdarabos hó, mint gejzír, a magas égbe felcsapódott...
Édes asszonykám, kérlek, folyvást imádkozz értem,
Lehet, hogy ez segít, haza kell vinnem a létem…

A messzi Oroszországból küldöm neked ezt a levelem,
Tintaceruzám nyalogatom és szinte ráfagy a nyelvem…
Huh, a szentségit, ez biz' nagyon közel volt! Beleremegtem!

A kisfiunk jól van-e, jó lenne már őszre otthon lenni
Neki az iskolában, az első napokban erőt adni…
Ah, pont felénk lő az orosz egy nagyobb géppuskával,
Húznám én magamra a jeges havat, garmadával…
Le is kuporodok a jeges-havas árok mélyére,
Fejre kell vigyázni, arra van még embernek szüksége.

A lövészárokban toporgok, hogy a hideget bírjam,
De velem van a nagy semmi és ma már eleget sírtam.
Karöltve toporgunk a semmivel, kart-karban,
Ez biztos, hogy több mint semmi van, vakult harcban.

Olyan, messze vagy tőlem, nagyon-nagyon vágyom...
A lelked persze itt van velem, így akarom!
Emléked átölel, itt vagy... papírdarabon.

Nincsen itt írószer másom,
Tintaceruzával írom
Szívemnek asszonya, ezt a tábori levelet.
A világoszöldön, majd olvasod a betűket!
A szívem lángját, csak akna, bomba olthatja el,
Vagy csak szívbe hullt, jeges hópehely, fedheti el.
Elképzeltem, milyen vicces az a gyászlepel...
A sok egymásra rakódott fehér, hópehely?!

Asszonykám, a messzi orosz földről szeretettel írok neked,
Gránáttűzben vagyunk, és havon ülve kell védeni feneked…
Szívem édes asszony, de jó lenne inkább veled lenni,
Vigyázz is e levélre, mert majd együtt fogjuk olvasni.
Rettentő messze vittek tőled, de Istenünk, ő még velem van,
Sokat imádkozok hozzád és, hogy Ő segítsen a harcomban.
Szerelmetes asszonykám, ugye vársz engemet és hű leszel hozzám?
Nézegetem a közös fényképünket, ugye híven-hűen vársz rám?

Néha, megáll a perc, a halál dús gyönyörében
És mi merengünk a hideg, éjjeli csendjében.
Nekem meg sokszor eszembe jut, mi játszódik le otthon a gyerekemben,
Aki vár engemet haza, de talán tudja, maradnom kell seregemben.

A katonák itt, a jeges napjaikat nehezen élik.
Mi lesz? Élünk, halunk? Folyton, egymástól csak ezt kérdezgetik.
Katonákat érdekli, mikor mehetnek haza! Ezt félik!

Mindenki nagyon bízik a hazamenésben, majd a jobb jövőben.
Ez sokaknak sohasem jön el, éltük véget ér a Doni télben…

Itt a magány malma igen lassan őröl,
És látom a nagy kő, halállal is flörtöl.
Nem elég baj, hogy az elfagyott testnek a haldokló lélek koporsója,
Ha betalál egy akna, a lélek lesz a testnek, utolsó sóhajtója…

Emlékeink itt mind csak a jéghidegbe fagyott lélek-árnyak
És ők veled vannak lövészárokban, éppen mögötted állnak.
Nem bántanak, emlékeztetnek, veled nem beszélnek, csak úgy, várnak,
Ha ez a rettenet itt, sokáig tart, nem idézhetővé válnak...

Én úgy érzem, a frontvonal nem tesz jót, hiányt érző lelkünknek,
Ha meg eltalál egy ágyúgolyó, nem tesz jót a küllemünknek!
Feltépi a húst és szétszórja a lélekcafatokat!
Elnémítja a félelemtől, csak halkan makogókat…

Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
Lassan fa-szén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.

A katonák itt, a jeges napjaikat nehezen élik...
Mi lesz? Élünk, foglyok leszünk, vagy halunk, folyton csak ezt kérdik.
Katonákat érdekli, mikor mehetnek haza! Ezt félik!

Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!

Vecsés, 2017. január 15. – Kustra Ferenc József: - íródott történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkra.
...
Eddig ennyien olvasták: 7
Kustra Ferenc József Magány, Remény,
Tenyerével takarta az arcát…
Látunk egy közeli-szomszéd háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhely-zet…

(3 soros-zárttükrös)
Tenyerével takarta az arcát a rettenetes nyomor,
Majd kilesett és látta, mennyi embert nagy bajokba sodor…
Tenyerével takarta az arcát a rettenetes nyomor.
*

(senrjon csokor)
Látta a szegényeket,
Az italozó legényeket.
Nyomorosokat!

Látta: szerencsétlenek
Házát ahogy épp' lebombázták.
Nyomorosokét!

A nyomor, új nyomort szül.
Háborúban család kihalás!
Pénzvilág ünnep!

Civilek elrablása,
Egyenest irány a frontkörzet!
Családi magány!

Téglánkéntre lőtt házak,
Bombák, páncéltörő lövegek…
Szárba-szökkent vég…

Halál-aranyból ágyúk,
Milliárdosok gazdagodnak.
Emberi élet?
*

(leoninus duó)
Szégyentelen nyomort a háború váltotta ki, gyógyhír van valakinél… de ő ki?
Nyomor a család elvesztése, nyomor a lakás, gyerekhalál, apa elvesztése.
A mosolygó létben milliomosként élők, fegyverszállítás után élet-élvezők!
E történelmi helyzet végső kilátástalanság, alapok az pedig: álságosság!

A kövér kezét gyógyfürdőben mossa le, másnak a sitt darabokon lehetősége?
Megint mondom, közben sokan sokat kerestek, robbanások zajában emelkedettek…
Háborúkban nincsen kórház, nincsen óvoda, sitt hegyek közt hova? Ide vagy amoda?
Az elszenvedők kitől és mit is várhatnak, köztük mikor nyúlnak mosolyra a szájak?

Vecsés, 2023. ápr. 16. – Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!
...
Eddig ennyien olvasták: 11
Remény, Reménytelenség, Lehetőség,
Elmúlóan tündöklő álomképek? (Dzsungelben járok. 3.)
Nem tudom az élet miért olyan mint egy dzsungel?
Másnak nem? Én érdemeltem e jót? valamivel?
Folyton fába, bokorba, vadállatba ütközők,
Kerülném ezeket, de? csak beléjük ütközők.

Az élet tengerén nekem is van álomhajóm,
Mi kivezethet a viharos vízből, ezt szomjazom.
Mondják az élet üstökös, enyém csak trükkös,
Nekem már minden döfős, göcsörtösen tükrös.

Keresztre feszít a létem, ezzel kész?
Tekintetem mereng, sűrű ködbe vész.
A vérem majd belep és paplanként eltakar?
A jótékony lombfüggöny örökre betakar?

Ahogy a távolba merengek könnyeim peregnek,
Meditálok léten, belőlem síró szemek kinéznek.
Erőm lassan elhagy? miért hagysz el Istenem?
Már bizony csak szenvedek, megszakad szívem?

Óriás boa átölel, de nem kellek már,
Csontomat majd lerágcsálja a jaguár.
Nyíl méreg béka lassan átmászik rajtam,
Harcom véget ér s egyedül maradtam.

Még azt mondja a jaguár, látom, nem mozog az ajkad
És látom, hogy végigfut a félelem, borzongás rajtad.
Azt gondolom én, hogy igen jól látod bundás,
De az élet nem egyszerűen csak így sommás.

Elátkozott az én életem,
Mert közösségi ember lettem.
Nem születtem én falkavezérnek,
Rabszolgája lettem a létemnek!

Ha fáj a szó és lúdbőrös a hátad, vigaszt vársz,
Nem vágysz mesékre, törékenyen csak egyedül állsz.
Gyermekkori álmaim? olyan szépek,
Elmúlóan tündöklő álomképek?

Zúgva-bőgve robbant fel a láva? és hol még a vége,
Elsodorja erdőket, bujt állatot? mi ember léte.
A keserűség hatalmába kerít,
Valószerűség, hogy lelkem meg vonít.

Csöpörgő esőben ázok? de fázok!
Nincs esernyő, mi megvéd, hát átázok.
A halál a koronatanú a daloló múltjáról.
Mosolya, vidámsága, az öröme, eltűnt útjáról?

Jóm nem sok volt még ó, ezen a földön
Bár szivárvány ragyog, égen és földön
Alulról a lomboktól nem látom? Ó, de régen
Aprócska koromban volt ilyen, vágyó élményem.

Ez van? én így éltem életem zömét,
Nekem ez jutott, az örök félsötét,
Sőt, a tévedésből belém lőtt sörét!

Nem vagyok én szabó? álmot már nem varrok magamnak.
A vadállatok mik? belőlem harapni akarnak.
Tengerész sem vagyok, mégis kint vagyok az élet tengerén
És tán úgy végzem, mint hajótörött, lassan, jól elmerülvén?

Arcomat borítja a vér és a halálveríték,
Neszezés nélkül múlt az élet, dzsungel a teríték?
Itt csak döghalál van? itt sehol nincs senki,
A dögcédulámat? ki az, ki letépi?

Vecsés, 2012. május 26. ? Kustra Ferenc József
...
Eddig ennyien olvasták: 22
Lehetőség, Remény,
Don-kanyariak emlékére
Hős katonáink csak meneteltek
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.

Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.

Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.

Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!

Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.

Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.

Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.

Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.

Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.

Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József- a történelmi múltról íródott, az ott meghaltak emlékére!
...
Eddig ennyien olvasták: 15
Magány, Reménytelenség,
A múltamban
Visszatekintek a semmire…

A régmúlt időmben, hősi várban laktam,
Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam…
A régmúlt időmben, hősi várban laktam.

Ez azonban már igen régen volt,
Emlékeim szépsége már ki holt…
Ez azonban már igen régen volt.

Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló,
Összeomlott az istálló, jó, hogy már nincs ló…
Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló.

Üvegeket az idő, dühében kitörhette,
De most meg, sok pók dolgozik, a fonál mestere…
Üvegeket az idő, dühében kitörhette.

Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik,
Az én lerongyolódott váramba, már árva gyermek sem játszik…
Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik.

A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak,
Így éltem vége felé, bizony a látottak nem csodálatosak…
A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak.

Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza,
Amiről beszéltem, már csak ballada, a múltamnak ablaka…
Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza.

Vecsés, 2020. június 11. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
...
Eddig ennyien olvasták: 22
KG 200 (B-17 repülőerőd, amerikai nehézbombázó)
Versben, európai stílusú haikuban és 10 szavasokban.

Hatalmas, mesésen impozáns repülőgép volt,
A tengervíz, már csak ötszáz méterre csillogott…
Kabin plexiüvege is összeroncsolódott.

Az üveg repedései, tátongó nyílásainak
És szabálytalanul törött kusza-ábrás hálóinak
Összessége, jelentős akadálya volt kilátásnak.

A gép a végét járva egyenletesen, lassan süllyedt,
A belső két motor... egyik leszakad, másik hallgatott.
A jobb külső betegesen köhögött, végesen rekedt…
Hirtelen beindult, de ismét csak köhögést hallatott.

A fülke roncsaiban még ülő pilóta,
A motorból kifolyó olajra kinézett.
A pilóta gyors, konstatáló pillantása,
Egyre jobban látta, milyen közel a végzet.

Pilótát háromszáz kilométeres szélvihar tépte,
Ő meg, megmerevedve és szinte összegörnyedten ült.
Teljes erővel nyomta beszorult szarvkormányt előre,
Hallotta a gép szétesését, ettől volt olyan feszült.

Wangeroore szigeteknél trafálta két lövedék,
Ágyuk nyolcvannyolc milliméteresek, ez már örök fék…
Lövedékek célba találtak... kettős, nagy balszerencsék.

A repülőgép kiegyenlítő pontok vezérlőgombjai
Mellyel a gép hosszirányú helyzetét lehetett változtatni,
Lógtak a drótokon, a vad szélben igyekeztek himbálózni.


A kiegyenlítő lapok, úgy beszorultak,
Ahogy a bombázási repüléskor álltak…
Ettől az ily’ gépek farok nehézzé váltak.

Hidraulika, egyáltalán nem működött,
A fedélzeti telefon roncsolt, bedöglött…
A felső torony lövésze, már elröpködött.
*
Lövész, már nem lő,
Toronnyal együtt eltűnt.
Teste már úszik.
*
Első lövedék
Törzs aljába csapódott.
Rés, több méteres.
*
Heves tűz kitört,
Fekete füst, törzs mellett.
Szél eloltotta.
*
A belövéskor
Alsó torony leszakadt.
Lövész is eltűnt.
*
Csodás gép! Repül.
Nem akar még leesni.
Repülő szita.
*
Második lövedék a balszárny belépő éle előtt robbant,
És ezzel gépet szétvágta… elroncsolódott az orrburkolat…
Meg a bal belső motor... helyéről azonnal, egyben kiszakadt.

A bombázó leghátsó hátsó része tovább égett,
A lövésszel az elemésztő, mérgező füst végzett…
Körülötte minden olvadékony… oly' folyékony lett.

A bombatér ajtó leszakadt, nyitva... lyukas volt,
Gép eleje, belül is jelentősen roncsolt volt…
Bombázótiszt végleg eltűnt, még a nyoma sem volt…

Az óriásgép fedélzetén, még csak egy ember leledzett,
Görnyedten állt, sokkot kapott, mereven tengervízbe meredt…
Aztán a pilótafülke felé kezdett nehéz küzdelmet.

A törzsben szélvihar volt, de elküzdötte magát a pilótafülkébe,
Ott meg nagy nehezen bepréselte magát a másodpilóta ülésbe…
A pilóta ránézett... mindent elárult a lemondó visszanézése.

A pilóta feje sokatmondóan biccent a szarvkormánya felé,
A fedélzeti tiszt térdre rogyva segített neki nyomni lefelé…
Így is nagyon Nehezen ment, mert a bal kezén, több ujját nem is lelé.

Ekkor már a tenger közel, talán kétszáz méterre hullámzott,
Egyre gyorsabban süllyedtek lefelé, szürkülő félhomályban,
Majd vége lett, átrepültek a partvonalon, vízkép elmállott…
Esti békességet láttak, az alul suhanó városkában.

A pilóta felidézte magában, tanult térképet,
Felismerte, hogy Marsea városka itt van, létezett…
Tudta, a városka után, sima terepre érkezett.

Már csak harminc méteres magasságban vánszorogtak,
A bal motoron visszavette a gázt, csak kínlódtak…
Feljebb engedte a gép orrát. Jó becsapódásnak.

Feltűnt a nagy szántóföld, a gép hasa lassan földet ért,
Csúsztatva oldalazó merüléssel próbálta mentést…
Jobb motor gázkarral csinálta a gáz- mentő-ferdítést.

A sérült gép, szántásban csúszva csak száguldott,
A törött plexiablak földbe kapaszkodott!
Az orr rész leszakadt, kettő gyorsat bukfencezett,
Majd lassan ledőlve az aljára nehezedett.

A gép többi része tovább szántotta talajt,
A repülő maradványa egy fának rohant…
Hatalmas zajjal és lángoszloppal felrobbant.
*
Van, akinek van
Szerencséje. Kísérő.
Túlélő ilyen.
*
Őrangyala is
Volt a gépnek, szerencse.
Sors így írta meg.
*
Tudós pilóta.
Emberfeletti tudás!
Nyugalom szobra.
*
Jókor értek
Jó helyre! Ajándék élet.
Háború ilyen…
*
Kire mit ró rá
A sorsa; azt kell élni.
Túlélők vannak.
*
A pilóta rácsapott a biztonsági öv gyors-kioldójára!
Reszketve, nehezen mászott ki a biztonság sáros talajára…
Társa nem volt bekötve... Ránézett a volt arcára.
Torz volt, ismeretlen, élt... Egyet lőtt a barátságra!
*
Angliában volt akkoriban polgárőrség.
Hallották mi történt, jött a segítség.
*
A gép amerikaiaktól, német zsákmány volt,
Személyzetspecialista, angolul jól tudott.
*
Pilóta igazolta magát, amerikai iratokkal,
És mondta, megy, elszámol hajózókkal.
*
Rolf Warnow őrnagy, pilóta elmenekült,
Szövetségesek látóköréből egy kicsit kikerült.
Elment Londonba a kapott fedőcímre,
Hogy Németországba juttassák még élve!
*
Titkos akció
Volt, igen jól szervezett.
Volt tévedés is.
*
Amerikai
Kinézetű gép. Lőttek!
Német tüzérség.
*
Szövetségesek
Lenyomozták esetet…
Tanulságos volt.
*
Angol hírszerzés…
Tudják, ez német egység.
Specialisták.
*
A titkosszolgálat tudta, hogy akciózók!
Még nem tudták, mik támpontok.
*
Angolok, amerikaiak,
Németekre vadásznak,
De sötétben tapogatóznak…
Eredményért, mindet megmozgatnak.
*
Szigorú szűrés,
Titoktartás, nincs rés.
Nyelveket is beszélnek,
Maximálisan képzettek!
*
A pilóta kapcsolati címe kettős ügynök!
Már másnapra kiderültek tegnapi bűnök.

Vecsés, 2015. november 14. – Kustra Ferenc József
A KG 200 a németek szuper "csodafegyvere", titkos repülőegysége volt a II. Világháborúban. Sokba kerültek, de eredményt gyakorlatilag nem értek el. Alig van nyomuk. Ez a történet az egyik.
...
Eddig ennyien olvasták: 26

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó