Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

...

(leoninus csokor)
Húsvét! Mint katona a fegyverrel, itt flangálok kölnivízzel…
Keresem melyik házba kopogjak be, ott kit locsoljak kölnivel le?
Van nálam kétféle kölni is, hátha kell korosztályos locsolkodás is.

Egy ház nagyon szimpatikusnak tűnt, de egy veszett kutya előtűnt!
Vigasztaltam, ne dühöngjön, meglocsolásra készülődjön…
Közben megláttam, hogy kan, locsolástól elálltam haladóan…

De, kinyílt az ajtó, kicammogott egy idősebb hölgy bottal… fixírozott kritikával.
Ha már megálltam, kérdeztem is, hogy lehetne itt locsolkodnom is?
Mondta, ide rajtam kívül senki nem jön. Kapu nyitva, kért menjek be… szinte esdeklőn.
Mondta még: a kutya futóláncon, menjek bátran, bár nem a legjobb barátom!
Hozzátette, reméli kedvelem a vendéglátást, sonkát, tojást, kolbászt, pálinkázást!
Merthogy így tanulta, ő mindig készül és öröm neki, hogy egy férfit láthat vendégül…

Egyből kaptam egy kupicát, kávét, mi lefőtt, s mondta, ha kérek a végére van befőtt.
Persze közben minőségi illattal meglocsoltam, no, meg áldott húsvétot kívántam!
Mondta míg sonkáztam, neki nincs senkije. Reméli igy jövőre is lesz valakije…
Elmenőben a kutyussal jól elbeszélgettem, de azért a közelébe se mentem…

Vecsés, 2023. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: egy fenomenális húsvéti locsolkodásról, leoninusban.

...

Márciusi hó
Vizesedik már kertben.
Nedves szélroham.
*
Dér elpárolgott,
Melegecske közeleg.
Szellő, melegszik!
*
Fűszálakon is
Pezsgő élet indult be.
Kolóniákban…
*
Tó vize csak ring.
Körbeveszik a kövek…
Kis rókák isznak.
*
A füsti fecskék,
Tavasszal érkeznek meg.
Eresz alatt, lak.
*
Sarjadó zöld fű…
Medvebrummogás hallik.
Természet éled.
*
Kizöldült réten
Sok a virágkezdemény.
Illatorgia.
*
Zöld réten, piros
Pipacsok erdeje nyílt.
Mint… futószőnyeg.
*
Egy hulló levél
Kacagva hull lefelé.
Van sarjadó új…
*
Kertekbe oson
És bimbókat kinyitja.
Remény évszaka!
*
Rügyek duzzadnak
Barackfán, lesz sok lekvár.
Derűs virágzás.
*
Zöldre váltanak
Az eddig kopasz ágak.
Madárdal harsog.

Vecsés, 2022. június 11. – Kustra Ferenc József: íródott: senrjú csokorban.

...

Zöld erdőben jártam,
Vadnyulakat láttam.

Útközben eláztatott a friss eső,
De most a locsolómat veszem elő!
Fogok-e itt sikert aratni?
Szabad-e itt nekem locsolni?

Vecsés, 2014. augusztus 13. – Kustra Ferenc József

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zártükrös)
Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán,
Oszt’ így éli véges életét, a régi történésektől messze eltávolodván…
Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán.

(Senrjon)
Kattog az életvekker,
Jelzi a múló másodpercet.
Idő fogyogat!
*
Idő-leállás nincsen,
Lélekhatások meg támadnak!
Lelki élmények.
*
Papírhollók feketék,
Lélekkattogás elő- mutat.
Van-e megbánás?
*

A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel,
A lét tudja mi történt, de mit kezdene vele, a rég lélektelennel?
A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel.

Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt,
Nem tűri a létében a lusta másodpercet, az oly' vehemens veszteglőt…
Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt.

A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
De vajon mire, amikor a múlt, már földben begyökerezik…
A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,

Ki tudja, mit kell bánni?
Ólomlábú múlt, oly’ igényes.
Utólag okos.
*
Már öreg gondolatok
Még zakatolnak! Önemésztés.
Lélek skrupulus.
*
Kevés, lemondó lélek…
Önemésztés már az igazi.
Belebetegszik!
*

A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
A lélek, ha túltenné magát, csodás lenne, nem rémtettség…
A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,

Vecsés, 2018. december 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. „Skrupulus” = aggódás, töprengés.

...