|
|
|
|---|---|
 |
|
| Memento | |||||
| Régi levél, egy halom lejárt számla,
újságkivágás, sárga notesz közül mely mondott egykor valamit, előkerült a képed. Az a kép. Dermedten álltam, mint aki lombot gereblyéz az udvarán, s feltúr egy levágott fejet. Mégis, először örültem: úgy állsz épp, ahogy álltál, karcsún, riadtan, gyöngén, hosszú zöld tüllruhádon százszorszépek az első tánchoz - nekünk látványod lett a láz, minden baj egyszerűbb lett akkor és könnyen jött az eszmény. Aztán a háború, két hosszú év a tengerentúl, viskókban holt japánok, cipők, babák és szétszórt ételek - vittem a pillantást, fojtani a félszet, hinni, hogy volt, hogy visszajöhet még. Ez volt, mielőtt elvettelek. Mielőtt elszívtuk egymástól az erőt hazudva, magunk megtagadva, hallgatag bánással, vádló, beteg szemmel; válás előtt, csalás előtt. Mondd így: mielőtt megláttalak. Azért visszatettem a képed. Eljön a nap, s majd újra ott találom. | |||||
| |||||