|
|
|
|---|---|
 |
|
| Most mondom el neked... | ||||||
| ...mert kés?bb nem lesz már kedvem,
mert kés?bb tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul... most leírom neked, hogy szeretlek, mint gyerek a meleg kenyeret, mikor a kedves illat az arcába belesimul... most elmondom, hogy szép vagyok, mint nagyító nélkül a lepkék, hiszen úgy kis szörnyeteget látunk... nekem, a vaskemény, tisztességes, nem igázható szívem, mely lerágja a mocskot, mint lepke pusztít, ahogy szokott... most tárom ki a szívem, mert érzem, hamar be fogom csukni és nem látsz beléje, s a vers hiába rongyos szolga, a szerelmet mégis, legalább eldadogja... láthattad volna pompás szépségében, napos nap fényében dalolva ragyogni, nem kellett, nem merted, nem akartad, majdnem eltapostad... nem megy ez, neked sem, senkinek, hisz kemény érc a szívem, s csakis igaz lángtól olvad... marad a rongyos ember az alig hihet? mesével, hogy szerettelek, mint kisgyerek a meleg, puha kenyeret - hiszed, nem hiszed,nekem oly mindegy, ma már... | ||||||
| ||||||
