Az élet egy gyötrelem és ezt bárki tudja... miért? Mindenkit elvesznek t?lem, a gyerekeimet, a páromat, mindenkit... én egyedül maradtam e világon..

...

Mikor megláttalak, féltem megismerni téged.
Mikor megismertelek féltelek megcsókolni.
Mikor megcsókoltalak féltelek szeretni.
Most hogy szeretlek félek hogy elveszítelek...

...

Álmatlanul fekszem, virrasztok az éjben, remélem most te is rám gondolsz éppen. Szivem-szived egymás felé szállnak és elalusznak, mikor egymásra találnak. Joéjt

...

Céltalan lett az életem,
Elvesztettem akit féltettem.
Nem értettem a lényeget:
Imádom az egész énedet.

Nélküled nehezek a napok,
Csak a gyötrelem amit kapok.
Panasz nem hagyhatja el számat,
Ez az élet nyújtotta számla.

Megfizetek minden tettemért,
Amit ellened tettem én,
Amikor nem voltam melletted,
Fejed egyedül tetted le.

Sajnos nem voltam h? társad,
A síromat magamnak megástam.
A fát magam alatt vágtam,
Az egészet megbántam.

A perceket nem becsültem,
Egy szobában egyedül csücsültem.
Azon gondolkoztam pár hétig,
Hogy csinálhattam ezt végig?

...

Utállak, mert játszottál velem!
Elhitetted, hogy lehetsz a mindenem.
Csak egy játék voltam neked, kit kedved szerint manipulálhattál.
Sokszor mondtad, hogy velem lennél.
Utána mégis nemet mondtál!
Ebben hol a kegyelem?

Összetörted szívemet nem egyszer, nem kétszer sok ezer darabra.
Lettem volna szeret?d a virágzó tavaszba.
De te nem láttad, mit titkolok magamba.
Utáltalak ezért, mert csak egy játékszer voltam számodra.

...

Most múlik, most szótalan
fájdalmas csendben, most pontosan
Elmuló, haldokló szavak
még belém hasítanak.

Engedem, had áradjon szét mérge
szilánkos lelkemen
Had ölje meg minden apró,
könny? reményemet

Had öltözze fel a feledés
köntösét,
Had hordja szét a szél, minden
szúró porszemét.

Most múlik, s Te engeded hogy szenvedjek,
még kicsit tomboljon pusztítson,
még érezzem,
Mert most múlik...most...ebben a pillanatban.

...