|
|
|
|---|---|
 |
|
| A lét: mint őszi elmúlás | ||||||
| Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét. Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél, És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér... Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok? Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok? Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok? Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok? Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel, Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell? Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok… Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok… Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél. Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög… A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög. Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező? Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő? Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll, Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál? Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok, Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók. A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem, Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem. Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette, Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte. Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia, De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia. Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát… Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát, Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol! Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol… Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen, És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen… Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra... Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba… Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig, Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig. Még a sötétség végleges beállta előtt, Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt… Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő! Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben, Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben. Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt, Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt. Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
