|
|
|
|---|---|
 |
|
| Ólomkatona | ||||||
| Hmm… már látom, hogy olyan vagyok, mint egy pici ólomkatona,
Belül, a saját életemnek az el nem mozduló, súlya… De… az is látom én, már elhomályosodott tekintettel, Hogy mások azok, akik mozgatnak, nevető tekintettel… Csak… mindent további nélkül rakosgatnak a harcmezőjükön, Én meg helytállok a vártán, ettől tobzódik öröm, lelkükön… Meg… ólomkatona örök darab, ha festéke le is kopott, Mert a beolvasztós halálig használható… mint öreg kokott… Biz’… ez az élet oly’ nagy örömmel nem átkozta a katonát, Mert ő csak fogja a puskáját, és folyvást így láttatja magát… Hát… ez csatamezőn, puskával kézben, kopott felszereléssel, Maga a hiányos lét, teletűzdelve út-létkereséssel… Látom…, hogy ez a harcmező csak az ártatlanok bárkája, Elsüllyednek! Míg gazdagok ívelésének röppályája. Jaj, …! Ez oly' gyötrő mozdulatlanság… mit rám szabtak az öntéskor. Meg már nem is látszik, mily’ volt a festéskor a ruha öltéssor… Ha… volna nekem loboncos hajam, ami lobogna a szélben, Hagynám és pihenőben leülnék egy fa nagy árnyéka-szélben. Juj, …! De nagyon nagy izgalommal várom Mikor osszák már nekem az obsitom… Erről… persze csak, állva álmodozom, Mert rám szabott sorsom át nem hághatom... Lesz(!) itt vég beolvasztó kemencében, Ha nem vesztenek el a harc hevében… Vecsés, 2015. április 6. -Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. | ||||||
| ||||||
