|
|
|
|---|---|
 |
|
| A szerelem balladája | ||||||
| Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet, Elapad mosolyom forrása, Ittam csókodat, verejtékedet. Egy fuxosért azt mondtad: \" Ég veled! \" Homlokod holdja már nem enyém. Míg tébolygok, szakállam megered: November hava vágtat felém. Nem kértelek a számadásra, Kínjaim odván darázslik szemed, Kancsal vágyad hulljon a sárba, Fullasszon értem az emlékezet! Vedd észre versem, ez örök jelet, Dallá lesz a megcsúfolt remény, S mert szívünkt?l sorsunk rendeltetett: November hava vágtat felém. Mit ér a csók, ha nincs virága? Az ölelés, ha csupa rémület? Benned szárad el szívem ága, Késemb?l kihull minden gy?lölet. Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet! S meggörbülhetek dalt zengve én, Árverezik már rég a lelkedet. November hava vágtat felém. Ajánlás: Vedd szavaimat, mint a kenyeret, Hadd ropogjanak fogad hegyén! Mennyei máglyán égnék el veled: S November hava vágtat felém. | ||||||
| ||||||
