H?vös es?s éjszakán,
A zúgolódó Tisza partján,
Szomorú kislány álldogál.
Szomorú leány kezében egy rózsaszál,
S némán zokogva egy fiút vár.
Tudja hiába van itt és vár,
Az ? szerelme többé nem jön már.
Elragadta szerelmét a Vén Tisza,
S többé nem is adja ?t vissza.
Szomorú kislány kezében egy rózsát szorongat,
Felkiált most már hangosan zokogva:
-Ostoba halál, Vén Tisza!
Adjátok nekem ?t vissza!
Válaszként a Tisza még jobban morajlik,
S föl-föl csapnak mérges habjai.
Szomorú kislány kezében a rózsával
Elt?nt a Tisza habjában.

...

Egy csillag lehullott.


Egy csillag lehullott, valami elszakadt.
Hatalmas tervekb?l fekete gyász maradt.
Valaki elhagyott búcsú nélkül ment el
Könnyeim nincsenek hisz még nem fogtam fel.

Ha majd évek mulvá elfoszlik a szemfedél,
emléked akkor is, örökre bennem él.
Mert téged nem felejt, a rokon, a barát,
hiába ragadott el a kegyetlen halál.

Ezután nem dobog egy szív, nem beszél egy száj,
könnyeim nincsenek, csak érzem, hogy fáj.
Miért az ment el, aki szeretetben élt
válaszolj hát Istenem: MIÉRT, MIÉRT???


Kókai András

...

homlokomon fekete éj fellegek,
ujjamon a halál szentelt vize pereg.
számon a sikoltás hallgatagon terem,
koporsómban csontvázamon selyem

...

Szép volt, ha szépnek mondható
az Éj, a mély álomba bágyadt,
akinek Michelangelo
vetett komor kriptában ágyat.

Jó volt, ha jó a durva kéz,
amely futtában dobja vissza
mit ád, míg isten félrenéz, -
s ha lelketlen pénz alamizsna.

Gondolkozott, ha gondolat
pengése dallamos szavaknak,
melyek mint surranó patak
üres csobogással szaladnak.

Imádkozott, ha szép szemek,
melyek hol rút férgek kísérnek,
hol ég felé tekintenek,
neve ima, istendícséret.

Mosolygott volna, hogyha zárt
kelyh? virág tárulni tudna
a szélnek, mely borzongva száll
fölébe és otthagyja futva.

Sírt volna, ha szívére tett
h?vös keze izzóra váltan
érezte volna, mint remeg
az égi könny a földi sárban.

Szeretett volna, ha a g?g,
hiába gyújtott gyertyaképpen
fekete koporsó el?tt
nem virraszt magtalan szívében.

Meghalt, - s nem élt ostoba.
Csak úgy tett, mintha élne. Gyönge
kezéb?l most kihullt a könyve,
amit nem olvasott soha.

...

Ha életed egére felleg borul,
Szívedben a búbánat csatája dúl.
Ne legyen barátod a bús csüggedés
Mert az élet iskolája szenvedés.

Ha majdan egykoron, éveknek múltán
Az elhagyott sírom halmára rálelsz
Amely fedni fogja fáradt testemet
Írd fel, kérlek, a korhadó keresztre,
Hogy egykoron Te, szerettél engemet.

...

Egy csendes kis faluban leszállott az este,
Csak egy szomorú lélek sétál a sötétbe!
Szíve összetört s bánatában könnye hull,
Sétált csak sétált már a falun túl!
Tudta hova viszi célja s merre fut,
S hamarosan a gaja patakra jut!
Barna kislány leült a partra,
S nem tudta ki hallja,de szíve bánatát elsírta!
S ezt kérdezte:
-Istenem én minek élek?
-Miért kell,hogy ennyit szenvedjek?
De kérdésére nem kapott választ,
S a lányka nem talált vigaszt!
Csendes gaja parton éjfélt üt az óra,
S egy szomorú barna lányka t?nt el a habokba!!!!

...