|
|
|
|---|---|
 |
|
| A magány az én lovam… | ||||||
| (Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek, Így bizony gyalog én, sehova nem megyek... Lovam hátán, az élettel nem hetyegek… (3 soros-zárttükrös) Volt már ki intett, hogy beszélgessünk, Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk… Volt már ki intett, hogy beszélgessünk. Idealista nem vagyok Jót fogadni, jaj! Fanyalgok? Idealista nem vagyok. Lovam patái a süket csöndben csattognak, De magányom lábai, előre haladnak. Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk, Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk. Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz, Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz! Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult, Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult. Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém, De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém. Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb, Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb? Az életem zenekarában, én nem játszhatok, Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok… Az életem zenekarában, én nem játszhatok. Vágtat velem a vadló-paripa magányom, Lassan megszokom, így már talán el is várom, Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom… Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban, Viharban, napsütéses villámlásban. Pedig szívesen odabújnék valakihez, Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez. Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is, Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is! Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs, Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs... Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs. Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
